Eötvös Károly
| Eötvös Károly szerző: Gárdonyi Géza |
A tiszaeszlári pör híres ügyvédje. A parlamentnek legmagyarosabban beszélő szónoka. Kitűnő adomázó. A legkedvesebb és leginkább került ember a parlamentben.
Mert hét róka lakik ő benne, hét róka Polónyiban is.
A rókák pedig nem férnek össze. Eötvöst azzal gyanusítják, hogy Wekerlével egyezkedni szokott. Én is gyanusítom vele. De lehet, hogy ártatlanul.
Én mindössze annyit tudok, hogy bizonyos időkben sokszor és sokat beszél négy szem között Wekerlével. Hogy nem szerelmeskedtek, az bizonyos.
Eötvös vezeti a Károlyi-pereket. Innen a mély barátság Károlyi Gábor és Eötvös között.
Károlyi Gábor különben is szereti Eötvöst. Még a lakását is az Eötvösé közelében tartja és az éjjeli Abbazia-kávéházi kávéestélyekről sohasem hiányzik.
Eötvös nem való pártvezérnek. Sem komolysága, sem karaktere nincs hozzá. Mint szónok, mindig elsőrangú. A beszédei szikrásak, minden pontjukban érdekesek. Egy-két adoma legkomolyabb beszédeiben is előfordul és megkacagtatja a házat, de egy úttal megvilágítja vele a mondanivalóját is.
Sohasem tanult és mégis sokat tud. Mert jó a memóriája.
Ez a jó memória teszi őt bőbeszédűvé; annélkül azonban, hogy e bőbeszédűsége unalmassá válnék. Neki minden kicsiség, amit átélt, és amit látott föl van jegyezve az agyában. Nem felejt sem nevet, sem számot. Csak egyet felejt: a haragot.
Aki hallotta őt csibuk mellett adomázni az Abbaziában, az hallotta őt beszélni a házban is. A kettő között legfeljebb annyi a különbség, hogy a házban komolyabb témákról beszél.
A hát és nohát, meg a teszem azt gyakran előfordul a beszédében és meleggé, közvetlenné teszi az előadását. Ilyenkor csak a csibuk hiányzik a balkezéből, hogy teljesen otthonias legyen. Hanem azt nem hozza magával csak azért sem, mert gyakran rá kellene ütnie vele a Polónyi fejére, aki beleszól a szónoklatába.
Egy téli estén a Kagál-vacsorán ott volt Eötvös is és Porzsolt Kálmán is, a népszínház igazgatója.
Eötvös akkoriban írta a balatoni tárcáit.
Vacsora után azt kérdeztem Eötvöstől:
- Mondja kérem, miért nem ír színművet; az ilyen eredeti elme kitűnő darabot írhatna.
- De gondolkozom is rajta, - felelte Eötvös. - Van tárgyam, nótám, csak le kell írni.
- Hát írja le, - estünk rá valamenynyien.
- De le is írom, - felelte nekibuzdulva az öreg, - le is írom.
Néhány napra rá ott ül Eötvös Károly a szokott helyén az Abbázia kávéház nyári uzsonnázóján. Az öreg sokat jelentő pillantással int felém:
- Készül!
- Micsoda?
- A színdarab.
- Örülök neki. Nagy sikert jósolok előre is.
- Meglesz! Csak még egy ember kell hozzá. Mert én nem ismerem a színpadot, nem tudom, hogyan kell a drámát jelenetezni és felvonásokra osztani. Hát azt gondoltam, hogy megírom a darabot egészen, aztán valami értő ember nyirkálja el annyi felvonásra, amennyire akarja.
S ezt az öreg komolyan mondta.