Eltökélések
szerző: Kis János
Jer, lelkem, míg van benned friseség,
Most kérdezd, mit javall a bölcseség!
Kábák hagyják e kérdést vén korokra.
Tavaszszal is kaszál s dúl a halál,
S mit érsz, habár soká buta valál?
S egy esztendő just adhat századokra.
Kerűld a pert, melly a hit ellen vív,
Csalárd s kevély a mindent kétlő szív,
Nem hisz, hogy tisztét ne tartozzék tenni.
Ki a valót nyomozza, bízhatik,
Ha rendet tart, ritkán csalattatik,
Magas szív nem fog hab játéka lenni.
Szeresd menny s föld dicső szépségeit,
S formáld vélek lelked ösztöneit,
Csak úgy lesz a föld illendő lakása,
S ha istenhez repűl dicséreted,
Egész tűzláng legyen szereteted,
Ő legszebb s minden szép örök forrása.
Csudáld a sok millió életet,
S a láncot, melly a nagy természetet
Egészbe fűzi s rendbe kényszeríti;
De ne csudáld csak egy vagy más szemét
A láncnak, sőt nézd annak érdemét,
Ki azt csinálta, tartja s erősíti.
A legnagyobb kín bennünk születik,
Lelkünk könnyen megelégedhetik,
Legyen csak józan s szíves akaratja;
A rest kalmár nem lesz gazdag, bár vágy.
Az akarat hatalmas ha nem lágy,
S ha vele célját az ész választatja.
Nem csak a had szemlél vitézeket;
Az élet harc; ki tűr gyötrelmeket
S nem zúg, arra is illik Caesar fénye.
Minthogy a jó minden virtushoz hív,
S virtus, és szűl virtust a bátor szív,
Légy bátor, nem csal a bátrak reménye.
Mint pestist, úgy kerűlj két oktalant:
A vétkekben merűlt vallástalant,
Ki nem hisz istent, s fut minden zörgésre;
S az eretnek-csináló vak buzgót,
Ki szentűl szól, de nem tesz semmi jót,
S gyönyörködve néz emberégetésre.
A vak köznép hiú szokásain
Ne kapj, mint a gyermek kap bábjain;
Mit vesztesz, élted rendjét bár gúnyolja?
A bölcs szükön szabott kis idejét,
S olly sokfelé szükséges erejét
Illyes dibdábra hogyhogy tékozolja?
Saját hived-, lelkeddel, egyet érts,
Senkit, kivált felsőbbet meg ne sérts,
Se ne vetődjél rút hizelkedésre.
Tudóst becsűld, a bölcset felkeresd,
A bűnt gyűlöld, a gyarlót is szeresd;
Csak a gonosz szív méltó megvetésre.
Figyelmezz rá, bár honnét jő a vád,
S ámbár tetted dicsekszeni just ád,
Ne óhajts lenni a sokak bálványa,
Elrejtve még szebbek az érdemek,
S nem türhetik fényeket sok szemek;
Nagy hírnek névnek a gyanú leánya.
Ki fris ép test s illő vagyon mellett
Szíve ura s kábák tűrője lett,
A boldogságnak az elért céljára;
A ki magát bölcsnek hivén, ennél
Többel kér, nem jobb az esztelennél.
Ki vágy kenyérnél barmok szénájára?
A sors kitkit szeret s bölcsen vezet.
Gyorsnak vagyont, szegénynek ép kezet
S fő polcokat szánt a gyengék számára.
Mit nyert a bölcs? víg megelégedést;
Rang s kincs sokszor szűl elvetemedést.
Melly csekély birtok, s oh melly nagy az ára.
Ha palotád van, s gazdag asztalod,
S a bút s bajt csak máson tapasztalod:
Légy nyájas, légy a szegény híve s atyja.
Ha szerencséd elhágy, türj békével.
Mit veszt a bölcs veszendő fényével?
Őtet lelke, fény a kábát mulatja.
Őrizd a kény hevétől szívedet,
S az illy harctól megkímélt tüzedet
Fordítsd azon szent láng nevelésére,
Melly akkor ég, mikor, mint tartozol,
Tisztednek szent oltárán áldozol,
Hogy méltó légy menny s föld szeretetére.
Ha minden nap világtól búcsút vészsz:
Minden nem várt óráddal nyertes lészsz,
S híven vigyázni fogsz rövid idődre.
Az életet kémleld, ne a halált,
Hogy születnél a ki módot talált,
Lesz gondja, hidd el, annak jövendőre.