Dalnok és király
| Dalnok és király szerző: Eötvös József |
Szélvész üvölt, ─ a tenger
Egy sajkát zúg körűl,
Rajt' egy öreg király és
Egy ifju dalnok űl.
S mig korona övedzi
Az aggnak ősz haját,
Még fris babér az ifju
Redőtlen homlokát.
»Mit ér mostan hatalmam, ─
Szól búsan a király; ─
Ki annyi harczban győzött,
Dicsetlen sírt talál.
A nép könnyen felejti
Meghalt királyait,
Csak a ki jutalmazza,
Említi tetteit«.
,Isten veled, szerelmem! ─
A dalnok énekel; ─
Isten veled örökre,
Ifjadnak halni kell.
Ha majdan énekemnek
Ismétled hangjait,
Gondolj reám is akkor,
Ki némán fekszem itt.
Elég gyönyört találtam,
Ne sírj, oh kedvesem:
Szerettem, énekeltem,
És ez elég nekem'.
S a tenger inkább ordít,
A szél inkább fütyül,
A sajka szirtre vetve,
Törötten elmerűl. ─
Megszűnt a vész, nyugodtan
Áll a tenger megint,
A holdvilág felkelve,
Reá ezüstöt hint.
A dalnok fris babérja
Fenn úszik tükörén:
Az aggnak koronája
Temetve fenekén.