Epitaphium

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Epitaphium
szerző: François Villon, fordító: Tóth Árpád
Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 3. szám

Melyet Villon készített a maga és cimborái számára, mikor együtt való felakasztásukat várták.

Társak, kik még világtok élitek,
Legyen mihozzánk szívetek szelíd,
Az Úr is majd enyhén ítéli meg,
Ki bús fejünkhöz szánva közelít.
Ím öt-hatával függünk körben itt
S már rothadó és tépett tetemeinket
Nem töltözi se dáridó, se ünnep,
Csak csont vagyunk már s por s hamu a végünk!
Gonosz teszen, ki ránk gúnnyal tekinget,
Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!

Oh testvérek, ne légyen senkinek
Csúfság e jaj, bár átkos végre vitt
A törvény! Oh de hisz mindenkinek
A bölcs virtus szívében úgyse nyit.
Kérjétek hát ti, kikben él a hit,
A Szűz fiát, ne nézze vétkeinket,
Örök kegyelme tán nekünk is inthet,
S megóv: ne kelljen a pokolban égnünk!
Meghaltunk már, ne bántsanak már minket
Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!

Reánk rohasztó bús eső pereg
S a hév nap szikkaszt és megfeketít,
Szemünk szedi holló- s varjúsereg
S szaggatja bajszunk s pillánk szőreit.
Nincs nyugovásunk percre sem! - repít
A változó szél s kedvére keringtet
S a sok csőrcsípés sebbel úgy behintett,
Hogy gyűszűlyuknál sűrűbb már a lékünk!
Utáljátok hát hirhedt tetteinket
S kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!

 Ajánlás

Ég hercege! te ki vezérelsz mindent,
Őrizz: ne jussunk a Sátánhoz innét,
Ne légyen véle alkunk s fizetségünk!
S te nép! immár ne szidj, hogy végünk mint lett,
Hanem kérd Istent, irgalmazzon nékünk!