Dávid király levéltára
| Dávid király levéltára szerző: Ambrus Zoltán |
Ede király, Abrakadabra választott fejedelme, nagy pompával temette el Dávid exkirályt, a Balkán cédrusát. Meghúzatta a hitelbe hozatott harangokat, kirukkoltatta ünnepiesen megfésülködött testőrségét, s a néphez kiáltványt intézett, melyben ékes szavakkal magasztalta az elhunyt érdemeit. Aztán birtokba vette apai örökségét. A hagyaték több papírgallérból, kilencvenhat csomag francia és svájci kártyából, egy alumínium messzelátóból, három cséplőgépből s egy csomó irományból állott.
Dicsőségesen országló Ede bezárkózott a Grand Hôtel de France et de Russie 47. számú szobájába, ahol tegnap még Dávid exkirály lakott, pár percig kegyelettel nézegette boldogult atyjának és Juppajdárum Juhhéja kisasszonynak rózsaszín szalaggal díszített arcképeit, s hozzáfogott a gondosan őrzött levélcsomó átolvasásához.
Az első írás következőképpen hangzott:
Imádott kutyám! Beszéltem az izmaelitával. Nem képzeled, drága pofám, micsoda szemtelenség lakik ebben a pénzeszsákban. Íme a feleletei:
1. Az Arany Sárkány, a Gyémánt Sas avagy a Brahmaputra-rendjelekért külön-külön vagy együttvéve nem hajlandó adni egy fabatkát sem; állítólag megvan neki már a Vérző Szent Szív nagykeresztje is, s potom nyolcszáz frankért jutott hozzá.
2. Nem elégszik meg azzal, ha Marko Zárát csupán miniszterelnököddé nevezed ki. Ellenben ha megteszed főtandíjbeszedőnek és a pénzeslevelek főigazgatójának is, nem idegenkedik némi jutalék biztosításának a gondolatától.
3. Abban az esetben, ha VIII. Bonifácnak, Csizió királyának, háborút üzennél, s ezzel egy kis baisse-t tudnál előidézni, nem fösvénykednék néhány százezer frankkal.
Gondold meg, kutyuskám, hogy ez a VIII. Bonifác egy vízfejű kamasz, akinek már régen szüksége volna egy kis leckére. S ne feledd, hogy epedve sóvárog utánad hűséges és szerelmes kis macskád:
Titánia.
A második levél már rövidebb volt:
Kedves gumimajmom! Sietek közölni, hogy az őrült lord csakugyan ugrik. Írásban kötelezte magát, hogy ha igazán megadod nekem a Maisonrouge hercegnői címet, elvesz feleségül, s költségeidet megtéríti kerek húszezer fontban. Mit szólsz hozzá? Ha a balvégzet elválasztana, akkor is változatlanul, örökkön szeret: a te kis kolibrid,
Lola.
A harmadik papiros szűkszavú, üzleti távirat volt:
A tizennyolc vagon koporsót útnak indítottam. Ismételve kérdem, nem volna-e hajlandó az ügyletet velem számoltatni le? Utalok ajánlatom előnyösségére. A veszteség nem tenne többet koporsónként 37 frcs 75 centimes-nál.
Stephenson Éva.
Ennek a táviratnak a párjára is rögtön ráakadt a gyászoló király:
Sajnálom, de a vízipuskákért és a Bell-féle ágyúkért cserébe csak Simson cséplőgépekkel és Maxence-zongorákkal szolgálhatok. Az országos levéltár papíranyaga kilónkint 15 centimes-mal bármikor szállítható,
St. Éva.
Ede király megilletődéstől remegő kézzel tette félre a táviratokat, s két okiratot bontott szét, melyek egymás mellett hevertek a csomóban. Ezeket az okiratokat már jól ismerte. Az egyikben Dávid király fia javára lemondott trónjáról, s csak hárommillió frank végkielégítést kötött ki magának; a másikban újabb másfél millió frankért kötelezte magát, hogy Abrakadabra országba sohase fogja betenni a lábát.
A következő papír már az ő keze írása volt. Az ő keze írása! Meglátszottak rajta a száműzetés keserű könnyei. Ede király ezt olvasta ki az ismerős vonásokból:
Kedves fiam, meggondoltam a dolgot. Elég lesz, ha hatvanezer frankot adsz Klopiczka grófnénak. Igaz, hogy kétszázezret ígértem neki, de akkor még nem voltam földönfutó. A különbséggel pompásan rendezhetném a bookmakereknél való hátralékaimat. Végre is csak nem fogod eltűrni, hogy kilökjenek az Ifjú Óriások klubjából, engem, aki...
Itt megszakadt az írás. Ede király mintha emlékezett volna erre a levélre. Csakhogy, úgy tetszett neki, a hozzá jutott jegyzékben Klopiczka grófné már csupán harmincezer frankra tarthatott számot. Hány fogalmazást téphetett össze a szegény földönfutó, míg lelki harcaiban idáig érkezett!
Nyugtatványok és elismervények következtek. Elismervények a földönfutó elárverezett ingóságainak átvételéről, zálogcédulák a száműzött ingeiről, és nyugtatványok az ezüstneműről szóló zálogcédulák ideiglenes letétbe helyezéséről. Ede király elővette zsebkendőjét s csöndesen zokogott.
─ Szegény, szegény atyám!
De csak akkor fogta el igazán a megilletődés, mikor a cédulák alatt fekvő terjedelmes okiratot kezdte betűzgetni. Szerződés volt ez, mely egyrészről az abderai Temetésrendező Intézet igazgatósága, másrészről Betli gróf ─ azelőtt Dávid király ─ között köttetett. Ennek a szerződésnek az első pontja így szólt:
1. Betli gróf kötelezi magát kieszközölni, hogy minél később bekövetkezendő halála esetén a temetés rendezésével az abderai Temetésrendező Intézet igazgatósága bízassék meg. Viszont ez jutalékul előre kiutalványozza a húszezer frankban előirányzott költségek hét százalékát.
Hasonló gondos előrelátásra vallott a szerződéshez csatolt levél is, melyben egy abderai tudós tanár ugyanilyen föltétel mellett késznek nyilatkozott a bebalzsamozás díjából tíz százaléknak átengedésére. S végül a Balkán-vidéki Múzeum egy irata, melynek értelmében a nevezett múzeum Dávid exkirály csontvázáért kész kiutalványozni tízezer frankot Betli grófnak, a csontváz ez idő szerinti tulajdonosának.
Ede király könnye úgy hullott, mint a záporeső.
─ Mi marad meg belőled, drága jó atyám?! ─ sóhajtott fel keservesen. ─ Csak halhatatlan szellemed s ez a néhány papírlap!
Csakhogy ezen a világon minden csak álom, minden csupa ábránd és csalódás. Alighogy Ede király az utóbbi szavakat elzokogta, kezébe akadt az utolsó papírlap is. S nagy meglepetéssel a következőket olvasta belőle:
Kedves fiam, midőn kegyelettel nézed át hátrahagyott irományaimat, tudd meg, hogy ezek az irományok már nem az én irományaim. Úgy szerelmi levelezésemet, mint összes egyéb hátrahagyott irományaimat eladtam egy amerikai kiadónak, aki ezeket ötíves füzetekben fogja kiadni, százezer példányban.
Ede király merengve nézett az űrbe, szeretett, felejthetetlen édesatyja után.