Ugrás a tartalomhoz

Egy házasság

A Wikiforrásból
Egy házasság
szerző: Tompa Mihály

Beállott a farsang, csak ugy reng az utca,
A legénység táncol, a cigány meg huzza,
A sikamlós szánon kurjongat a népség;
Menyasszonyért, vagy csak háztűznézni mén még.

Kancsó mellett űlnek az öreg emberek,
Az öregasszonyok szólnak, kerítenek;
Lótfut az a legény, kinek nincs még párja...
- Szóval, egész falu a bolondját járja.

Csak Pali nem vígad. A kemence-pánkon
Elnyulva tünődik: vajon mit csináljon?
Hányja a hab: vajon melyikhez kén állni...?
Melyik lenne már jobb, Julcsa-e vagy Sári?

Julcsa szép is, jó is, az igaz, - de szegény!
Sári meg vagyonos, aztán derék személy!
Julcsával bizonyos, hogy boldogul élnek;
De tán Sárával is összetörődnének...?!

S most felkerekedik Pali és szerszámoz,
Jó vérü négy csikót vezet a szánhoz;
Táncol a ló, a sík a havat csakugy vágja!
Mintha tudná: hová megyen a gazdája

Ne ugrálj ugy, fakó, ne táncolj ugy, deres,
Gazdátok csak vagyont, nem hűséget keres!
Nem Julcsát veszi el, pedig azt igérte...
Hanem hisz az Isten meg is veri érte!

Harmadik faluban volt a Sári házok...
De hiszen sokáig minek tétovázok...?
Elég az hozzá, hogy Palit harmadnapra,
A gazdag Sárival a pap összeadta.

Csapot olyan lakzit a Pali ipája,
Hogy azon a völgyön nem igen volt párja;
Már az hamvába holt, kinek nem volt kedve.
- Mind a két fél nagyon meg volt elégedve.

Pali boldogságát nem zavarja semmi.
De minden hosszunak véginek kell lenni:
Megszakadt a nóta, mennek a cigányok,
A lakzi is aztán elkullog utánok.

Észrevevén pedig, hogy Pali is készűl:
Kezdődik nagy sírás-rívás mindkét részrűl;
A keserűségnek mégis az a vége:
Hogy megy a menyecske, amerre a férje.

Midőn már kifogytak a nagy bucsuzásbul,
Fel is ült az uj pár: Pali csak elbámul...
Egy zsák pénz van téve ülésnek a szánba,
S azt mondja az öreg: hogy ezt nekik szánta!

És mennek a csikók, mint a veszett állat,
Hiába a »hó! hó!«, mindjárt csak felvágnak.
Pali feleségét meg-megnézegeti,
S a menyecske mindig jobban tetszik neki.

No lám! hisz Julcsának sincs ennél szebb szeme,
Fehér a két karja, a haja fekete:
Piros az orcája, mosolygós a szája...
Feleségemnek nincs darab földön párja!

Haladnak... a kocsis suhogója pattog;
De mintha szállana az ülés alattok...!
Ugy tetszik: középen ketté hajlott a zsák,
Végtérre megállnak, hogy megigazgassák.

Különös! hisz otthon ugy tele volt verve;
S most csak szaladozik, lötyög a pénz benne...
Kióldózott? Nem, csak megtágult. No semmi!
Majd megnézzük otthon, most csak menni... menni!

Rákiáltott Pali az ostorhegyesre,
Mert lassan haladtak, s a falu még messze;
De meg ugy is tetszett, hogy az ut most hosszabb,
S alattok az ülés egyre rosszabb, rosszabb!

S amint mennek, mindig csendesűl a fogat,
Pedig biz a kocsis jól oda tapogat;
Végezetre kiáll egészen a lova...
Nem vesz rajta senki, se ide, se tova!

És a dolgon Pali boszúsan felpattan,
S akkor veszi észre sokkal boszusabban,
Hogy még összébb esett tartalma a zsáknak,
S egész a szekérkas fenekére szálltak.

És kérdőleg tekint a feleségére...
De nagy a fiúnak a megütközése:
Hisz a képe szeplős, a haja meg veres...
- Hja Pali, ugy jár az, aki vagyont keres!

Azután a zsákot fogják, nézegetik,
Bizony megapadt az, ugy tele volt pedig!
Hová lett? Kinél van? Mi Isten csudája...?
Nincs hasadás rajta, - rendin van a szája...!

Mivelhogy a pénznek az a természeti,
Hogy egyik garas a másikat követi,
S szép csendesen elfogy, van vagy nincs látatja;
Az ember hiába keresi, zaklatja.

Mert, ha ürűl a zsák és könnyűl az erszény:
A családi szekér mind nehezebben mén;
És mentűl inkább fogy a nő hozománya:
Szeplőit a képe mindinkább kihányja.

Már ez boszorkányság! mond mérgesen Pali,
S alig mer az asszony felé pillantani:
Hiszen foga sincsen, meg pup van a hátán,
S rikító hangjával tultenne a páván!

Sirva fakad Sári: ezt már nem szenvedem...!
S szóra szó jövén ki, kész a veszedelem;
A felek egymással daccal szembeszállnak...
S tán szomoru vége lenne a tréfának:

Mikor... 'édes fiam!' - mond a Pali anyja,
És az alvó fejét gyengén megingatja,
- Mert az egész eset nem egyéb mint álom,
Elaludván Pali a kemence-pánkon -

'Kivel volt álmodban ily tusakodásod?
Emlegetvén Sárit... szeplőt... pénzes zsákot;
Űlj fel! mit álmodtál? beszéld el gyermekem...!'
»Biz azt édes anyám, hogy Julcsát elveszem!«