Csoda
szerző: Krúdy Gyula
A pócsi Mária csodatetteit összeírván egy jámbor krónikás, a csodák közül nem felejtette ki a következőt:
(Az író lehetőleg megtartja a csodatettek leírásánál szokásos formákat és kifejezéseket, hogy a történet hitelességéhez annál kevesebb kétség férjen.)
Pépi Szeréna, polgári iskolai tanárnő, római katolika, harminchárom éves hajadon, ólublói születésű, Pépi Márton takácsmester és Hanák Veronika házasságából származott törvényes gyermek 190* augusztus hónapjában meglátogatta a csodatetteiről híres pócsi Szűz Máriát, és - megtért.
- Tudjátok meg ugyanis, jámbor olvasók, hogy a nevezett hajadon mindazon napig, amíg a véletlen vagy talán valamely belső sugallat folytán a pócsi Mária színe elé került, valóságos istentagadó volt; szerencsétlen istentagadó, miután hatása alatt volt azon divatos és eléggé nem kárhoztatható álbölcseleti írók műveinek, kik isten és a szentháromság tényét kétségbe vonják. A fent nevezett hajadon római katolika létére engedett az ördög csábításának, ami az elkárhozott írók könyveiből olvasható, és megtagadta a szenteket, az anyaszentegyházat és a szent dogmákat. Csupán a gonosz tudománynak élt, tudományos iratokat olvasott, álbölcselemmel foglalkozott, persze, nem azon tudományt kell itt gondolni, amely nehézzé teszi a vallás szentsége íróinak műveit, hanem az ördög tudományát, amit, fájdalom, manapság már az egyetemeken is tanítanak. (Pikler: Szabadgondolkozás.)
Mindezek előrebocsátásával, miután a históriai igazság kedvéért még annyit jegyzünk meg, hogy dr. Pépi Szeréna nem volt se szép, se csúnya, lélekben mételyes, de testben tiszta (ami aligha ér fel a lélek tisztaságával), barna haja rövidre nyírva, és ruházkodása divatos, áttérhetünk azon körülményekre és okokra, amelyek az Égiek intézkedései révén megmentették a pokol örök tüzétől e szegény hajadont.
Dr. Pépi Szeréna abban a vidéki városban, ahol tanított, egyesületet alapított a tudomány cégére alatt, ahol az ördög tanait és az istentagadást akarta terjeszteni. Híveket kezdett toborozni a föld alatti sötét birodalmának, és a pokol országútjára vitte volna a város egész lakosságát - mert némi értelem és tudományos készültség nem volt megtagadható e hajadontól -, midőn Legfelsőbb intézkedésre egy Károly nevű protestáns rajztanár érkezett abba a városkába, amelyre a Sötét szemet vetett.
A protestáns vándor ugyanannál az iskolánál nyert alkalmazást, hol ez istentagadó hajadon működött, de az első időben a Sötét erejét nem tudta megtörni még a Legfelsőbb megbízatással működő ifjú Károly sem. Az ördög sugallatából ugyanis a hajadon úton-útfélen kigúnyolta a rajztanár szőke és kipödrött bajuszát, valamint kék szemét és nyakkendőjét.
- "Egy valódi rajztanár!" - mondogatta a hajadon, és olyan gúnyosan nevetett, mint azok szoktak nevetni, akik az ördöggel állanak szövetségben. Máskor a táncot kifogásolta, amelyet a nőegylet mulatságain Károly rajztanár hortobágyi csikósnak öltözetében bemutatott.
Majd ismét az ellen támadt kifogása, hogy Károly rajztanár beszélgetésben sűrűn használta ezen udvarias és mindenkire megtisztelő kifejezést: "Csókdosom kedves kezeit."
Legutoljára már azon is mérgelődött az ördögtől megszállott hajadon, ha Károly az iskolában vagy az utcán köszöntötte, és szokása szerint két kezében erősen megszorongatta kezét, és kék szemével mélyen a szemébe nézett.
- "Mit akar velem ez a borbély?" - kérdezgette dühöngve dr. Pépi Szeréna, midőn egyedül volt, és vigasztalásból Tolsztoj Leó arcképét hosszadalmasan nézegette, habár e nevezett T. L. sem fiatal, sem csinos embernek nem mondható, mint Károly rajztanár.
Így állott a helyzet 190* május haváig; Károly rajztanár már verseket se merészelt írni a helybeli lapba, mert dr. Pépi e verseket alkatrészeire bontotta, és az ördögtől megszállottaknál gyakran tapasztalható gyilkos gunyorossággal tárgyalta. Virágot se merészelt hordani Károly rajztanár a kabátján, mert dr. Pépi odanyilatkozott, hogy virágot csak a péklegények viselnek vasárnap délután. Sőt magas sarkú cipőjét is mással váltotta fel a derék és üldözött Károly, és haját nem pomádézta, ruháját pacsulival le nem öntötte, és lemondott arról a tervéről, hogy dr. Pépit valamikor lerajzolja, esetleg olajban megfösse.
Midőn már teljesen hiábavalónak mutatkozott Károly rajztanár kiküldetése, az Égiek beavatkoztak a dologba, és Károlynak álmot küldtek.
Álmodta Károly egy májusi éjszakán, hogy tágas, zöld mezőségen sétálgat, ahol a sárga virágok mint megannyi fiatal libuskák legelésznek, és a szemhatáron egyenes, ferde, csiga- és hullámvonalak vannak felrajzolva az égboltozatra, mint az első osztályosok rajztömbjében. Itt sétált Károly, és nagyon szomorú volt (természetesen mindez álomban), midőn szembejött vele Stefancsik Anna, a polgári iskola igazgatónője, és így szólt hozzá:
- Kegyed nagy szamár, Károly! Miért fut dr. Pépi után, mikor annak fizetése mindenféle könyvárus cégektől az utolsó vasig le vagyon tiltva. Nekem nagy jövedelmem van, könyvekért sem tartozom, próbáljon meg nekem udvarolni.
Károly, erre gyorsan felébredt, és másnap ismét elővette magas sarkú cipőjét, elő a pomádét, elő a pacsulit, a nyakkendőket és tarka zsebkendőket. A "csókdosom kedves kezeit" minden mondatba belefűzte, de dr. Pépire többé rá sem nézett. Hidegen és félvállról köszönt, unatkozva meresztette a szemét, és a kezét zsebre dugva, holott azelőtt ezt nem merészelte. De annál kedvesebb és udvariasabb volt Stefancsik Annával szemben, aki, igaz, hogy nem volt olyan szép és okos, mint dr. Pépi, de nő volt, istenem, nő volt egy vidéki városkában, és nagyon szeretett volna férjhez menni... A virág újra megjelent a Károly kabátján, és esténkint, midőn az iskolából lakására kísérte az igazgatónőt, dr. Pépi egyszer saját szemével látta, hogy a Papközben, a sötétben Stefancsik a rajztanár karjába kapaszkodott.
- Pfuj! - mondotta dr. Pépi Szeréna.
És midőn otthon magányosan teázgatott tudományos könyvei között, hirtelen az jutott eszébe, hogy a Stefancsik a rajztanárra szegezi e percben azt az utálatos vízszínű szemét...
Másnap, mintha csak véletlenül tenné, benyitott egy osztályba, ahol a rajztanár éppen órát tartott, délután pedig hosszasan tapadt a tekintete egy piros virágra, amely az igazgatónő asztalán egy pohárban állott.
Furcsa - gondolta hazafelé menet -, az emberek mit sem változtak ezredévek alatt. Szeretnek, szeretkeznek, mintha nem is várna reájuk a sírgödör. Ez a Stefancsik... Szegénybe hálni jár a lélek, aztán...
Korán lefeküdt, és dr. Bebel Ferdinándot olvasta, és mindig valami melegséget érzett a tagjaiban, amikor e száraz német tudós a nőre mint "férjezett anyag"-ra hivatkozott...
Reggel, mintegy utolsó kísérletképpen, egy fehér blúzban jelent meg az iskolában, és már délben, magányos ebédjénél úgy érezte, hogy valami szorongatja a torkát, amiből estére dühös, kétségbeesett zokogás lett. (A fejét két párna közé rejtette, és a meghaláson járt az esze.)
Így szenvedett vétkeiért az istentagadó nő 190* augusztus hónapjáig.
Igazán keservesen megfizetett azért, hogy engedett az ördög incselkedésének. Stefancsik már csaknem menyasszonya volt a rajztanárnak.
Ekkor a Legfelsőbb hatalmasság megkönyörült az istentagadó hajadonon. Egy öreg nénit küldött hozzá, aki így szólt dr. Pépihez:
- Kedves nagysád, magán már csak a pócsi Mária segíthet...
- Elmegyek Pócsra - rebegte dr. Pépi Szeréna.
És augusztus hónap végén csakugyan megjelent a csodatevő Mária képe előtt egy istentagadó hajadon, és novemberben már felesége lett a rajztanárnak. Igaz, hogy a férje kedvéért protestáns lett ő maga is, de a csoda tényén ez mit sem változtat.