A lap feldolgozottságának foka

Csoportosulás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csoportosulás
szerző: Karinthy Frigyes

- Hó! Hé!

- Jaj, jaj!

- Jézus Mária! Fékezzen!

- Puff.

- Szent Isten! Aladár! Nézd, mi történt ott?

- Na, csak ne ugrálj. Maradj itt mellettem. Mi közöd az egészhez?

- De nézd, összeszaladnak az emberek.

- Hát aztán? Csak maradj itt. Hogy nekem megint elájulj.

- Hát húzza vissza a kocsit, kalauz. Mit dadog?

- Fogják meg. Így... Na, húzza ki... A ruhája beleakadt egy kerékbe.

- Valami szegény öreg asszony.

- Barátom, mauztód.

- Hagyják így, ahogy van, míg rendőr jön.

- Jézusom, jesszasz... Borzasztó... Hogy mit tesznek a népek!...

- Ne bőgjön a fülembe, nénike.

- Ennek, uram, a gyomrán ment keresztül. Mi?

- Úgy látszik, szegénynek. Kérem, ne tolakodjék, és ne tessék a hátamra tehénkedni.

- Vissza kellene fordítani.

- Nem szabad, míg rendőr jön. Különben mindegy is. Agygutát kapott. Ismerem az esetet. Egyszer a Klauzál utcában láttam ilyent, akkor még egyetemi hallgató voltam.

- Kegyed is? A Tellyesniczkyhez tetszett járni?

- Oda. Kolléga úr talán szintén?

- Hogyne!... Hiszen akkor együtt kollokváltunk kolléga úrral. Hát hogy van az, hogy nem ismertem meg?

- De bizony én már emlékszem, ön mindig a Vörösékkel volt, nem?

- Azokkal, hogyne!... Hallotta, hogy a Vörös Maca férjhez ment?

- Ugyan, ne mondja! Az a csúnya lány! Na!!

- Kérem, a mai világba!... Pénze volt neki. Hehe.

- Kérem, tessék arrébb menni, ne állják itt el az utat.

- Látod, látod, Pistike, ugye, mindig mondom neked, hogy ne járj a kocsiúton.

- Nem, majd ezentúl átugrom az egyik járdáról a másikra. Stanci néni is mindig ilyen okosokat beszél. Muszáj a kocsiúton átmenni.

- Pistike, du bist wieder grob.

- Mert, kérem, a kalauz az oka. Mert, kérem, a kalauz fékezzen rendesen. A fékkel kell bánni tudni. Jobbra kellett volna rántani a féket - így -, aztán balra - így -, aztán oldalt kitérni - így... mert, ugye, kérem, tessék elképzelni, ugye, itt jön az a szegény asszony, és itt jön a kocsi... már most ha ideér, hirtelen fordul egyet - így... ugye, és erre visszaránt... így...

- Hallja, a nagyapáját lökdösse, hé! Mit rugdos a könyökével?

- Pardon.

- Nix pardon. Kuss.

- Ugyan ne veszekedjenek, nem szégyellik magukat.

- Vannak népek, amik ilyenkor is veszekesznek.

- Mindenki a maga háza előtt seperjen.

- Csúnya egy dolog az. Én nem volnék képes rá.

- Vannak piszkos népek.

- Szeret vért látni, kisasszony? Na, ne nézzen olyan megvetően.

- Gyere, Mariska, mit nézzük.

- Várj még egy kicsit.

- Ilyenkor leghelyesebb azonnal amputálni. A kocsis nem tehet róla, szegény,

- Mi történt itt?

- Valaki rosszul lett.

- Fenét, valami részeg ember. Csak tetteti magát.

- Kérem, én itt voltam az elején, úgy történt, hogy szegény, öreg úr ment, hát egyszerre meglöki a kocsit, mire egy részeg asszony hátba szúrta.

- Maga látta, mikor hátba szúrta?

- Így, ahogy most az urat látom. Nekiment, hátba szúrta, és mindjárt elment a rendőrségre. Le kell vágni a lábát, még lélegzik. Pampukálni kell.

- Köszönöm. Telefonálni fogok a kőnyomatoshoz. Gyerünk.

A MEGFIGYELŐ, AKI ÉLES ÉS FÖLÉNYES TEKINTETTEL MINDEZEKET MEGFIGYELTE. Jaj! Jaj! Hé! Rendőr! Konstábler!

- Mi az?

- Ellopták a pénztárcámat a kabátzsebemből!