A lap feldolgozottságának foka

Debussy: Children's Corner

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Debussy: Children's Corner
szerző: Csáth Géza
Nyugat . 1912. 22. szám

       A múlt héten új Debussy-opuszt ismertünk meg. Az Országos Szimfóniai Zenekar a Children's Cornert Debussy egyik újabb munkáját mutatta be. A szerző elmélyedő, mágusi kedélye fejlődésének egy új alakulásában mutatkozik be e kis suite-ben. Debussy-t mindeddig a túlérzékeny neuraszténiásnak ismertük. Nervosus, de nem fáj neki az élet. A benyomásokat csodálatosaknak, meglepőknek, titokzatosaknak és gyönyörűeknek érzi. Számára minden, amit lát, hall, tapint ─ az élvezet kimeríthetetlen forrása. Ezt a gyönyört azonban, amelyet az impressziók adnak neki, nagyon komolyan veszi. Nem a romantikusok tragikus komolyságával, hanem az impresszionisták néma borzongásával, mely a megtermékenyített asszony merengő elérzékenyüléséhez hasonlít.

       Az igazi impresszionista mindig nőies kedély. Művészi akciója nem a szerkesztésben és a kiépítésben excellál, hanem a várakozó, türelmes, egy helyben ülő figyelésben, befogadásban. Ami zeng benne, amit meglátott, meghallott, az már majdnem kész művészet. Onnan az út a kész formáig már egészen rövid, küzdelmek nélküli, töprengés nélküli. Az ilyen művésznek szabad improvizálni, mert csak improvizálni tud. ha konstruálni próbálna, semmi őszinte belső igazságot nem volna képes velük közölni. Ki merné azonban állítani, hogy az ő igazsága kisebb értékű, mint a nagy konstruktorok ─ Beethovenre, Wagnerre gondoljunk ─ világtörvény-szerű megállapításai. 2 x 2 = 4 ─ ez éppen olyan rangú igazság, mint ─ 10 x 100 = 1000. Ti. mind a kettő egyaránt tökéletes igazság.

       Az impresszionista művész nem humorista. Miért? Mert nála az út sietősen egyenes irányban vezet az impresszióktól az alkotásig. Nem esnek közbe reflexiók, összehasonlító asszociációk. Márpedig a humor mindig összehasonlításból fakad. Valaki akar valamit és nem sikerül neki; ezt látni fájdalmas és nevetséges ─ azaz humoros. A humor régi meghatározása ─ mosoly könnyek között ─ ma is megállja a helyét, mert valóban két érzés, két ítélet tevődik össze benne. Az egyik: azonosítjuk magunkat az illető személlyel, aki így vagy úgy járt: tehát fájdalmat érzünk. A másik: konstatáljuk, hogy mi nem jártunk így: tehát örülünk. Az utóbbi érzés erősebb.

       Miért kelt bennünk a gyermek hasonló érzéseket. Mert egyrészt irigyeljük és másrészt sajnáljuk őt. Irigyeljük, mert még nincsenek gondjai, nem ismeri az életszenvedéseit és megelégedett. Sajnáljuk ─ mert meg fogja ismerni és elégedetlen lesz. Irigyeljük ─ mert még nem felnőtt. Sajnáljuk ─ mert kicsiny. A gyerek tetteinek viszonyítása, összehasonlítása a felnőttével, kimeríthetetlen forrása annak a művésznek, a humoristának, akiben ezek az összehasonlítások természetszerűleg és automatikusan játszódnak le, azaz akiben érzékenység és gyors azonosítási képesség, más szóval részvét van.

       Ez az utóbbi tulajdonság az, amely általában csak a meglett férfikorban fejlődik ki. A fiatal férfiban nincs részvét. A küzdelem foglalja le, amelyben mindenkit ellenségének tekint. Később belátja, hogy a gyermekektől nincs mit tartania. Kezd irántok részvétet, azaz szeretetet érezni. Még később az idő megtanítja rá, hogy az életben egyáltalán nincs győzelem. Most már a felnőtteket sem tartja többé ellenségeknek, hanem sorstársaknak ... A művészek fejlődésében igen gyakran tisztán megfigyelhetjük ezt a processzust.

       Debussy most ért el a gyermekekhez. A Children's Cornerben már humoristának mutatkozik. Suite-jének négy tételében mindenütt megtaláljuk ezt az azonosító és összehasonlító gondolatot, ezt a kárörvendésből és emberszeretetből összeforrt humorkristályt.

       »Doktor Gradus ad Parnassum«. Ez az első tétel címe. A kisgyerek zongoragyakorlatozását halljuk a zenekaron szeretetteljesen kigúnyolva. Milyen szorgalommal, igyekvéssel dolgozik a billentyűkön és milyen kár, mert nem fog tökéletesen megtanulni zongorázni. Mert lehet valamit tökéletesen megtanulni? És ha lehetne, érdemes volna?

       A Szerenád a babának, ez a második tétel. Szeretni, milyen szép dolog, gyermeki szívvel és rajongással szeretni. És milyen kár ─ mert a csalódás elkerülhetetlen. És ha nem volna elkerülhetetlen!? ...

       A Kis pásztor. Egy édes melankolikus kis pastorale. Az apró jótékpásztor alakját rajzolja. Milyen jó fújni a mezőn a tilinkót. Milyen gyönyörű az ég és zöld a fű és pirosak a virágok. Mi haszna, elhervadnak és a kis pásztor is vén juhász lesz.

       A Golliwog Cake-Walk tánca is csodás és pukkadásig nevetséges. Hogy táncol, ugrál a kis piros Paprika Jancsi, hogy csörgeti a réztányérját. És hogy örül mindennek a baba. Szegény baba nem tudja, hogy minden öröm rövid ideig tart. És azt se tudja a baba, hogy az élet örömei nem is igazi örömek, csak képzelt örömek, éppúgy, mint az ő gyerekmulatságai.

       Íme, ez Debussy humora. Ez az emberszerető és életismerő melankólia feszül ki, mint valami finom fátyol a hangok közt. A muzsika egyébként nem mutatja új oldaláról Debussy-t. Talán annyiban, hogy még egyszerűbb, mint eddig. Szinte alázatosan egyszerű. Ez is a meglett férfit jellemzi, aki már az ötödik X felé közelít. Pózolásra nincs többé semmi szüksége még önmaga előtt sem.

       Az Orsz. Szimf. Zenekar kiváló szépséggel adta elő az újdonságot. Kun László karnagy kezei között a zenekar még mindig fejlődik. Öntudatos és szívós munka eredménye ez egy kivételes karmesteri géniuszé, akit a közönség úgy látszik teljesen megért és érdeme szerint méltányol.