Elválás K...ból

Elválás K-ból … szerző: Tisza Domokos

El kell válnom! e szó velőmet rázza,
El kell válnom tőled, örömöknek háza.
Baráti kéz helyet vándorbot kezemben,
Jókedv helyett teher s bánat görnyeszt engem.

Keservemben érted, könyeim ugy hullnak,
Hogy az ég könyüi is rá megindulnak.
„Mosd el eső útam!” (szívem szinte örül)...
— Dehogy mossa, el is hagyta már, kiderül.

Sokszor megfordulok, véges-végig nézlek,
Ismerője vagyok minden zugnak, résznek,
Integet még füstöd, mint az útrakelő
Után lobogtatott fehér búcsúkendő.

Hogyha helyeden bár Sodoma is állna,
Minden visszanéző sóbálványnyá válna,
Visszanéznék, mert hisz ha bálványnyá lennék
Örökösen feléd, te reád nézhetnék.

Megyek, megyek tovább, már füstöt sem látok,
Isten veled te ház, ti vidám pajtások!
Oh! mostoha sorsom hogy elszakaszt tőlök!
...Szívszorító búval az útamnak dőlök...