Dél felé
Vasárnapi Ujság 47. évfolyam, 35. szám, 1900. szeptember 2. Budapest
Dél felé vonul a zápor,
Délre zúg a förgeteg,
Arra vágyom, merre távol
A villámok dörgenek.
Ott a messze Magyarhonba'
Nyájas kis falucska áll,
Körülzúgja erdők lombja,
S rá az ég áldása száll.
Megvonúlva, faluvégen
Áll egy csöndes, kicsi lak,
Az én drága üdvösségem'
Rejtik a szerény falak.
Erdő fáit mintha vonnák
A magános lak felé:
Agaikat védve fonják
A tető és fal fölé.
Némán nézi ablakábul
Lilla a sötét vadont,
Csüggedt arczczal csak kibámul,
Hallgatja, hogy zúg a lomb.
Nézi, nézi méla kedvvel,
Nézi, nézi csüggeteg,
Hogy szalad tovább a csermely,
S szállnak szét a levelek . . .
A szél egyre jobban zajlik,
A víz mind jobban csörög,
És az idő, szinte hallik,
Hogy zúg el a lány fölött.