Epilógus: Egy régi vers a pegazushoz

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Epilógus: Egy régi vers a pegazushoz
szerző: Tóth Árpád
1908

Fakó lovam, fáradt lovam,
Hadd igazítom meg a nyerged,
S hol holt rózsák avarja van,
Járjuk be egyszer még a kertet.
Hej, jó világ volt hajdanán,
Nem laktunk a Sóhaj-tanyán,
S nem néztük búsan, hogyha pergett
Az éjbe szürke hó...
Gyi, vén fakó...

Mily búsak a tar rózsafák,
Fejfái ifjan holt tavasznak,
Lehervadt a bimbóvilág,
S a bíbor rózsák mind elasztak;
Csak száraz ág maradt nekem,
Belőlük hosszú éjeken
Egy-két bús láng-rózsát fakasztgat
Tüzem, a hamvadó...
Gyi, vén fakó...

Fakó lovam, fáradt lovam,
Kihalt a táj, mit tenni már most?
Az áldott csárda merre van,
Mely bús lovast és béna táltost
Jóval fogad, és nyugtot ád?
Előre, rokkant Rozinánt,
Elérjük majd a Néma Várost,
S behint a szürke hó...
Gyi, vén fakó...