Emlékiratok/1709.
| ← 1708. | Emlékiratok szerző: II. Rákóczi Ferenc 1709. | 1710. → |
A MAGYARORSZÁGI HÁBORÚRÓL,
1703-TÓL ANNAK VÉGÉIGA tél rendkívül kemény volt, mint egész Európában, az ellenség mégis elfoglalta a bányavárosokat és leereszkedett Árva és Liptó megyébe. Árva várát, amelyről az elsőnek említett megye nevét kapta, körülzárták, és tavasz kezdetén a vár meg is adta magát. Mindezeket az átvonulásokat meg lehetett volna akadályozni, de már nem volt rá mód, hogy a gyaloghadakat összegyűjtsük, a várak őrzésére is alig voltak elegendők. A lovasság állapota sem volt kevésbé szánalmas. Tisztek, katonák, mindenki hírekre vadászott, és az ellenség legkisebb mozdulata megrémítette őket, holott annak erejét nem lehetett a Herbeville-éhez és Rabutinéhoz hasonlítani. Nem gondoltak többé ellenállásra, csak arra, hogy biztonságba helyezzék azt, ami a legkedvesebb. Ebben a szomorú helyzetben csak a zűrzavart növeltem volna, ha ezekkel a megrendült seregekkel tartani akartam volna a területet. Ezért tartózkodtam Munkácson húsvét utánig. Bercsényi egy látszatsereggel még előttem állt, mialatt még egy szenátusi tanácsülést tartottam Patakon. Július havában átmentem Szerencsre, ahol levelet kaptam a cártól, amelyben értesített poltavai győzelméről és a svéd király teljes vereségéről. Heister e hadjáratban a Dunántúlon működött, ahol Esterházy Antal gróffal csatázott, végül arra kényszerítette, hogy kis kísérettel átkeljen a Dunán. A szerencsétlenség betetőzésére tavasszal a pestis kezdett jelentkezni a török határon, a nép közt elterjedt hírek szerint egy csongrádi lány egy csomag kenderrel innen hurcolta be Csongrád városába, és így kezdődött nálunk a járvány. Gyorsan terjedt: amikor én otthagytam Szerencset, a járvány már erősen közeledett oda.
Súlyos terhet jelentettek számomra azok, akik a németek közeledtére szállást, élelmet és kocsikat kértek tőlem. A németek egyfelől szorongattak, a pestis másfelől. Jóformán alig voltak harcoló hadaim, és ha - miután családjaikat elszállásolták - a tisztek és katonák visszajöttek, alig voltak annyian, hogy az ellenség felderítésére portyákat küldhettem volna. Udvari hadaimmal bolyongtam tehát és megszálltam azokban a falvakban, amelyeket még nem ért el a járvány, hogy az ellenség elől elrejtsem valódi helyzetemet.