A lap feldolgozottságának foka

Dózsa György emléke

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dózsa György emléke
szerző: Juhász Gyula
La Hongrie Républicaine, 1919. március 14.

       A magyar demokratikus köztársaságnak még egy nagy tartozása van: meg kell örökítenie a magyar nép legnagyobb vértanújának: Dózsa Györgynek emlékét. Méltó módon kell halhatatlanná tennie a misera plebs contribuensnek ezt a magyar hősét. Dózsa György ugyanazt jelenti a magyarság történetében, mint Spartacus a rabszolgaság és Hutten Ulrich a német jobbágyság történetében, Cromwell az angol és Danton a francia forradalomban.

       Dózsa György több századdal előzte meg korát. Tragikus hős volt, aki keresztes hadával a magyar feudalizmus sárkányát akarta megfojtani. A feudális főúri rend és a főpapság nem riadt vissza az erőszaktól sem, hogy a népet földjétől, jogaitól megfossza és a levegőt is elrabolja tőle. Dózsa elvesztette a háborút. Werbőczy, a magyar jobbágyság hóhéra, és a mohácsi csatavesztés elől később egérutat vett Zápolya embertelen módon állt bosszút rajta: tüzes trónra ültette. De lángoló eszméinek tüzes koronája továbbra is bevilágította a több százados elnyomás sötét éjszakáját. Az elnyomás továbbra is súlyos teherként nehezedett a jobbágyságra, mely valóban arca verítékével kereste meg kenyerét.

       Dózsa forradalmának középpontja Szeged volt. Innen indult ki a mozgalom, és itt fojtották el ezt az első magyar polgárháborút, a kurucoknak (a magyarsághoz törhetetlenül ragaszkodóknak) első igaz forradalmát, az igazi ellenség, a feudalizmus ellen.

       Ettől az időtől kezdve sárral és szégyennel mocskolták be Dózsa nemes és bátor alakját. A nemesség és főpapság szolgalelkű történetírói a hazugság fegyverével feketítették be Dózsa halhatatlan emlékét. A 19. század történetírói és lexikonai Dózsát még mint közönséges rablóvezért mutatták be.

       Petőfi volt az első, aki igazságot szolgáltatott Dózsának és dicsfénnyel övezte a „parasztkirály” homlokát. Ugyanaz a Petőfi, aki a legtüzesebb verseket írta a királyok ellen. Később Acsády Ignác, a jobbágyság történetírója, majd Márki Sándor, Dózsa életírója a valóság megrajzolásával adtak elégtételt Dózsa Györgynek. Eötvös József pedig 1847-ben a jobbágyság felszabadításának előestéjén regényhőssé avatta, Magyarország 1514-ben című regényének hősévé.

       Mi, akik megteremtettük a demokratikus, szabad magyar köztársaságot, olyan emléket akarunk emelni Dózsának, amelyhez minden szabad magyar hálával és igaz megelégedéssel szívében zarándokolhat el. De legjobban azt szeretnők, ha mindazt a sok szobrot, amit a kényszerű lojalitás a hazug királyoknak és kegyetlen elnyomóiknak emelt, összeolvasztanák, és ebből a rengeteg bronzanyagból egyetlen hatalmas szobrot emelnének Szeged főterén Dózsa György dicső emlékének. Emlékművet emelnének annak a férfiúnak, aki először adott hangot a magyar nép vágyainak és szenvedéseinek. Szobrot emelni a hazugság és a népet kizsákmányoló urak és fejedelmek szobraiból a szent és elnyomott nép hősének: ez a mi leghőbb vágyunk! Valósítsuk meg ezt a vágyunkat a forradalmárok lendületével és gyorsaságával!