Eltelik az idő...
| Eltelik az idő... szerző: Barcsay Ábrahám |
Bessenyei Györgynek.
Ugyan György mit mívelsz, mibe töröd fejed,
Hogy jó barátidat így elfelejtheted?
Mit csinálsz egyedül pacsirták mezein,
Bécs kül-városának szoros ösvényein?
Jobb lész, töltsd meg zsebed hernáltzi fügékkel,2
S megtömvén tarisznyád nyájas versecskékkel,
Siess ide jőni barátod ölébe,
Ki sokszor emleget erdők közepébe;
Itt majd telepedvén sebes Vág partjára,
Kardunkat függesszük szelíd juhar-fára,
S áldozatot nyújtván versek istenének
Küldjünk ajándékot Múzsák seregének;
Hadd hallják Szajnának tudós nemzetei,
Minket is szivelnek Párnássus szűzei.
Hadd lássák, hogy nemcsak habos Rubikonnál2
Van oly boldog öreg, ki volt Hélikonnál.3
Innét Gömör felé Murányba repülvén
S Gyöngyösi lelkével titkon egyesülvén,
Menjünk Tarna fele Orczy kunyhójába,
Gyönyörű Nimfáknak múlató házába;4
Emeljük vállunkra Gráciák gazdáját,
Vigyük, mint Aeneas atyját s fijacskáját;
Emeljük fel őtet magyarok láttára,
Hogy figyelmezzenek mennyei szavára;
Mint mikor rég Délós5 szentelt templomába
Isten fújt szózatot Sibilla6 szájába,
Vagy aggott Sofokles7 koporsó széllyéről
Sírva írt nemzete feslett erkölcséről;
Hadd lássák legalább vétkes unokáink
Mire céloztanak mostani munkáink.
De te míg elmerülsz bécsi palotákban
S országlást tanító titkos zugolyákban,
Eltelik az idő, - - - - - - - - - - - - - - - -
És így majdég füstbe megy igyekezetünk.
Illik, hogy Thrésia legfőbb dicsősége
Légyen magyaroknak első fényessége.