A lap feldolgozottságának foka

Egy reggel dátum nélkül

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Egy reggel dátum nélkül
szerző: Karinthy Frigyes

                    Látomás

Nem segít ezen se filozófia se vallás még a költészet se használ
Részeg hasonlatok és János Jelenései és rajongó hallucinációk
És nincs tudományos rendszer és nincs hindu szelídség és Buddha-mosoly,
És agyafurt magyarázatok amiket külső mintákra kieszeltem
Mindez nem segít mindezt hiába hívom mindez szerteszalad
Nincs múzsa akinek gyámolítását hívhatnám mint a régi poéták
Nincs Herceg akinek kegyes tetszését remélve ajánlani merném
Mielőtt belefognék elgondolni most azt a Dátumnélküli Reggelt
S még képzeletem is akivel íme ily furcsán magamramaradtam
Vakaródzik és vonakodik nem akar tudni erről a képtelen ügyről
Oldalt pislog menekülni szeretne itthagyni magamra egészen
De én torkon ragadom én kényszerítem és nem engedem őt el
És visszafordítom arcát s a nyakát is hogy szembekerüljünk
Hogy merőn belenézzek rebbenő két rémült szembogarába
Hogy vacogó szájából töredezve bár és kusza de töredelmes igékkel
Kicsaljam a szót a vallomást hogy elmondja mit lát ha elhangzik a kérdés
Látod-e a Dátumnélküli Reggelt én képzeletem s ha látod láttasd velem is
Hogy sebtiben ahogy vallasz rögzítsem és lejegyezzem a képet
Pár perccel vagy pár órával előbb még világos volt ez a kép
Ami azért különös mert pár órával előbb még éjszaka volt
Most kezd pirkadni éppen de milyen furcsa pirkadat ez
Amihez képest ragyogó fény és hő és értelem volt az előbbeni éj
(Vedd úgy mint negatív filmszalagot amin fehérek az árnyak
S a hajnalodó horizont s a lámpák s fönt a hunyorgó csillagok feketék
Hirdetve közeledését egy vakító mély luknak az égen a fekete Napnak)
Igy indul e reggel egyébként pedig nincs rajt semmi rendkívüli
A külvárosi széles úton dübörögve és nyikorogva egy tejeskocsi megy
Még csukva a kapuk s a redőnyök alszik a fáradt Budapest
Aztán lassan siseregni kezdenek sarkok körül a viciseprők
S a pálinkamérések felső ablakán betegen kiszüremlik a lámpa
Kutya vakkan valahol már kinyílt a kapu utána álmosan ásitozón
Tárja a többi is egyenkint kikukkan egy borzas fej támasztja a szárnyát
A pék is kinyit nagy recsegéssel zajjal szalad fel a vaslap
Ládákból gyüjti kupolás kocsijába hajnali kincsét a szemetes
Megy minden mintha térben volna s időben okkal és okozattal
A kávéház üres asztalsora végén leül az első hajnali vendég
Most hozzák épp a lapot a pincér lerakja és rámába feszíti
A kenyereslány mellecskéi himbálva inganak ahogy viszi a kosarat
Túl a járdán aktatáskával egy hivatalszolga s az ablakból csecsemősírás
Az órás is nyit mindjárt s a piperebolt s a hentes a benyílósarkon
Mindenki úgy tesz mintha ébredni élni akarna folytatni a táncot
De furcsa bolond reggel nem tudja senki mi történt és mi akadt el
Lendület nélkül még darabig zajtalanul rohan tovább a kerék
Egy mámoros züllött tanár sejt csak valamit egész éjjel ivott
Ordít most különös szavakat dülöngve zokog nekidőlve a falnak
Testvérek segítség mi van itt hiszen kiesett a világ feneke
Nem vagyok én beteg biztos úr tessék hagyni bár az volnék igazán
Élnék betegen és boldogan hogy élek és félek a szörnyű haláltól
De tessék felgondolni hogy én soha nem éltem hogy nem is vagyok én
Engem csak álmodott valami úgy jöttem ide úgy tengődtem darabig
Most pedig vége ennek is már nem akar engem álmodni tovább
Karját fogja a rendőr nehány kíváncsi lódul utánuk elmarad ismét
Iskolatáskával nézi a bolond menetet egy nyurga kamasz
Bánat fogja szíven vajaskenyérbe harap tünődve ballag az úton
Mit is gondolt ezzel az álommal és élettel ez a züllött alak
Mégse volna igaz amit algebrából tanít és fizikából
Medveczky s amiből készült valahogy épp most memorizálta
S földrajzot pedig sokszor érezte földrajz és történelemórán
Hogy hátha ebből az egész sok mindenféle dologból egy szó se valóság
Hogy nincs is Afrika sohasem volt s nem létezett Julius Caesar
Mert mindezt csak úgy kitalálták hogy legyen miről beszélni vitázni
Hogy legyen iskola és műveltség és érettségi-vizsga és tananyag
Igaz hogy mammuth-csontot is mutattak a szertárból és régi követ
S a nagybátyja járt Amerikában s a nagybátyja nem hazudik
De lámcsak másrészt arról is szó volt a lélektan - propedeutikában
Hogy régi és nagyon okos és vén szinte szentnek számító bölcsek
Hirdették komolyan hogy nincs is valóság csak emberi lélek az ám
Cogito ergo sum ez így van de viszont ezenkívül semmi se biztos
Most jut eszébe éppen ezen kínlódott tegnap este az ágyban
Elalvás előtt (miután átesett a megszokott kéjes rémületen
S a mámoron amit asszonyi testrészek és arcok gomolygása kiváltott
S amiről ő tud csak senki más amit ő fedezett fel) a paplan alatt
Hogy ezek is mint minden csak az ő képzeletében született
Kóválygó álmok s a térben nincsenek de hát igazán mi is az a tér
Rém messze csillagok ezt látni lehet de viszont azokon túl
Valahol végének kellene lenni de hiszen nem lehet mert mi van ott
Ahol végre van fal vagy nincs fal s ha van milyen vastag a fal
Ha meg nincs fal hol van a vége hiszen ez iszonyú és rettenetes
Hiszen mindjárt megőrül s a feje szétrobban vagy elájul az ablakon át
(Szerencsére mindez nem történt hanem dobogó szívvel elaludt)
Elaludt s most megint ébren van megy a suliba reggel
Ámde ő-e az csakugyan ő-e az aki este aludni feküdt
Nem bomlott-e fel valami éjjel miközben figyelni nem ért rá
Nem bomlott ki a férc valahol hogy most szétfeseljen az ürbe
Ahogy ez a részeg kiabálta világgá mikor elvitte a rendőr
Igy évődik hórihorgas gondolatok közt ez a nyakigláb diák
Életet nem látott még s a szerelmet is csak feltalálta fel nem fedezte
Megy még pár lépést hirtelen halványodni kezd tűnő körvonala
Teste áttetsző lesz mint a köd látni rajta keresztül halványan a járdát
Egyszerre csak eltűnik mintha mintha keresztülment volna valami rajta
Talán ez volt az utolsó rögzített pont ebben a reggeli képben
Ez a pár gondolatfoszlány egy kósza diák agyvelejében
A többit nem tudja látni már összefüggően kínlódó képzeletem
S hogy hajszolom és űzöm és korbácsolom csak makacsabb lesz
Visszatorpan behúnyja a szemét mint ki meredély szélére jutott
Most még egy végső erőfeszítésre unszolom nézzen le a szakadékba
Ott forog valami ott villan valami örvénylik és szerteszalad
Néhány részletét talán el lehetne még kapni sietve belőle
Mintha a látcső fordított felével látnám kicsinyítve az előbbi körutat
Apró pontok az emberek az ónszínű fémes ködfátyolon át
Valaki szól mellettem az a furcsa hogy egészen közel van a hangja
Mégsincs senki közelben csak távoli távoli nagyon távoli tájak
A hang valakit kér hogy nyujtsa kezét s fektesse a takaróra
De nincs takaró sehol s ha van a kinyujtott kéz átfut szövetén
Ámde forogni kezd egy számlap s a számlap minden mutatója
Egy másik vidéket jelent nem tudni a Messziben vagy a Régben
Egy kedves olasz lány arca egy langyos dunaparti este
Egy dallam mint az arany olvadt arany a gordonka szívéből
Osztriga tengervize hűvös szél hatéves kislány mohó két szembogara
Szöcske kúszik a fűszálon s Napoleon áll a gúla tövében
Mind csupa más dolog mégis mind hasonlít valamiben
Állj meg Számlap hallgass Hang erőlködj képzelet fejtsd meg a titkot
Mi az amiben egy mi az amitől összefügg mi az amitől kép ez a sok mozaik
S ahogy a zakatoló motor pillanatra megáll szikra pattan ki belőle
S már tudom is fényében elolvasom kép keretén a címet: fájdalom
Ez fáj ez mind fáj ez mind a fájásnak más alakja előttem
Jelmezbe öltözött más-más szerepet domborító egyetlen drámai hős
Gyötrelem-Fregoli ugyanaz mind egy színpadon ötven alakban
Futkos és mókázik ő a pincér és ő a vendég és ő a tányér és ő az asztal
És ő az olasz lány s az alkony s a dallam s a szöcske s a császár
Ötven darabba tört éles kínzó fájdalom mint az üvegcserepek
Ez a császár egy fájó borda ez a szikla egy fájó nyakszirt
Ez a Pán-síp egy fájó sípcsont és ez az örvény egy görcsbeszorult szív
Ez a mennydörgés a langyos tavaszi délben egy zakatoló halánték
És ez a szférák zenéje se más mint egy hörgő tüdő robaja
És ezek a hegyszakadékokon át tajtékzó messzi zuhatagok
És ez se más csak a homlokról lassan a szemekre folyó hideg veríték
Itt valami szenved és gyötrődik itt él valami ami már nem akar élni
De fél nem lenni mert nem tudja marad-e utána valami
Lesz-e hely lesz-e tér újszülöttje számára odakinn és odalent
Ez a görcsbefutó szív ez a hörgő tüdő ez a rémült agy ugyanis
Ez az én ami már nem lesz ez most azért hörög és lüktet mert vajudik
Ez most akarja megszülni önnönhelyébe azt amit soha nem ismert
Azt amit borzongva sejtett csak a külső valóságot amelyben
Nem lesz és nem volt ami születését megelőzte s követi most a halálát
Ami számára nincsen mintahogy nem volt ő a világ számára valaha
Most szüli meg most nyomul ki lelkéből most születik a világ
Az a teljesség ami eltűnt nem tudott lenni mióta ő megszületett
Az üres semmibe és káoszba most fordul ki lihegve és nyöszörögve
Egy ember egy isten egy emberlélek méhéből az Abszolutum
(Ding an Sichnek nevezte Kant) amit sötétben rejtegetett
E dátumnélküli reggelig méhében emberivé átalakítva
Ezt az újszülöttet akit fájdalom szült de ő már nem fog fájni magának
Mert ő Valódi Világ ő a Nemén ő az Éntelen Élet
Íme ily szavakat dadog és hörög szorongató ujjaim közt fuldokló képzeletem
Még egy kérdésem van még erre felelj ó képzelet mielőtt elájulsz
Látod-e a jelent a mostanihoz hasonló pillanatot
Abban a reggelben mikor az az Én semmibe torzul
S ha látod mondd el de csak egy furcsa folyó kanyarog
Kanyargó folyó amiben vergődve próbál úszni egy emberalak
Úszik s nem jut előre mert mögötte jéggédermed a hullám
Előtte pedig köddépárlik a víz a lába befagy keze semmibe kapkod
Ez a dermedt jég a Múlt ez a megfoghatatlan köd a Jövendő
Ebben úsztál ezért álltál egy helyben ezért nem tudtál jutni előre
Látsz-e még valamit látok pattanni szines buborékot
Előbb csak egy picikét akkorát mint mikor egy atom belseje pattan
Ami egyre terjed robban a többi atom körülötte robban a test
Börtönét az anyag szétveti formáját és keretét robbantja a kristály
Már szétrobbant a Város az ország amiben éltél amihez
Emlékeid kapaszkodtak most pedig szétrobban a földrész
Utána - hangtalanul - bolygód s a Naprendszer s terjed a láng
Robban már a Tejút robbannak távoli ködfoltok robban a kozmosz
Egyre távolabb odáig ahova már úgyse küldtél engem soha el
Odáig ahonnan már csak egyetlen Hang kiabál süketülő füleidbe
Ezt kiabálta nos akarsz-e még kell-e még s ha akarsz még
Mondd meg mit akarsz és meglesz én megteszem ints a fejeddel
De te már nem intesz mert már nem tudod mit akartál
S aki nem tudja mit akar annak már semmise kell
S még mintha rezegne valahol egy ámuló távoli kérdés
S még mintha mozogna valamerre egy pont a híg levegőben
S még mintha keresne valamit valahonnan egy tétova szem
S még mintha felelne valamiért szavára ha tudna felelni
Ám ez a semmi már nem is fekete annyira nincsen
Ez már semminek is olyannyira semmi hogy már csaknem valami
Ott ahol semmi sincs ez a semmi nagyon hasonlít valamihez
Egy ágyon az emeleten nemlétező tárgy fekszik nemlétező párna fölött
S egy nemlétező arc hajlik az arca fölé s nemlétező ujjaival
Lefog egy nemlétező szemhéjat s egy nemlétező cselédlány
Fut le az emeleten s a házmester felé valamit lihegve kiabál
Nemlétező portás hoz éppen egy nemlétező levelet
Torpanva megáll fejét csóválja mert a nemlétező házmester
Rászól portás úr álljon meg nem kell már szegénynek az a levél
A jó író úr nincs többé nem létezik most halt meg épp az előbb