Eh, mit gyötörtök!
szerző: Komjáthy Jenő
Eh, mit gyötörtök részletekkel!
Mért járjak taposott úton?
Hisz hogy csöpekből áll a tenger,
Sejtekből a test - rég tudom.
Mint katonák hogy sorakoznak
S fegyelmezvék az atomok,
Csínját-bínját a csillagoknak,
Melyik hogyan kering, forog.
Hogy mily kimért, szabályos minden,
Unalomig ismétlitek,
S hogy minden eme roppant színben
Milyen szükségképen rideg.
Ah, mily sivár hideg-rideg tan,
Filiszterszagu, pórias!
Nincs semmi nagyszerű, szokatlan,
Minden oly gondolatias.
Nincsen csoda! Hisz fölségsértés
Ilyenre még gondolni is;
Száműzitek a fönnenérzést,
Bolond, ki még eszmékbe hisz.
S aki megsérti fizikátok,
- Eretnek is ép így lakolt -,
Kiközösítő, súlyos átok
Lesújtja a vak lázadót.
A farizeusok nyomába
Léptek a szadduceusok:
Az istenárulókra gyáva,
Gaz istengyilkosok.
Őseitek az Ember testét
Verték hajdanta szöggel át:
Vágytok ti, - akik ezt keveslék -
Megölni a lelket magát.
"Ó, nem elég burkát megölni!
Az a lélek most is kisért.
Az ifju agyba kell betörni,
Kitépni a szellemgyökért!
Megölni a lélek fogalmát,
Ne maradjon sejtelme sem..."
Így készítik elő hatalmát
A förtelemnek csöndesen.
"Anyag az egyetlen valóság,
És tétlensége az erő;
Vak súlyok egymást lökve tolják:
S az emberész az eredő."
Az anyag így gondolkozik hát?
A sár dicső eszmékre visz?
Nem vak a por s nem durva korlát!...
De mondok én még többet is:
A szó erő és test az íge,
Egészben él csupán a rész,
Van itt mindennek színe, szíve:
Lélek a por s az anyag ész!