Ugrás a tartalomhoz

De kijutott nekem...

A Wikiforrásból
De kijutott nekem...
szerző: Szendrey Júlia
Pest, 1856. április 14.

Először a Fővárosi Lapok 1868. II. évf. 216. számában jelent meg a költőnő hagyatékából, a fenti keltezéssel.

De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.

Mit annak az élet,
Kinek nincs jövője,
Kinek a jelen csak
A mult szemfedője 1

Szegény virágok, mik
Holttestet takarnak:
Szegény örömeim,
Koporsóra hullnak!

Mult idő! oh, miért nem
Tudlak elfeledni,
Mért jársz egyre vissza
Engem kisérteni?

Hogyha már tudtalak
Koporsóba tenni,
Mért nem tudlak immár
Végkép eltemetni! . . .

Azon pillanatban,
Melyben felednélek,
Utánad repülve
Hagyna el a lélek;

Veled temetném el
Hozzád forrott éltem,
Sirodon halna el
Végső lélekzésem!