Deák Ferenczhez
| Deák Ferenczhez szerző: Bajza József |
EMLÉKLAP.
Sok új barátnak idvezlése közt
Vedd jó neven egy régi hívedét is.
Kit ifjúkorban szív és elvrokonság
Füzének hozzád oldhatatlanúl;
Hozzád, te szívnek s elvnek férfia,
Ki annyi évek változása közt
Nem változólag mindig egy valál
El nem feledni régi híveid.
Ki egyszerű vagy csillogók sorában,
S mint a mező maggal teljes kalásza,
Üres fejek között igénytelen;
Enyelgő és derűlt vidám körökben,
Szelíd és engedékeny mindenütt,
De ott hajthatlanúl kemény, hol ügy
Mellett elszánt csatára kelni kell;
Erős legyőzni észszel szenvedélyt,
S azon kevés jelesbek egyike,
Kik fény s tömjénnel nem kábíthatók;
Bátrak hatalmasoknak ellenében,
Fölűlállók, ha kell, a nép kegyén,
Mert a hazához hűbbek mint magokhoz.
Légy idvez, s vedd baráti jobbomat,
Amely hizelgést írni nem tanult,
De nem remegni is ha írni kelle,
Mit a meggyőződés igaznak ismert,
Bár mennyit tett koczkára a betű.
Mert, hol nem ígér a beszéd sikert
Lehet hallgatni : ám, ha szólni kell
Mást nem szabad mint lelkünknek hitét.
Vedd jobbomat, mely rólad is valót ír,
Megvallva, hogy te vagy hazánknak
Kicsin számú dicsői közt egyik,
Kiben a közhit még meg nem csalódott,
S csalódni úgy hiszem nem fog soha,
Mert tetted és szavad erény vezérli,
S a legtisztúltabb lángú honfi-szív;
Nem változandó népkegy buboréka,
Nem a hírnév gyarló csillámai.
Ó férfiú, jeles mint egyik a
Nagy hírben élő Róma fénykorából,
A végzettől szép sors jutott neked:
Te bírod minden pártoknak bizalmát,
Kiket meggyőződés, nem bűn, vezet.
Rád van függesztve a nemzet szeme
Ezrek lesik szavad mint jósigét,
Irányadót ezrek mozgalminak.
O szólj, és tégy, és adj irányt nekik!
Gyújts fáklyát ez országos zűrzavarban,
Hol mindenik kormányzó és vezér,
Hol senki nem hallgat, mind szónokol;
Nem tudni melyik a beteg s az orvos,
Ahány van, mindenik gyógyszert ajánl,
De egyik sem fogadja más tanácsát;
Éretlen gyermek leczkéz oktatót,
S kinek legharsányabb torok jutott,
És vakmerőség észerő helyett,
Vezére a csoportnak, és vele
A bölcsek legbölcsebbikét lezúgja.
Ősz fürt, bár érdemekkel párosult,
Nem tárgya többé semmi tiszteletnek,
Az elmúlt sokkal mostohább időkből
El van feledve a legszebb erény,
E ferde kornak kis munkái közt,
Mely nem hiszen, mivel nem tud, nagyobbat
Saját parányi vergődésinél.
Használd a jók benned vetett bizalmát,
S kezet fogván velök, légy rendező;
Központosítsd magad körűl az ész,
Erény és szív minden hatalmait,
S segéld elő egy jobb kor támadását.
Neked, kihez oly kedvező az ég,
Adand e nagy munkában is szerencsét,
S bevégzended, mit mások nem birának.
Ó adjon hosszú életet s kitartást,
Hogy láthassad müved gyümölcseit,
S hallhasd, ha majd mondják az ősz apák
Szebb korra ébredt lelkesült fiaknak :
Im a nemzetnek egyik ritka dísze!
Kevély örömmel nézzetek reá,
Ki a hanyatlás gyáva korszakában,
Midőn erkölcs, erény és honfiság
Csak ige volt a kérkedésnek ajkán,
Oly sok kisértet s csábok ostromában,
Melyek levertek gyávák közt erőst is,
Erényiben törhetlenűl szilárd,
S magához mind végiglen hű maradt.