Csongor és Tünde/Negyedik felvonás
Mirígy házának udvara.
Csongor és Balga jőnek, Balga leül.
Csongor
Erre jőj, tán erre mentek.
Hát te, lomha dög, leülsz-e?
Balga
Látod.
Csongor
Oh, te medvecímer.
Balga
Én utazni, nem szaladni
Jöttem.
Csongor
Oh vadállat! - ámde
Várj itt míg e házba térek,
Útasítást ad talán,
Vagy ha nem, szállásra fölvesz
A jövendő éjszakán.
Balga
Ennyi aggság, ennyi bolygás,
És miért? egy asszonyért,
Egy picin kis asszonyért,
S abból is csak mennyi asszony!
Jaj bokám, jaj térdeim.
Én biz itt leűlök addig,
Gyámolítom a falat.
Duzzog
jő szolgáló képiben.
Kis komám, szeretsz-e még?
Ráönti a szemetet.
Balga
Oh, hogy mind a két szemed
Lábad ujját ékesítse!
Arra néz, és engem önt le.
Még ez ám a ferde had!
Berreh
mint részeg jő, s leönti.
Féreg inná meg borát!
Olyan, mint a kéneső.
Hadd csorogjon a szeméten.
Balga
Hé!
Berreh
Hohó!
Balga
Az ördögökbe!
Berreh
Vagy te voltál, szent öcsém?
Semmi, semmi, no! nagyot nőj.
Balga
Nőj te, vén bak, akkorát,
Mint a legfőbb Tátra-bérc,
S akkor ünnepelj, mikor
Legtöbb mennykő üt beléd. -
Szedtevettét! még bizony
Rám szoknak, ha itt ülök.
Már csak feltápászkodom. Feláll.
Kurrah
mint utas jő egy szamárral.
Hóha, mackó, itt megálljunk,
A bitófa vár reád.
Balga derekához köti a szamarat.
Ezt az isten szép lovát
Úgy cseréltem egy juhásztól
Harminchárom birkabőrön,
S természet szerint: szegénytől,
Azt is tőle loptam el.
Csillagot nem rúg, de mondják:
Jobb szamáron, mint gyalog.
Most a szállást megtekintem,
Addig, mackó, meg ne moccanj.
Balga
Én s bitófa! oh, te sárkány,
Oh, hogy a penész befogja
Mind a két szemhéjadat! - De
Jól van! s bitó fölűl
S a szamárnak szamarán
Uriásan lovagol.
Fölül a szamárra. Dimitri kinyitja a bolt felső ajtaját, s kinéz.
Dimitri
Ez vidéki s tán iszákos,
Majd jól megfizettetem. Balgához.
Kedves úr! szegény szolgája.
Balga
Úgy is illik! Ah, vagy úgy,
Jó napot, Dimitri bátya;
Csillagom szülötte! hát még
Itt is megterem ketek?
Dimitri
Oh! mi mindenütt vagyunk,
Mint a napfény -
Balga
Menydörgöttét!
Mért nem mint a gyom s giliszta?
Dimitri
Mondok, egy kis papramorgót
Nem parancsol, édes úr?
Balga
Szinte mérgelődtem.
Dimitri
Egy kis -
Balga
Oh igen! de törköly úgy-e?
Vagy talán rozs?
Dimitri
Mentsen isten!
Szilva, kedves úr, valódi
Szilva, fínum, s oly erős, hogy!
Balga
Most nem szomjuzom.
Dimitri
Bizony
Mondhatom pedig, hogy ilyet
Nem találni messze földön.
Balga
Majd egyébkor.
Dimitri
No, de tessék!
Balga
Annyi, mint az! ide hát.
Majd hiszen, Dimitri bátya,
Meglesz ám az ára is,
Mert mi itt fogunk tanyázni.
Dimitri
félre.
Ah szegényke! pénze sincs. -
Mindjárt itt leszek.
Bevonúl.
Balga
No, végre
Emberemre is találtam.
Mondom, szinte szomjuzom már,
Olyan szörnyű éh vagyok. - Nos?
Dimitri
jő.
Isten ucscseg! kedves úr,
Szívesen adnám, de nincs.
Boltját bezárja.
Balga
Nincs-e? oh bab, oh olaj,
Miért nem öltétek meg őt.
Kurrah kijön, s vezetni kezdi a szamarat.
Hé! hová!
Kurrah
Vagy kend is itt van?
Balga
Majd leszállok - engedelmet.
Kurrah
Semmi szállás! csak maradjunk.
Jó szelíd egy állat ez.
Ott imént, hogy érkezém,
Egy bitófához kötöttem.
Balga
A bitófa én valék.
Kurrah
Furcsa! hát bitófa úr,
Csak maradjunk a szamáron.
Balga
Jaj nekem! hogy veszne meg!
Még az ólba is behurcol.
Kurrah
nagy zajjal énekel.
Ha a csipkebokron rózsa nem teremne,
Bolond madár volna, aki ráröppenne.
Hej, dínom dánom!
Azalatt Balgát szamarastúl az ólba hurcolja.
Csongor
kijő.
Délben kell tehát találnom;
Mert egyébkor tiltva van.
Oh, idő, csekély idő, mint
Fogsz te tőlem elsuhanni.
De sietnem kell, megyek.
Balga!
Kurrah
belől.
Mindjárt.
Csongor
Balga, hol vagy?
Jősz-e már?
Balga
belől.
Jaj, megkötöznek.
Csongor
Majd megoldlak, csak ne mozdúlj.
Kurrah
kijő Balga öltözetében.
Itt vagyok már.
Balga
benn kiált.
Csongor úrfi!
Csongor
visszafordulva Kurráhhoz.
Mit süvöltesz, dőre állat!
Kurrah
Csak kiálték, hogy ne fuss.
Balga
benn.
Csongor úrfi!
Csongor
Nos, mi kell!
Kurrah
Mondok, merre lesz menésünk?
Csongor
Jőj utánam.
Balga
benn.
Csongor úrfi!
Csongor
Megveszél, hogy úgy üvöltesz?
Kurrah
Légy nyugodt, csak visszahangzik,
Amit orditék előbb.
Balga
benn.
Csongor úrfi!
Csongor
Oh, természet,
Légy egészen visszahangzó,
Szép nevével zengj örökké!
Csongor, Kurrah el.
Balga
benn.
Csongor úrfi!
Szoba. Mirígy és Ledér.
Mirígy
Nézd, leánykám, itt van a lak.
Tégy azonként, mint beszéltem,
Míg karodba csalhatod.
Akkor - érts meg - akkor olvadj,
Égj, lobogj, mint a tüzes bérc,
S repkény karjaid közül
El ne hagyjad bontakozni.
Menj, siess és ékesülj fel.
Ledér el.
Én a kertbe térek addig,
Ott vigyázok dolgaimra,
S majd, ha Csongor álom által
Elszalasztá kedvesét,
Ezt ölelje megcsalódva.
S hah, ha majd a förtelemből
Ébred, és irtózni kezd
Önmagától, életétől,
Majd ha tiszta nyúgodalma,
Mint vihartól felzavart tó,
Oly habokkal víja lelkét,
És örökre, mindörökre
Látja tűnni szép világát,
A szerelmet, édes álmát,
S keble, mint az elhagyott ház,
Oly rideg, bús, oly komor lesz,
Akkor lásson engem ülve,
Örömömben énekelve,
Megnyílt sirja szélein. El.
Berreh és Duzzog
kétfelől jőnek.
Duzzog
Berreh, Berreh, hop, hop, hop.
Berreh
Mit vadásztál, kis kolop?
Duzzog
Itt az elrabolt örökség.
Berreh
Több, mint várhat a reménység.
Visszalopjuk, visszalopjuk!
Duzzog
Nem! cseréljük, s tréfaság lesz,
Majd, ha rajta menni vágynak
És a bocskort ostorozzák,
És a bocskor nem megyen.
Berreh
Jól van, jól van, elcseréljük.
Duzzog
E palástot -
Berreh
Hol szerezted?
Duzzog
Kis zsidótól vettem el.
A hideg már majd megvette;
Hogy ne fázzék, sárba tettem,
És nyakiglan eltemettem.
Hogy nyavalygott, mint üvöltött!
Mintha hátúl metszenék.
Berreh
Hahha! jól van, elcseréljük.
Bocskor is van, nézz ide.
Puszta palláson hevert már.
Lopva nőszött benn egérke
S fölnevelte kölykeit,
Meztelen kis férgeket.
Cincogások jelt adott,
A kandúr ott cammogott,
A bocskorra felkapott,
Én a kandúrt földhöz üttem,
Én a bocskort elemeltem.
Duzzog
Oh, ez cifra kis mulatság.
Nézd ez ostort! Nyakkötő volt,
Egy szegény dög függe rajta,
Aki, míg élt, makkirály volt,
Most alatta fútt el a szél,
És az árvíz el nem érte.
Én levágtam, madzagából,
Nézd, ez a szép ostorom van.
Berreh
Add csak, ezt is elcseréljük,
Hadd morogjon a banya.
Duzzog
Uccu! bocskor, meg ne csosszanj,
Isten hozzád, kapufa. El.
Kert.
Csongor és Kurrah.
Csongor
Mért, hivatlan bűnös álom,
Mért ömölsz el most szememre,
Most, midőn szerelmi kéjre
Földelelne szép világom?
Hány király ohajta, s nem jött
Áldomásod ón szemére,
Hány busongó szív könyörgött,
Hogy borulnál sebhelyére?
Mindazoktól elfutottál,
Itt mulatsz a boldogabbnál,
Aki ébren vágyna lenni,
Tünde karján édelegni.
Kurrah
Egy gyepágy kinálkozik
Hűvös illatú ölével,
S elföd a lomb ernyejével,
Jer, fogadd el, itt pihenj meg.
Csongor
Balga, kelts, ha kedvesem jön.
Ah, tovább nem állhatok;
Vajha, míg leszúnyadok,
Bal szerencsém elkerüljön.
Elalszik.
Tünde, Ilma
jőnek.
Tünde
Jaj nekem! mit látok ott?
Alva vár-e Csongor engem?
Aki érte a halálból
Vissza tudnék lelkesedni,
Alva vár-e engem ő?
Ilma
Tán csak rólad álmadozni
Szúnyadott el, mig lejőnél,
Mert az álom édes álom
Arról, kit szivünk szeret.
Tünde
Hagyj el, Ilma, hagyj magamra.
Engedelmet, rózsaszáj,
Hogy virágodat szedem.
Megcsókolja.
Csók, szelíd galamb te, menj el,
Csak te vagy szelíd eléggé,
Mely az álmak hajnalából
Visszahíjad szellemét.
Hát nem ébredsz, édesem?
Visszarablott csókjaiddal,
Hogy fogollyá tégy, nem ébredsz?
Ah, hiába csattanál el,
Csók, te hittelen galamb,
Hírhozónak vissza nem térsz.
Csongor, ébredj - mint derűlt ég,
Arcod olyan, napja nincs-e?
Nincs-e fény, mely elfogadjon,
Égve, aggva kedvelődet?
Nyisd fel, ah, nyisd a szemet,
Mely megbirta szívemet,
Mely belőle, mint korán nőtt
Szép virágot, a szerelmet
Fölcsalá, most fagyni hagyja;
Nyisd fel, ah, nyisd a szemet,
Melyben üdvöm gondolatja
Fogva tartja lelkemet. -
Kedves, ébredj csókjaim közt,
Elcseréltem ajkamat,
Elveszítem magamat,
Kelj, találj fel karjaid közt. -
Csongor, hát nem kelsz-e fel,
Még ma láthatsz, holda kelve,
Tartományokat bejárhatsz,
Tévelyeghetsz, bujdokolhatsz,
Bú magadnak, kín nekem,
Nem találsz meg, soha nem!
Ráborúl.
Ilma
Kurrahhoz.
Csempe szádat jól ha nézem,
És vitorla két fülednek
Lebve lógó szárnyait,
És ha nézem görbe lábad
Lőcsnek épűlt csontozatját,
Oh, te messze földi vendég,
Úgy hiszem, hogy ösmerélek.
Kurrah
Úgy van, s hogyne volna úgy?
Oh szemem világa, te!
Ilma
Jaj! ne mondd azt, gyík lehetnék
Sánta koldús tyúkszeme,
Csak szemed világa nem.
Szólj, szurokban mosdol-e,
Vagy mitől van, hogy pofádon
Szinte fénylik a sötétség,
Mint a rongyos csizmaszáron,
Melyet a szegény deák
Tolluírral megcsiszolgat. -
S mégsem ösmersz, bűnvirág te?
Kurrah
Oh én csillagom, galambom.
Ilma
Oh, az istenért, ne tedd azt,
Tégy akármit, üss agyon,
Csak ne kezdj el mosolyogni.
Oly vagy akkor, mintha társát
Koncvevő eb megmorogja.
Kurrah
Látod, angyalom, mi jó vagy,
Oh, én boldog szerető.
Ilma
Oh, te fűzfa, oh, te tőke,
Mégsem ösmersz? nézz ide,
Böske, hitvesed vagyok.
Vagy, hogy megdicsértelek,
Az vadít el? jöszte, inkább
Félre nézek, úgy ölelj meg.
Kurrah
megöleli.
Kedves, édes, házi bútor.
Ilma
Oh, te puskapor szagú,
Hol pokolban vetted a bűzt?
Kurrah
Csókot, asszony!
Ilma
Jaj, megégtem;
Ez pokolnak fajzata.
Kurrah
Meg ne moccanj, mert befallak,
És megeszlek, mint az almát.
Ilma ijedten félrevonúl tőle.
Tünde
Jaj nekem! nem álom ez,
A kajánság műve inkább,
Elrepűle gyors időm már;
Menni kell, és nem remélni,
Mindörökre kínban élni.
Lelkem édes gondolatja,
Csongor, itt marad fölötted,
Vajha, oh megsíratandó,
Vajha még meglássalak.
Kurrah
Mit parancsolsz, asszonyom,
Majd, ha ébred, mondanom?
Tünde
Mondd, hogy egy szeggel magasbra
Villogó kardját akassza. Magában.
Úgy gyanítom, bűn fia,
Eszköz e rosszban te voltál. -
Ilma, menjünk gyász utunkra.
Tünde, Ilma el.
Kurrah
megilletvén Csongort.
Így la! ébredj, tolvaj úrfi,
És bámuld meg a napot.
Csongor
Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll.
Szólj, mi történt, míg aludtam?
Kurrah
A tündérek itt valának.
Csongor
És te, - rettentő gonoszság!
Alva hagytál, nem verél fel!
Kurrah
Mint csalódol, jó uram.
Annyi szóra, annyi zajra,
Azt csodálom, hogy rekedtté
Nem levék, te meg siketté.
Mint szamárnak vemhe, mely
Édes anyját elveszíté,
Vagy mint a szamár maga
Mely kemény szelet jövendől,
Úgy üvölték, úgy rikolték;
És az a mézforradék,
Mit tön és nem tön miattad!
Fölvevénk, és meg' letettünk,
Szólogattunk, megsirattunk,
Mindhiába, nem kelél.
Csongor
Átkozottak gyermeke,
Mindeneknél átkozottabb,
Haj! most merre térjek én?
Oh, az elveszett időt
Melyik isten, melyik ember
Szerzi vissza életemnek,
Elment, mint sebes hajó,
Nyom helyett örvényt hagyó,
Melyben elmém sírja nyílt meg,
S összetépett lelkemé.
Kurrah
Jobb szeretnék messze lenni.
Csongor
Most hová, haj! merre menjek?
Szólj, midőn ment, mit beszélt?
Kurrah
Azt izente, hogy magasbra
Tedd egy szeggel kardodat.
Csongor
gondolkozva.
Hah! mi az? hát csalt vetének?
És talán e szolga arra
Bűnös eszközűl szegődött?
Úgy van, úgy van, szörnyen úgy van!
Csalfa szolga, halj meg érte.
Futsz-e? fuss bár, bűn cseléde,
Űzni foglak, mint az árnyék,
És árnyékká rontalak. El.
Szoba.
Mirígy hajlékában
Ledér
arany-fürtösen belép.
Így, ni! Most belém szerethet
Még a szívtelen halál is. Énekel.
Túl a Tiszán, túl a Dunán,
Innen is,
Úgy galambom a kis leány,
Ha hamis. Ásít.
Ah! biz én már únom is;
A bolondos vén anyó
Biztatott, hogy szép fiú jön,
S most az ördög sem köszönt be,
Még az ördög öccse sem.
Egy rózsát vesz le kebeléről, s leveleit széthintve, azokon sétálva,
énekel.
Pesten jártam iskolában,
Térdig jártam a rózsában.
Hirtelen megáll.
Ah! szegény levelkék,
Elszaggattalak.
Leül, ölébe szedi a leveleket, s énekel.
Rózsalevél, kicsi rózsalevél,
Miért van, hogy halovánnyá lettél?
Halovánnyá, mint a lány orcája,
Mint a télnek hideg hóruhája.
Rózsalevél, kicsi rózsalevél -
Jaj nekem! - ki monda jajt?
Ah Ledér! Ledér!
Hol van a te régi kedved,
És mosolygó gyermek álmod?
Sírsz-e? sírj, ha nem nevethetsz,
Rég ohajtott köny szemedben,
Rózsakendő kezeidben,
Sírj, s töröld el könnyedet.
Egy kis ideig arcát eltakarva, szótlanul ül, azután hirtelen
fölugrik.
Hah! ki jő, mi zaj közelget?
Én bolondos, mit csináltam!
Nem, nem ezt nem állhatom ki:
Oh, magány, te ölsz meg engem.
Balga
jő egy darab deszkával.
Beste lélek rosz hada!
Engem így elzárni tőle!
Ólba zártak; de kitörtem
Ajtaját, s ím, hordozom;
Aki nem hisz, lássa meg.
Meglátván Ledért.
Á - bocsánat, szép kisasszony. Félre.
Vagy talán csak őkegyelme,
A tündér, az eszem adta.
Oh! beh szépen fut szegényke.
Ledér
Szörnyűség! a vén tarisznya
Ily bohókás majmot űz rám.
Oh, vigyorgó fakutya!
Nem, nem abból semmi sem lesz.
Megszököm! - de még előbb
Megcsigázom a bohót.
Balga felé fordul.
Ah!
Balga
Sohajt!
Ledér
Oh!
Balga
Oh, szegényke!
Mint a bőjti szél az úton,
Oly keservesen sohajt.
Ledérhez, térdepelve.
Szólj, parancsolj, mit tegyek.
A világot, mint darab húst,
Érted fölfalom, ha kell. -
Eltaláltam, már vidámabb.
S ah a lelkem! hogy mosolyg,
Oly ördöngös kedvesen,
Mint a teli pinceszáj,
Melyben a piros bor áll:
Most majd én is rá sohajtok,
Ah!
Ledér
Ah!
Balga
Ah!
Ledér
Az élhetetlen!
Már nekem kell arra térnem,
Mert különben ott ragad. -
Kedves -
Balga
Oh, én boldog állat
Minden emberek között!
Ledér
Nem vigasztalsz meg szavaddal?
Lásd, én bús vagyok miattad,
Mint az árva gerlice.
Balga
Oh, a lelkem gilice!
Tán meg is kén már ölelnem?
Úgyde Csongor? megbocsásson,
Hogy nem ő sziveltetik,
És hogy Balga szebb kölyök tán,
Arról Balga nem tehet.
Ledér
Ott kemény lesz térded alja -
Balga
Sőt itt jó helyen vagyok,
Hagyj pihenni lábaidnál.
Ledér
Oh, ökör, sőt csorda! mit csináljak?
Balgához.
Ím, hogy kedvedet tegyem,
Itt ölellek, édesem.
Balga
Ő ölel meg, oh, szerencse,
Légy szelíd bor, meg ne fojts.
Ledér
Szíved a rév, ott kötök ki,
Ékes ifju, el ne űzz.
Balga
Oh, én ékes ifju, én!
Ledér
Húnyj szemet, te gyöngyvirágom,
Mert megégetsz, húnyj szemet.
Balga
Oh, te csalfa! hát behúnyjam?
Ledér
Húnyd, ha kedvelsz.
Balga
S így maradjak?
Ledér
Így! szerelmed zálogáúl
Nem kivánok egyebet.
S ah, mi szép, mi kellemes vagy. Félre.
Mint a macskafaj vakon.
Balga
Hát ne nézzek még szemedbe,
Kincsem-adta kis csalója!
Ledér
Légy türelmes, kedvesem.
Egy rongyos tömött karszéket tol maga helyébe: félre
Igy öleld atyád fiát.
Én tudom, hogy megszököm. El.
Balga
a széket ölelve.
Mily puhák szép karjaid,
Mint a szép fehér szalonna,
Kedves, édes oldalborda.
És ez a fürt - oh, ölellek.
A szék nagy zörgéssel összedül, Balga ijedve fölugrik, egy pamat
lószőr kezében maradván.
Szürke lószőr és faláb!
Hát ki látott ily csodát?
Férgek háza, bolhafészek,
Összezúzlak, átkozott szék,
Tűzre teszlek, tolvaj szerdék.
Mennydörgő! de nem haragszom;
Csongor úrfit kell kutatnom,
Mit csináljak, mit tegyek most?
Meglátja az asztalon a manók vélt örökét.
Oh szerencse! itt van a kincs.
Búsuljon a szamár.
Elég nagy feje van.
Öltözni kezd.
Balga vígan éli napját.
A bocskorba dobja lábát,
S úgy megy, mint a gondolat.
Deh! te bocskor, deh! te szíj,
Csongor úrfinál legyek.
Nos? megyünk, vagy nem megyünk?
Ez biz azt csoszogja: nem!
Mindenfélekép erőlködik fölemelkedni.
Átkozom rosz bocskora,
Arra vár, hogy én vigyem,
Vagy, hogy jól megabrakoljam.
Ostorozza bocskorait.
Deh, te szürke, deh, te ráró!
Csongor
jő, s Balgát nyakon fogja.
Most szaladj, ha tudsz, hitetlen.
Balga
Így adod ki béremet?
Csongor
Úgy, hogy e helyen megöllek,
Áruló, ki elraboltad
Minden üdvösségemet.
Balga
Semmit én még nem raboltam,
Mint imént ez egy ütést,
Ezt is jó szübűl adád.
Csongor
Csúfolódol? vessz el, álnok.
Balga
Úrfi! én nem értelek.
Csongor
Nem? no megteszem, hogy érts.
Balga
Mért akarsz a földre nyomni?
Csongor
Hogy nyakadra hágjak, ördög,
És tiporjam lelkedet.
A manók jószágaikat mutogatva, hirtelen általmennek a színen.
Hah! mi ez? te kétszer is vagy,
Balga itt, és Balga ott.
Balga
Bocskor itt, és bocskor ott.
Csongor
Most gyanítom! a manó volt,
Aki megcsalt képed által.
Balga
Most tudom, mért nem mehettem
És nyakamra mért tiportál.
Csongor
Oh! a végtelen világon
Senki nincs boldogtalan,
Én egyedűl vagyok az.
Balga
És miért? a bocskorért!
A bocskor nem csizma bár,
Lopni mégsem illik azt is;
És az ördög visszaváltja,
Ami hozzá tartozik.
Csongor
Balga, hallod.
Balga
Hallom, úrfi.
Csongor
Jőj nyomomba.
Balga
És hová?
Csongor
Azt ne kérdd, ha még hivem vagy.
Balga
S így örökké bujdosásra
Szántad ifju éltedet?
Csongor
Mindörökké, és azon túl!
Égjen bár le akkorára
A magas dél fénysugára,
Mint egy kisded fénybogár,
Mely az égben félve jár,
S úgy bolyongjon egyedűl
A sötétlő végtelenben,
Hogy magát se lássa többé:
Én tüzénél akkor is még,
Tünde, érted bujdosandom. El.
Balga
Már, ha úgy van, ám, jerünk bár,
Míg csak annyi lesz belőlem,
Mint egy elfőtt birkaláb,
Én is bujdosó leendek,
És evendem, és ivandom,
Míg csak bennem, s benne tart.
Elindúl, kis várat után ismét jő.
Birkalábot emlegettem,
Vajjon, ahová nem tettem,
A szekrényben ott van-e?
Amint a szekrényt nyitja, Mirígy alakja áll előtte.
Huh, Mirígy! a vén utálat.
Ajtó felé fut, ott is Mirígy alakjával találkozik.
Jaj fejemnek, jaj szememnek,
Mily csodán kell borzadoznom!
Két alakban egy boszorkány,
Itt is, ott is ő, az undok:
Söprü fegyver van kezeiben,
Rút halál sötét szemeiben,
Csongor úrfi! jaj! segítség.
Ablak, ajtó, merre vagytok,
Jaj fejem, jaj tomporom!
Mirígy alakjai kétfelől söprüvel kergetik, mig végre az ablakon
kiugrik. Mirígy alakjai egyesülnek.
Mirígy
Minden el van veszve, minden!
És kacag bolond Mirígyen
A pokolnak feneke.
Hát Mirígy csak oly eke,
Olyan szolga dáb pemét,
Melyen minden gyáva szánthat,
Minden gyáva lovagolhat?
Haragosan dobbant lábaival.
Nem, nem, mondd pokol, hogy nem,
Zúgj, ha hallod, és feleld: nem.
Föld alól
Nem! nem! nem!
Mirígy
Itt vagy, itt vagy, érzelek.
Átok érte, hogy feleltél,
Átok háladíj gyanánt.
Halld tehát: egy jós lakik
Vén berek közt sziklarésben,
Kétszer alszik három hétben,
Azt helyéről messze űzöm
S én jövendölök nevében.
Föld alól
kacaj.
Hahaha!
Mirígy
Tetszik, úgy-e? megteszem,
Tünde, Csongor elmenendők
A bereknél, és tanácsot
Tőlem, általam veendők.
És elrontom a szerelmet,
És helyette veszedelmet
Mag gyanánt vetek beléjök,
Hogy magokban vesszenek.
Földali hang
Nem! nem! nem!
Mirígy
Ha szolgáltam valaha,
Földali hang
Hahaha!
Mirígy
Lelket vittem útaidra,
Földali hang
Hahaha!
Mirígy
Csúfolódol? tán meleg van,
Hogy kacajt ütsz kínaidban?
Gyáva szellem, vessz magadban!
Egy meg kettő három a szám,
Nélküled megy végre munkám. El.
Föld alatt nagy kacaj.
Barlang. Mindenfelől sűrű lombos fáktól árnyékozva, előtte borított
kút. Mirígy jő s a kutat feltakarja
Mirígy
Itt van a kút, a jövendő
Mélyen nyugszik tűkörében.
Lássa sorsa visszáját benn
A szűz, mely partjára feljő.
A kutat háromszor kerülvén.
Forrj kút habja, forrj,
Tajtékot sodorj,
Egy írást tart a kút fölé, mely magátúl meggyúl.
Csalfa eskü vérrel irva,
Bűnös szívtől lángra gyúlva;
Mély vizedbe hull le hamva,
Forrj, kút habja, forrj.
Megáll.
Csillag, melyen a halál
Csonton, embercsonton áll,
Felhő, mely a sírra száll,
Ahol vérzik a fűszál,
Szél, mely tűzben lángolál,
Bennveszők siralminál,
Szálljatok le, szálljatok le.
A jós kútba nézzetek le.
Eltávozik a kúttól.
Mintha jőne, akit várok.
Itt jön, itt van, lássa most,
Amit meg sem álmodott;
Én pedig Csongort hozom meg.
Hogy jövendőt itt vegyen.
Évek éve múlhatik,
Míg egyűlnek útaik. El.
Tünde, Ilma
jőnek.
Tünde
Ilma, jó jel!
Ilma
Jaj, minő hely!
Itt boszorkány lakhatik.
Tünde
Oh nem, itt egy jós lakik,
Egy rideg nő, mely időkben
Búvárkodva messze lát,
S a leendők fonalát
Tartja biztosan kezében.
Ilma
Már ha úgy van, kesztyűt huzzunk,
Itt van a szép kis tenyér,
Tiszta, mosdott, és fehér.
Tünde
Ah, mi boldog pillanat!
A varázskút nincs befödve,
Nem lebeg gyász fátyola.
Boldog, aki most belenéz,
Azt nem éri bánat és vész,
Kedvez annak csillaga.
Haj! de mégis rettegek,
Borzadás fog el jövendőm
Még nem látott képinél.
Ilma, menj elő te, nézz be,
És beszéld el, mit látsz benne.
Ilma
Legfölebb is zöld vizet,
S egy pár pislogó szemet,
Mely az úszó békafejből
A világra fölnevet.
Lenéz a kútba.
Ah nem, ah nem, Balga lelkem,
Hát te vagy, te oly alant?
Mit csinálsz ott a hüvösben,
Mit csinálsz ott, gyönyörű?
Jer föl, égek, olvadok,
Mint a gyenge vaj vagyok.
Oh! a lelkem hogy szeret,
Csókot kér, nem kenyeret;
Jőj; ha nem jösz, én megyek le,
S ott találom enyhemet.
Tünde
Ilma, látom, lelked örvend,
S boldogsága özönében
Fürdik, mint a víg madár.
Hagyj most engem, hagyj lenéznem!
Ilma
Ah! mért versz ki álmaimból,
Fogfájásra ébredek.
Még egyszer lenéz a kútba.
Balga, Balga, kedvesem,
Nem pártolsz el, úgy-e nem?
Tünde
a kúthoz közelítve.
Csillagok kik a jövendőt
Fénybetűvel kék mezőben
Irjátok le a nagy égben,
Ti, a menny szép szemei,
Kedvezőn mosolygjatok
A varázskút éjjelébe:
Sorsom nyugszik rajtatok.
Lenéz.
Ah, mi táj az, mely világ!
Zöld mezőben egy leányka
S egy kis bárány játszanak,
Szép és ifju a leányka,
Fürge s dévaj a kis állat,
És játékok oly vidám,
Olyan boldog, mint magok.
Hah! de mely gyász tűnemény az?
Hős fiú jön fegyverestűl,
Vérben, porban lankadottan,
Elborúl a szűz előtt.
S ím, a lányka összetépi
Hó ruhája fodrait,
A sebesre felkötözi
Keble patyolatjait.
Hálabuzgón föltekint
A vitéz - oh, mennyi kínt
Kell megérnem! ő az, ő az,
A hitetlen szerető,
S a leányka - jaj nekem -
Ilma
Asszonyom, ne állj tovább így;
Mert szoborrá változol. Félre.
Balga tán megtetszett neki,
Attól tartok, elszereti. Tündéhez.
Asszonyom, ha engeded,
Inkább osztozom veled. -
Nem szól, hallgat, sír szegény,
Én pedig fohászkodom. Ásít.
Tünde
Boldog, tán nem boldog lányka,
Mondd, hová vesz nézeted?
Ah! mi van csalárd szemében,
Mely lerejtett kincs, hogy azt,
Mint buvár a gyöngyöket,
Oly epedve, oly örömmel
Mélyen, híven keresed?
Ah, ne higyj az ál sugárnak -
Ah, ne higyj, de mit beszélek?
Oh, szerelmem álmai!
Már ölében a leányka,
Harca gyenge, mint maga,
Csókja ég már arcain,
A hitetlen, mely adóúl
Régen engem illetett;
S melyet annyi gondom ápolt,
Annyi édes aggodalmam,
Ketten ők szerelmimen
Nélkülem hogy osztakoznak!
Jaj nekem, jaj kárhozottnak!
A ligetben andalogva
Járnak ketten boldogúl,
S a bárányka, mint szerelmem,
Árván, búsan, elhagyottan,
Fejcsüggesztve jár utánok;
Játszó társa már nem játszik,
Ah, vagy játszik, és eljátssza
Rég ohajtott üdvömet.
Járnak, mennek a ligetben,
A mindig mélyen és mélyebben.
Ott kaján lomb, itt könnyim,
Ah! nem látnak szemeim.
Ilma
Már ez mégis szörnyüség;
Vesszen a rosz kútja! inkább
Eltemessük, mint hogy ártson.
Asszonyom, nézd, itt a kő -
Tünde
Oh nem, Ilma, el kell vennem
Sors kezéből a keservnek
Telmértékű poharát.
Most vagy máskor el kell vennem,
Vagy az elme, vagy szerelmem
Győzni fognak szívemen.
Ismét a kútba néz.
Mit találok? új vidék;
Puszta tenger, puszta szirt,
És a szirton a leányka,
Eltemetve bánatába,
Bomlott szívvel, bomlott hajjal
Néz a hullám távolába.
Jaj! hová lön üdvössége,
Hol szerelme kéjei?
A hitetlen fut hajóján,
Mint a szélvész, mely virágot
Tört le, fut kegyetlenűl.
És a szirton áldozatja,
A megcsalt lány, összerogy!
Égő szíve lángjait
Oltják tenger habjai.
Eltávozik a kúttól.
Ilyen minden férfi szív?
S Csongor annyi kellemekkel,
Olyan arccal, oly szemekkel,
Csongor öldökölhet így?
Kárhozott légy, csalfa kút,
Kárhozott a szellem is,
Mely pokolnak bűntövéből
A világra felhozott.
Puszta légy, és elvadúlt,
És vadúljon messze tőled
Minden, ami boldog és jó.
Oh, hitemnek romladéka,
Bánat! merre viszlek el! El.
Ilma
Mely baj ez már meg' nekem!
Még Balgával sem csevegtem,
S asszonyom már elmegyen.
A kúthoz lép.
Balga lelkem, egy pogácsa
Van zsebemben, nézd, galambom,
Azt is itt hagyom neked.
Egy darab süteményt hajít le a kútba, melyre az nagy lángot vet;
Ilma sikoltva elszalad, Mirígy feljő a kútból a láng után.
Mirígy
Már megjártam útamat.
Kis leányzó képeiben,
Jóstanácsot elfogadni,
Csongort erre csaltam el.
A kúthoz megy.
Kút leánya,
Kút csodája,
Kelj, ha keltelek,
Menj, ha küldelek.
Kút palackja,
Kút galambja,
Szállj, ha intelek.
Kút leánya,
Kút csodája,
Légy az ifju
Csalogánya;
Hol hazája
Várva várja,
Megpihentét
Ott találja:
Csak szerettét,
Soha Tündét,
Bár kivánja,
Meg ne lássa,
Mindörökre,
Mindörökre,
Ne találja.
Kész a jóslat veszedelme,
Itt a vendég, most helyemre.
Fekete fátyollal befödi a kutat s a barlangba rejtezik.
Csongor, utóbb Balga jőnek.
Csongor
Merre tűnt el a leányzó?
Jóslatot, mondott, vehetnem,
Csak követném nyomdokát.
Itt vagyok, huh! mily vidéken,
Itt ez a hely borzadásnak,
Félelemnek gyászhelye:
Ez lesz a jós lakhelye.
A barlanghoz fordúlva.
Jós, időknek hű buvára,
Jós a szirtek templomában,
A homállyal s gondolattal
Társalkodva lakozó,
Jós, ha jósnak hívatol,
S nem vagy, a név ellenére,
Rosznak, gyásznak hirdetője,
Szólj, szerelmem sorsa milyen,
Merre törjek, merre térjek,
Kedvesemhez hogy elérjek?
Szózat
Amit látni fogsz, kövesd,
Szép leányka, meg ne vesd,
Arca csendes, mint az est,
Kit hunyó naprózsa fest;
Szeme tündök, mint az est,
Melyben csillag fénye reng,
Lába könnyü, mint az est,
Mely a szellőn játszva leng,
Úta arra, hol az est
Alkonyába dőlni kezd,
Arra indúlj, ott pihenj meg,
Ott találod a kegyest.
A fátyol emelkedik, alóla a kútból egy leányalak tün föl, mely
Csongornak integetve tovaleng.
Csongor
Álmok édes képzeménye,
Csodaszűlte szűz alak,
Szólj, ki vagy, menny küldeménye?
Csalsz-e, vagy jól láttalak?
Ah! megállj, vagy bár sietve
Menj világon s végeken túl,
Csongor nem remeg bajoktúl,
Fog követni, menj elő. El.
Balga
Bámulok, meg' bámulok,
Szám csekély a bámulásnak,
De ha egyre bámulok,
Majd egyedűl maradok.
A barlanghoz fordulva.
Asszony'ám! - nem hall! - nagyasszony!
Jaj! nagyot hall nyomorú.
Néne, egy kis jó tanácsot.
Azalatt egy palack bor s egy sült galamb emelkedik a kútból,
s Balga homlokába ütköznek.
Óha! még bizony kivernék
Mind a két szemem világát. -
Lánclobogó! az bizony bor,
S ez meg' olyan sült galamb.
Amint én nem vagyok az.
Szállj le, szép piros palackom,
Szállj le hozzám, szép galambom,
Meg nem eszlek, meg nem iszlak,
Csak szivecskémhez szorítlak!
Nem hiszik, s az nagy baj! oh, én
Árva elhagyott legény.
Intenek, hogy nyomba menjek,
Engem úgyse! megteszem.
Várjatok meg, hej! megyek már,
Itt vagyok már, szálljatok le,
Had fogódzzam bennetek.
Hujju huj! ha sapka vagy,
Üsd le azt a rőt palackot.
Süvegét utánok hajítja s el.
Mirígy
előjön.
Meglön amit, s mint akartam,
Most aranyfa, szép gyümölcsöd,
Szép almád nekem terem.
Meglopom, meg! az lesz dolgom,
S a manókat kergetem.
| ←Harmadik felvonás | Csongor és Tünde Negyedik felvonás | Ötödik felvonás→ |