Csodavilág

Csodavilág szerző: Békássy Ferenc

   Csöndesen lüktető éjjeli lég,
   Gonosz álmokkal terhes éj!
   Futó folyam a holdvilág,
   Habzik az ágak végein,
   Megperdül, forog és fut tovább,
   Hab – vagy cseresnyefavirág?
   Kékek a bokrok árnyai,
   – Vagy csak a kulcsvirágok azok?
   Mogyoróbokor alatt
   Ezer kis kék virág,
   Ezek a holdfény-folyó árnyai,
   Kulcsvirág, ibolya, harangvirág.
   Nagy fekete szirtek
   Nyomulnak ki itt-ott
   Folyam közepébe,
   Köröttük fodorodik a hab,
   Csillogó cseppekben
   Szórják széjjel
   A holdfény-tajtékot,
   Szirtek a vizben
   – Vagy csak a réten a fák?
   Öreg, gonosz, összevissza csavarodott fák a réten?
   Hatalmas mágusok!
   Kiterjesztik karjaikat,
   Görbe ujjal integetnek az égbe,
   Varázsolnak, integetnek, mozgolódnak...
   Megnépesül erre a holdfény-folyó,
   Gyöngytestü Rábatündérek,
   Csigaházas sárga szellemek,
   Csunya, pikkelyes
   Vizimanó népség!
   Páraszerű békanyálas boszorkányok
   Ülnek a habon,
   Lovagolnak hosszu sudárban
   Buta, lapos szájú halakon,
   Bámészkodó, zölduszályos
   Tátott száju halakon.
   Nyomasztó álmokkal teli az éjjeli lég,
   Ködhálót szövöget gonosz varázs,
Pedig csak a fák mozgatják ágaikat!
   Megfenyegetik a csillagokat,
   Megmozdul az ég,
   Helyéből kiperdül a hold,
   Nem mernek csillogni sem a csillagok,
   Csigaszarv-szárakon
   Hirtelen lenyúlnak az égből,
   Követik lépteimet,
   Elém is kerülnek,
   Bolond láncban tekerednek össze-vissza.
   Boszorkányos szagok szállnak az éjben,
   Mérges füvek, varangyfejek,
   Rothadt gyökerek szagai,
   Rothadt vizinövény-szagok,
   – Pedig hiszen cseresnyefák virágzanak!
   Tele hinárral a holdfény-folyó,
   Kigyóforma szára lengedez.
   Mindenhova kuszik a hinár,
   Csavarodik lábaim köré,
   Nyálas hinár fogja kezemet,
   Rothadt hinár csapódik arcomba,
   Fekete kezek nyúlnak felém...
Pedig csak a fák mozgatják ágaikat!

         *

   Jávorfa, jávorfa,
   Szent fa, varázsfa!
   Kerekek a rügyei,
   Tündér-rügyek, faszemek,
   Ezeket kérik el
   Vakondok éjjelre.
   Jávorfa, vizörző.
   Alája állok,
   Köröttem körben
   Virágzó primula.
   Varázslatot mondok,
   Nagyot, erőset,
   Láthatatlan lánccal
   Lekötöm a fákat!

         *

   Eléneklem, hogyan aratnak,
   Hogyan nyúlnak a lányok a búza közé,
   Magukhoz ölelik a gabonaszárakat,
   Nem félnek, hogy holtak megfogják kezüket
   Hangyaformán, szellemujjal, hirtelen...
   Hosszu, fekete kézzel...
   (Erős a varázslat,
   Zugnak, mozgolódnak a fák!)
   De nem éneklem el, a kertek milyenek,
   Mert a kertekben van legtöbb varázslat;
   Nem éneklem el, milyen a szerelem,
   Mert a szerelemben van a legtöbb csoda.
   Ezerfejü csoda,
   Undok, nagy, tüzesszemü...
   (Nyögnek, rázkódnak a fák!)
   Megéneklem a szüretet inkább,
   A szüretelőket, hogy hordják a szőlőt,
   Szóló szőlőt, édes csoda-szőlőt...
   (Elhallgatnak a fák!)
   Megéneklem aztán
   A kifolyó mustot is,
   A cigánymuzsikát,
   Koraőszi napfényt,
   Táncot, hejjehujját!

         *

   A primulák körben
   Felnőnek köröttem,
   Apró lángfejeik
   Magasan lobognak,
   Erős a varázslat:
   Semmi sem bánthat
   Mozdulatlanul állnak a fák.
   Visszamegy a hold helyére,
   Behúzzák szarvaik a csillagok
   Piros csigák kidugják szarvacskáikat,
   Felébred a tücsök
   És együtt énekel velem.
   Koraszellő mozgatja a fákat...
   Haragosan töpörödnek össze,
   Kelletlenül súgnak,
   Csak a jávorfa áll egyenesen.
   Lassan lenyugszik a hold,
   És a sárga apró lángok
   Összezsugorodnak
   Rendes primulákká.
   Hajnalodik-e már?
   Szürke lesz minden,
   Elhallgat az ének,
   Csendesen várok,
   Tücsök, sáska körülöttem,
   Sok kis ismeretlen állat;
   Zöld szemü, pattogó,
   Ébredő bogarak.
   Együtt várjuk mind a hajnalt
   Nagy, fekete vakondszemü
   Vizet őrző fa alatt.

         *

   Szürke vizet őriz,
   Csobbanó vizet,
   Lassan folyó patakot,
   Csodavilágba vivőt;
   Csoda-tündérvilágba,
   Hol nincs semmi varázslat,
   Csak a szürke víz
   Csillog a sugdosó nádak mögött.