Egy fiúhoz
szerző: Jászay-Horváth Elemér
Bánatra termett gyönge gyermek,
Örömre vágyó sápadt fiú.
Bús szemeim ma könnyekkel telnek:
Az élet oly rövid, s a küzdés oly hiú!
Halálra éledt szomorú lélek!
Életre vágyik mind, aki él.
Hosszú utadra ki mégyen véled?
Ha zsendül a tavasz, mért hullik a levél?
Gyászol a Jóság: zord a valóság,
Kegyetlen lába földre tipor;
Tavaszi fénytől hullnak a rózsák,
S a hervadó levélt szürkén temeti por.
Túl a világon éltet az álom,
Kósza futásán száz szín akad;
Túl a valóság-vonta határon:
Fehér ágyad ölén, ott temesd el magad.
Ott nincs könny a szemben, elringat csendben,
Új földre repít az álomfogat,
Testetlen csókok serege lebben:
S az áldott álomország dús kertje befogad.
Te vagy: ki voltam én ifiontan,
Óh sohse légy az, ki most vagyok!
A lét küszöbén álomba-holtan
Simogassanak fehér, mosolygó angyalok.