Egy fő méltósághoz
szerző: Kis János
A nyár, melly földünket olly soká égette,
Nem lövöldözi ránk már tüzes nyilait;
A királyi székbe az ősz lép helyette,
S osztja áldásait.
Asztagjait Ceres vígan szemlélgeti,
Mellyek jutalmazzák buzgó tisztelőit,
Bacchus is örvendez hogy tele töltheti
Nectarral tömlőit.
Nyájasan mosolyog e táj boldog ege,
A frisűlt fák s füvek szebben illatoznak,
Pan, Diana, Phoebus, s Faunusok serege
Együtt vigadoznak.
A réteket Flora gondosan hímezi
Késő s annál kedvesb tarka virágokkal,
S bucsuzását ezer madár zengedezi
Bájoló hangokkal.
Minden öröm ide gyült e szép környékre,
Itt serkentő szót hall a bölcs mindenfelől,
Hogy rejtezzék ezen boldog menedékre
Aggságai elől.
De te, kinek hív s bölcs gondviselésedre
Annyi ezrek sorsát bizta csillagzatod,
Ki Themis szent fontját kezedből kéjedre
Másnak nem adhatod;
Hatalmas kormányos, a kinek vállára
Olly sok és olly terhes gondot rakott hazánk,
Te nem jöhetsz magas polcodról sokára
E szép helyre hozzánk.
Hosszas nyugalmadat tüstént megsinlené
Egy több nemzetekből épűlt birodalom;
Az elnyomott árva sirva ezt kérdené:
Hol van őrangyalom?
Eljöttél hát, de csak szempillantatokra,
S Tusculanumodban bölcsen mulatozol,
Itt, hol a természet boldog magzatokra
Minden jót tékozol.
Majd új s hasznosb úton tanítod sietni
A tunya folyásu posványos vizeket,
Majd a szorgalomnak több adót fizetni,
A fösvény földeket.
Sokszor hív barátid dicső koszorúja
Boldog Olympussá teszi rejtekedet,
S a köznép, bölcs élted tudatlan tanúja
Bámulja tettedet.
Óh Elysiumnak kies ékességi,
Észrevetetlenek a kábák szemének,
Istenekkel közös szép gyönyörüségi
A nemes elmének!
Kellemetes völgyek, zöld erdők árnyéki
Hol uratok kóstol égi boldogságot,
Oh hogy kebletekben nem adhattok néki
Tovább múlatságot!
De elhívja őtet tisztének szent szava;
Nem soká örülhet dicső szépségteknek;
Terh alatt tartozik folyni élte java
S áldozni ezreknek!
Búcsút vesz tőletek kevés órák mulva;
Késése megbántná királyát s hazáját;
Csak keveset pihen azért, hogy újulva
Futhassa pályáját.
Menj, dicső oszlopunk, menj fényes helyedre,
Fogj kezet s fuss gyorsan jó fejedelmeddel,
Áraszsz mennél több fényt s áldást nemzetedre
Példáddal s tetteddel.
Ez már régtől fogva felséges iránya
Annak a szent lángnak, melly gyujtja lelkedet;
Homlokodnak százszor virult borostyánja
Szólja érdemedet.
A halhatatlanság tündöklő temploma
Tégedet, feléje sietőt, készen vár;
S utadban, hív fia, semmi harc ostroma
El nem lankaszthat már.
Csak későn hivjon el az élet istene,
Ezer tetted truccol a rontó időnek:
S mi van több, a mit még kivánnom kellene
Illy nagynak s dicsőnek.
Sőt van: kedvelt párod hív s tiszta szerelme
Adott életednél drágább zálogokat,
Sorsod csak úgy lesz szép, ha az ég kegyelme
Megáldja azokat.
Lépjenek hát ők is őseik nyomába,
Fereszszék örömben soká szüléiket,
Irathassa hazánk örök krónikába
Sok szép tetteiket.