Egy könyv olvasása közben
| Egy könyv olvasása közben szerző: Tompa Mihály |
Midőn ezt a könyvet kitárod:
Hívd egybe nőd, fiad s leányod,
Mind, aki lelkeddel rokon!
Komoly hangon olvasva nékik,
Mig által-érzik, által-értik,
Mi írva áll a lapokon.
Becses könyv; - bár szerezve gyorsan;
De minden szó- s mindannyi sorban
Hevít a tűz, mely benne ég;
Csak egyszerű ecset-vonások,
De hogy megint csudálva lássuk
A bajnokok képét: - elég.
Sokáig állt hüvelybe' szablyánk,
Holtnak hittek, midőn csak álvánk
A tespedő idők szerint;
Mig álmunk - a kürt-szóra - széledt,
És a világ az árva népet
Mint hőst látá s félé megint.
Gyorsan gyült a maroknyi tábor,
Az ellenség haladta százszor, -
De annak népe hazafi...
És a fegyver szörnyű sebet vág,
Halált hord az, ha a szabadság
S a hon szerelme húzza ki.
S mint vérhollót a sólyom vagdal:
Vivák, tépték gyors támadattal
Az ellent a bajnok fiak;
Harcolni sebben, éhen, fázva,
Győzni s halni nevetve, játszva:
Oly könnyü volt mindannyinak!
Tell bajnokit, mig küzködének,
Óvák, rejték a sziklabércek,
Tetszést rivalgva hangosan; -
Mieink a sik-térre szálltak,
Hol, mint a szélnek, a halálnak
Egyenes és gyors útja van.
Ez volt az év! Csudáknak éve!
Rege-hősek láttattak élve,
Minőkről álmodunk csupán...
A történetben ami fényes,
Szörnyű, dicső, nagy s ünnepélyes:
Következett egymásután.
Mily nép... mily harc... mily hősi szellem!
Felkölt a Hun s itt volt a Hellen,
Láttuk Zamánál Scipiót;
Thermopilae és Aquiléa
Szemünk láttára védve, víva;
S bősz Amurád megdöntve volt!
És a remény, és a dicsőség
A hont s a honban el-betölték
A szíveket s a levegőt...
De közbeszólt a sors kajánul,
S a ránk-omolt észak sulyátul,
Mi volt, megszünt, mi állt, ledőlt.
S lőn némaság, - lőn éj, gonosz, vak...
Elestünk, mint a zsibbadott tag,
Szivünk maradt csak melegen;
Mig elnémult ajkunkon a szó:
Fenn-volt, mint a beteg-virasztó,
A vérző, mély honszerelem.
Kurúzslót, írt kerülve titkon:
Tűrve győztünk fájdalmainkon;
Használt, mi súlyos volt s fanyar...
A mély sebét nyaló oroszlán,
Azt új meg új vérzésbe hozván,
Nem óhajt gyógyulást hamar...
S élünk! - Ébren vagyunk mindnyájan,
Köszöntve a kétes homályban
Már feltetszett szürkűletet;
Bár e nép még romokra térdel:
De meglágyul, kit ajka kérlel:
Ki Úr idők, ég s föld felett.
Bár hős árnyak a nagy csatából,
Zord lelkek a martír-halálból
Lengnek köztünk, járnak velünk;
S e közelség, ez a lehellet
Éget, fagyaszt: - már mégis enged
Munkálnunk és reménylenünk.
Midőn ezt a könyvet betészed:
Sohajts, de szünjék csüggedésed!
Jelen van már a pillanat:
Hogy a sors urnájába nyúlni,
Életre vagy halálra húzni,
E nemzetnek lehet, szabad!