Erdei Viktor (Elek Artúr)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Erdei Viktor
szerző: Elek Artúr
Nyugat, 1926. 8. szám

A karszti vizekére emlékeztet Erdei Viktor művészpályája. Mint amazok, el-eltűnik, sziklabarlangokból ki-kibuggyan, ismét elbúvik, amíg végül teljes mivoltában megmutatkozik. Ilyen megmutatkozása volt két gyűjteményes kiállítása: az 1907-iki és a mostani a Nemzeti Szalonban. Közbül föl-föltetszett a kiállításokon egy-egy képe, sötét tónusfátyolba burkolt fejeké, rendszerint nekik legidegenebb környezetben, többnyire rosszul megvilágított falon. A Karsztra és vizeire egyébbel is emlékeztet művészete. Nincsen benne semmi megvesztegető tulajdonság, se színvarázs, sem elragadó temperamentum, de annál több zárkózottság, kifejezésbeli puritánság, a ridegségig tartózkodás minden olcsó hatástól. S miként a karszti patakok, az ő művészete is mélységekben vész el és megborzongató, sokszor megdöbbentő földalatti járatokból bukkan föl. Különös beszéde különös léleknek.

A véletlen egész fiatalon Nagybányára juttatta, Hollósy Simon közelébe. Bizonyára büszke emléke életének az ott töltött idő. Csak kérdés, hogy igazán megfelelő környezetbe került-e? A természet mindenekfölöttvalóságáról kapott ott tanítást, és példát arra, hogy mi a becsületes mesterségbeli tudás. Nagybánya tanításait nem felejtette el. Ott fejlesztette ki tónus-érzékét és szerezte meg a rajz síkokban való feloldásának azt a nemes és diszkrét ismeretét, amely Nagybánya művészetét, kivált a korai Nagybányáét, annyira jellemzi. Nagybánya a képzeletet megkötő, annak szabadságát legalább is megfékező tanítások iskolája volt. Kifejlesztője művészetünkben a naturalizmus doktrínájának, mely ihletadónak csak a természetet ismerte le, a közelről megnézett és részleteiben is föltért természetet.

Erdei Viktor pedig az elmélkedés és töprengés embere. Legmeghittebb óráiban önmagában merül el, a maga lényének törvényeit keresi és lelke élményeinek igyekszik munkái által alakot adni. Festményein, de még inkább rajzain, bonyolult lélek belső életének mozgása érzik. Vergődő léleké, amely kétségeivel viaskodik és szimbólumok mögé rejtőzik. Tartózkodó, sőt félénk léleké, amely ijedten lebbenti meg szemérmének takaróját. Olyan emberé, ki a valóságnál és a lehetőnél többre vágyódik s kinek életideálja életentúlinak látszik. A természet azért nem minden neki. Ellentmondás tehát művészetében, hogy nem bír elszakadni tőle, hogy képzeletére rá nem képes hagyni magát. Képzelete volna az egyetlen erő, amely vágyódásának világába el tudná lendíteni. de naturalista nevelése szigorúvá fejlesztette önkritikáját és képzeletét a természethez kötötte, - a modellhoz. Ez az eredendő ellentmondás végzetes hatású lett művészetére. Egész oeuvre-je ennek a kettősségnek: a természetre meredésnek és a természettől szabadulás törekvésének példasora.

Erdei Viktor azért nem egy művész, hanem kettő. Az egyiket festményei képviselik, arcképei, tájai, kisebb kompozíciói, a másikat rajzai. Az első az a finom tónusfestő, akivé Nagybányán nevelődött. Amellett azonban lélekkereső is, aki az árnyékból gyöngéd érzéssel idézi a szemérmes lélek tükörvillanásait. Egész munkásságában ezek az arcképei a legkészebb alkotások, mert bennük az akarat, a szándék, az ösztönösség a legteljesebb harmóniában egyesült valósággá. Milyen finom és nemes ábrázolás Fülöp Lajos arcképe, vagy azé a Daróczy nevű festőé, kinek groteszk megjelenése akkora jellemző erővel kap életet a vásznon. Ebbe a sorba tartoznak Erdei önarcképei is, melyeknek változatai egész művészi pályáját végigkísérik. Ihletett óráiban ez a művész korának kiváló arcképfestői közé emelkedik.

Ónnal, szénnel, krétával is sok arcképet készített. Igazi rajzok ezek a munkái, az arc formáinak csak a kontúrját húzzák meg, a vonalak közeit össze nem köti rajtok árnyékkal. Mesteri munkái vannak közöttük. Szóval meg nem mérhető az a gyöngédség, amellyel Erdei egy-egy női fej, vagy egy-egy gyermekfej jellemző vonalait megkeresi és a papírost alig érintve, megrögzíti. A könnyű lehelet fogja be olyan gyöngédeden a hideg üveglapot.

Ilyen áhítatos keresgéléssel rajzolja egyéb rajzait is, azokat, amelyeken önmagát boncoljam titkos vágyódásait alakítgatja, vagy a nagy világgondolatokhoz való viszonyát igyekszik tisztázni. Gazdag lelki élete ezeken a rajzain virágzik ki. S naturalista nevelése nélkül talán bennük találta volna meg önmaga teljes kifejeződésére az eszközt. Így azonban legtöbbjükön megérezni, hogy képzelete nem tud eléggé önkéntelenül mozogni, mert küzdeni kénytelen a kifejezéssel.

Nem olyan művész ez a festő, akin a korok váltakozó ízlése nyomot hagy. Erdei ma is az a festő, aki volt pályája kezdetekor. Mesterségében biztosabb lett, de problémái nem változtak, nem változott a célja és nincsen változás festői előadásában sem. Mindössze egy tekintetben igyekezett megújhodni: a kevésszínűség hosszú időszaka után a sokszínűséget próbálgatja most. Amaz önkéntelenebb nyilvánulása természetének, mint ez. Sokáig a barnából, a szürkéből fejlesztette tónusait. Most a természet egész színességéhez fordul ihletért. Néhány nagyon szép ilyen kísérlete van, főként pasztelljei között. Színnel is a finomságokat tudja legjobban megérzékíteni: a reggel szürkületét, ahogy az a Budáról Pestet néző számára megjelenik; a Pest fölött úszó gyöngyházszínű atmoszféra fojtott színességét. Csillogva derengenek az eget, a Dunát megjelenítő pasztellszínei. Nem minden képén ilyen szerencsés. Némelyiken az elédesedés veszedelme környékezi.

Ez az új érdeklődése mindenesetre jelentős kitágulását jelenti művészete körének. Még sok szép eredményt várhatunk ettől a gazdagodásától.