Egy prédikátor halálára

Egy prédikátor halálára szerző: Kis János

Hová, hová készűlsz menni,
   Jó lélek, feleidtől?
Miért akarsz búcsút venni
   Illy korán kedvesidtől?
Letévén földi terhedet,
   Repűlsz mennyei szárnyakon
Idvezleni istenedet
   Nem hallott szent hangokon.

Te, kinek késő vénséget
   Igértünk szent pályádban,
Te vetnél-e immár véget
   Rád bízott nagy munkádban?
Nincs-e hát egy lélek is már,
   Mellyet kellene szeretned,
Vagy a rossz útról, mellyen jár,
   Boldogabbra vezetned?

Ne siettesd nagy útadat,
   Szükséges még életed:
Mennyben boldog jutalmadat
   Mindenkor megnyerheted.
Ha elmégy, nézd, mit tész velünk:
   Pásztor nélkűl marad a nyáj,
Felbomol szép szent kötelünk,
   S oh, hány árvád szíve fáj!

Zokogj bús özvegy s öt árva,
   Sírjatok minden szemek.
Mellyek itt el vagynak zárva,
   E hidegűlt tetemek
Im nem adnak feleletet,
   Némák ők siralmink között!
Mert a mi nékik életet
   Ada, jaj, elköltözött!

Elmentél, dicső lélek! el,
   Oda hol égi sereg
Istennek vígan énekel:
   S a mi szívünk kesereg.
Könnyek áztatják szemünket
   Éretted, kedves barátunk,
S csak az enyhíti szívünket,
   Hogy mennyben majd meglátunk.