Estve (Tisza Domokos)

Estve szerző: Tisza Domokos

Im lehunyt már a nap, ránk terül az estve,
Az égalj fellegit vérpirossá festve;
Elhallgat a szellő, — rengő bölcsejében
Elnyugszik a bokor susogó ölében.
Egy két kandibb csillag ütögeti fejét
S a fél sárga hold már gyenge világot vét.
Elül a kis madár. Gyengéden ringatja
Az ághegy, mely kissé meghajlik alatta.
A meghült levegőn illat-ködök szállnak,
Estéli fohászi a szelíd virágnak.
A vén cser derekán egy bagoly siratja,
Hogy csak éjjele van, és nincsen nappalja.
A futós süldő-nyúl vígan mulatozik,
S a gyenge vetésből kedvre falatozik.