Egy haldokló gyermekhez

Egy haldokló gyermekhez szerző: Kis János

Menj el, kedves gyermek, a test tömlöcéből,
Bár könnyek omlanak szüléid szeméből!
Fogadd el hűségek utolsó csókjait,
S kívánd rájok isten legjobb áldásait.

Menj el, kedves lélek! az úr ki elvészen,
Szélvészes tengerről bátor partra tészen.
Mert tartassék bár itt akárki boldognak,
Erkölcsei mindég veszélyben forognak.

Menj el, kedves lélek! olly boldogság vár rád,
Mellyel itt a világ ígér, de meg nem ád.
Mennyben a panasznak megnémúl szózatja,
Melly itt az egeket sokszor hasogatja.

Menj el, kedves lélek! keresd fel hazádat,
Mennyben kezdd el s mennyben végezd iskoládat.
Ott az isten maga vezet bölcseségre:
Itten okosságunk gyakran épít jégre.

Menj el, kedves lélek! nincs korán halálod,
Bár még csak negyedik tavaszod számlálod.
A ki sokáig él, fárasztó pályát fut:
A ki korán meghal, hamar örömre jut.

Menj el, kedves lélek! mi is majd elmegyünk
Mindnyájan utánad, akárkik s mik legyünk.
S akkor hív szüléid, kiket, most a tőr sért
Vígan adnak hálát korán nyert pálmádért.