Dankó köszöntése

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dankó köszöntése
szerző: Móra Ferenc
1912

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán
Ki elmerengve állsz itt, néma márvány,
Tüskebokor szült, barna éj nevelt,
Az élet, hej, sokat rád térdepelt,
Napos oldalán sose járatott,
Szemedre hányta bujdosó fajod -
Szegény cigány, hitted-e valaha,
Hogy városodba igy kerülj haza?

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán
Király gyanánt merengsz itt, néma márvány!
Ezren ünneplik a te ünneped,
Művészek, költők hódolnak neked,
Szivük verése muzsikál feléd,
Lelkük terítik szőnyegűl eléd,
Neved aranylik kövön, koszorún -
S te nézed mindezt mélán, szomorún.

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán,
Azon mélázol tán el, néma márvány,
Mit e dicsőség teneked - holott
A magyar nóta véled elfogyott!
A nótafának nincs virága rég,
Jobb volna egyet muzsikálni még,
Jobb volna ágrul-ágra szállani,
Mint kőszobornak itt borongani!

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán,
De nem magadba lész ám, néma márvány!
Urának téged vall ez a liget:
Itt minden ág teneked integet,
Éber fák őrzik álmodó borúd,
Minden tavasz ujítja koszorúd
S illatuk néked fogják ontani
Haldokló rózsák sápadt szirmai!

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán,
Te mindig ünnepelt lész, néma márvány!
Ha hazajön a vándorló rigó,
Válladra száll pihenni a bohó,
Körös-körül a cserjék ágbogán
Mesterének köszönt a csalogány
S körüldanolgat harmattal tele
A mormoló Tiszának lágy szele.

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán,
Sokat megélemedsz te, néma márvány!
Ha holdas estén, szőke hajnalon
Kicsendül hozzád férfi-vigalom.
Ha bús vasárnap fátylas alkonyán
Szerelmét sirja-zengi egy leány -
Kisüt a mosoly ajkad szegletén:
»Ez az én nótám, ez is az enyém...«

Omló levél közt, tar ligetnek árnyán,
Reánk nevetve nézhetsz, büszke márvány!
Születhet, halhat százszor az avar:
Ősz nincs olyan, mely téged eltakar!
A madár ajkán elhalhat a dal:
Zeng hegedűdön örök diadal!
A feledés minket mind eltemet:
Te magad élsz itt örök életet!