Egy fehér kutyához
szerző: Gyóni Géza
Jöjj csak be bátran puszta sátoromba,
Kutyának is csúf ott kint az idő -
Jöjj fáradt eb, ki futottál loholva, -
Szájadban véres női kis cipő...
Melyik tűzhelytől űzött el a rabló,
Fehér kutyám, te lompos és szegény?
Hű szemed rémült még a borzalmaktól.
Hol van szép úrnőd, s hol van az enyém?
Szép úrnőd fekszik kastélya tornyában,
Finom nyakából lassú vér pereg;
Az enyém nyugszik csipkés nyoszolyában
S álmában látja omló véremet.
Maradj itt, hű eb. Ez a havas sátor
Feldúlt sziveknek jó hajlékot ad.
Maradj, kutyám, és ne félj új gazdádtól,
Aki megosztja szörnyű gyászodat.
Üvölts, kutyám, üvöltsd fel az egekre
Fájdalmadat. Barátként hallgatom.
S valahol fekszik vérben fenteregve,
Veled üvöltsön ember és barom.
Üvölts, kutyám, s ez éjszakán üvöltsön
A pokol sáros vad kutyája mind,
Mely véres lábbal tipor hegyen-völgyön
S vérrel borítja békés házaink.
Üvöltsetek, hogy borzadjanak össze
Biboros ágyban bomlott fúriák -
S a rémüvöltés újra fölébressze
Süket szivükben a gyermekimát:
Miatyánk, Isten, ki vagy a mennyekben,
Szenteltessék meg a te szent neved,
S jöjjön el, jöjjön el a te szép országod,
Ki vagy a Béke és a Szeretet.