Deák Ferenchez
szerző: Bajza József
Emléklap
Sok új barátnak idvezlése közt
Vedd jó neven egy régi hívedét is,
Kit ifjúkorban szív és elvrokonság
Füzének hozzád oldhatatlanúl;
Hozzád, te szívnek s elvnek férfia,
Ki annyi évek változása közt
Nem változólag mindig egy valál
El nem feledni régi híveid.
Ki egyszerű vagy csillogók sorában,
S mint a mező maggal teljes kalásza,
Üres fejek között igénytelen;
Enyelgő és derűlt vidám körökben,
Szelíd és engedékeny mindenütt,
De ott hajthatatlanúl kemény, hol ügy
Mellett elszánt csatára kelni kell;
Erős legyőzni ésszel szenvedélyt,
S azon kevés jelesbek egyike,
Kik fény s tömjénnel nem kábíthatók;
Bátrak hatalmasoknak ellenében
Fölűlállók, ha kell, a nép kegyén,
Mert a hazához hűbbek mint magokhoz.
Légy idvez, s vedd baráti jobbomat,
Amely hizelgést írni nem tanult,
De nem remegni is, ha írni kelle,
Mit a meggyőződés igaznak ismert
Bármennyit tett kockára a betű.
Mert, hol nem ígér a beszéd sikert,
Lehet hallgatni: ám, ha szólni kell,
Mást nem szabad mint lelkünknek hitét.
Vedd jobbomat, mely rólad is valót ír,
Megvallva, hogy te vagy hazánknak
Kicsiny számú dicsői közt egyik,
Kiben a közhit még meg nem csalódott,
S csalódni, úgy hiszem, nem fog soha,
Mert tetted és szavad erény vezérli,
S a legtisztúltabb lángu honfi-szív;
Nem változandó népkegy buboréka,
Nem a hírnév gyarló csillámai.
Oh férfiú, jeles mint egyik a
Nagy hírben élő Róma fénykorából,
A végzettől szép sors jutott neked:
Te bírod minden pártoknak bizalmát,
Kiket meggyőződés, nem bűn vezet.
Rád van függesztve a nemzet szeme,
Ezrek lesik szavad mint jósigét,
Irányadót ezrek mozgalminak.
Oh szólj, és tégy, és adj irányt nekik!
Gyújts fáklyát ez országos zűrzavarban,
Hol mindenik kormányzó és vezér,
Hol senki nem hallgat, mind szónokol;
Nem tudni, melyik a beteg s az orvos,
Ahány van, mindenik gyógyszert ajánl
De egyik sem fogadja más tanácsát;
Éretlen gyermek leckéz oktatót,
S kinek legharsányabb torok jutott,
És vakmerőség észerő helyett,
Vezére a csoportnak, és vele
A bölcsek legbölcsebbikét lezúgja.
Ősz fürt, bár érdemekkel párosúlt,
Nem tárgya többé semmi tiszteletnek,
Az elmúlt sokkal mostohább időkből
El van feledve a legszebb erény,
E ferde kornak kis munkái közt,
Mely nem hiszen, mivel nem tud nagyobbat
Saját parányi vergődésinél.
Használd a jók benned vetett bizalmát,
S kezet fogván velök, légy rendező;
Központosítsd magad körűl az ész,
Erény és szív minden hatalmait,
S segéld elő egy jobb kor támadását,
Neked, kihez oly kedvező az ég,
Adand e nagy munkában is szerencsét,
S bevégzended, mit mások nem birának.
Oh adjon hosszu életet s kitartást,
Hogy láthassad müved gyümölcseit,
S hallgasd, ha majd mondják az ősz apák
Szebb korra ébredt lelkesűlt fiaknak:
Im a nemzetnek egyik ritka dísze!
Kevély örömmel nézzetek reá,
Ki a hanyatlás gyáva korszakában,
Midőn erkölcs, erény és honfiság
Csak íge volt a kérkedésnek ajkán,
Oly sok kisértet s csábok ostromában,
Melyek levertek gyávák közt erőst is,
Erényiben törhetlenűl szilárd,
S magához mind végiglen hű maradt.