Dobos pavilon-kesergő
szerző: Tóth Árpád
Van sok dobos közvitéz,
Van sok dobos torta,
De nagyerdei Dobos
Nincs minden bokorba,
Ajjajjajjaj, brühühü,
Sorsom de mogorva,
Dobosból már személyem
Ki vagyon kotorva.
Sírok, szemem már lobos
A sok égő könnytül,
Kis pavilon, szép dobos,
Sírva válok öntül,
Hol fogok én ezután
Nyári szezont nyitni
S nyári kiszolgáláshoz
Semmit se konyítni?
Téli étlapjaimra
Sok cikk volt felvéve,
Ami a publikumnak,
Nem ment a belébe,
De nem volt baj, megmaradt,
Jó vendéglős így arat,
Félretettem nyárára,
Kivittem a zöldbe,
S a Dobos étlapjain
Lettek eme avatag
Étkek leközölve.
Lehetett ott étkezni
Fává meredt sajtot,
S kapni pörkölt-alakban
Zamatos hashajtót.
Elvénhedett krémesek,
Dobostorták, rémesek,
Voltak a Dobosban,
Jajjajjajjaj, brühühü,
Régi időm, gyönyörű,
Hová tűntél mostan?
Kidobták a Dobosból
A sok nyári cikkel,
Dühében most bús szivem
Ugrál s olykor dsiggel,
Most már hazavihetem,
Magam búsan ehetem
A pörkölt hashajtót,
S a kőkemény sajtot
Kis baltámmal nehezen
Most magam tagolhatom,
S ezeréves szalámim
S illatos parizerem
Most magam szagolhatom.
Üldögélek egyedül
Az Arany-Bikába,
Annak is a második,
Rondább udvarába,
Könnyzacskót kigombolok,
S zokszavakat mondok,
A Dobosra gondolok,
S emlékére dombolok
Egy új szemétdombot.