Csevegés az űrben

Csevegés az űrben szerző: Karinthy Frigyes

– Kézit csókolom, kedves mama…
– Jó reggelt, Terrike… Jól aludtál?
– Köszönöm, kedves mama… Egy kicsit fájt a baloldalam, keringés közben. Tudja Isten, mi lehet ez.
– Ugyan, ugyan, nem szégyelled magad: ilyen fiatal, viruló asszonykánál. Mikor én harmincezer esztendős voltam, mint te, azt se tudtam, mi fán terem az oldalfájás.
– Hja, a mamánál könnyű volt… A mama még százezer esztendős korában is csupa tűz volt… Nem is értem, hogy lehet ez… a mama korában.
– Bizony, fiam, Terrikém, ez a mai fiatalság nem olyan, mint a régi volt. Az én anyám, az Alcione, a te nagyanyád, milyen fess, tüzes asszony az még ma is!… De az ifjúság egyre satnyább… Téged például, Terrike, alig hogy elengedtelek, már tizenötezer esztendős gyerkőckorodban elkezdtél hűlni, meg mindenféle kanyarót kaptál… Ezeket a csúnya daganatokat, amikkel most is tele van a szegény kis tested… Mekkora pattanások!…
– Igen, ez a Gaurizankár-pörsenés. Már gondoltam, hogy bekenem valamivel.
– Bizony, beteg vagy te, Terrike. De megmondom én neked, mitől van ez. Nem éltek egészségesen… A te gyereked, Luna unokám, az már egészen kiélte magát, az már csupa csont, meg bőr, annak ugyan már nem lesz többé gyereke. Rosszul éltek, fiam. Tudja Isten, mit csináltok ti éjszakánként, mikor én nem nézek oda. Odanézz, például, hát kérlek, a bátyád, a Szaturnusz… arról már egészen levettem a kezemet, én mondom neked, végleg el fog zülleni. Azt hiszed, nem látom, hogy egész éjszakákat elcsavarog azzal a… azzal a személlyel…
– Kicsodával?
– Hát azzal a Vénusszal… azzal a színésznővel, vagy mi a csoda… Nagyon megjárja ez a fiú! Nézd meg, kérlek, az ábrázatját… ez így megy most már pár ezer éve… ez a lumpolás…
– Tényleg, milyen karikák vannak a szeme alatt…
– Hát csak azért mondom, édes leányom, jó lesz, ha vigyáztok magatokra. Tudod, kérlek, ez az egész vidék tele van mindenféle betegségnek a csírájával: mindenféle fertőzés, amit nagyon könnyen el lehet kapni… Az öreg Neptun doktor beszélt nekem ma ezekről az új baktériumokról. Valami Homó-nak, vagy népiesen Emberféreg-nek nevezik… nagyon könnyen el lehet kapni, aszongya. Ez egy olyan bőrbetegség legyen állítólag, a férgek egészen ellepik az ember bőrét, még a bőr alá is befúrják magukat állítólag: ezeket Bányászféregnek nevezik. Hát azért mondom, kérlek, vigyázz a drága egészségedre.
– Édes mama… én azt hiszem, már meg is kaptam ezt a betegséget…
– Jézus Mária, egyetlen Terrikém! Ne szomorítsd el a szívemet. Mutasd csak ide azt a drága féltekédet. Jajjaj, tényleg… itt egy vörös folt van… egy vörös pörsenés…
– Bizony, édes mama, egész télen viszketett ezen a helyen. Én már azt hiszem, megkaptam. Már régen gyanítottam valamit, de elhanyagoltam a dolgot, mert nem bántottak nagyon. De most télen ezen a kis helyen egyszerre megbolondultak ezek a férgek, úgy látszik, ezen a csöpp helyen, itt a bőrömön… a Montenegrómon kezdődött a dolog.
– Jajjaj, egyetlen gyermekem, meg foglak vizsgáltatni a Neptun doktor bácsival… Nézze meg csak, doktor úr…
– Hát bizony, kérem, nagyságos asszony, a Terrike alaposan meg van fertőzve. Tudniillik ezek a baktériumok most összementek, egymást eszik, és úgynevezett vér-nedvet váltanak ki ezáltal… ettől van a daganat.
– Jajjaj, hát mit ajánl, doktor úr?
– Kérem, operatív beavatkozás válik szükségessé, ha még egy ideig ez így tart. De még várunk egy kicsit. Ha nem nyugszanak a férgek, egy kis vizet vezetünk oda a Terrike baloldalából, vagy egy kis lávát fecskendezünk be a kedves mamából… Az egész szervezetet fel kell frissíteni, hogy elpusztuljanak. Egy kis mozgás nem ártana. Rázza meg magát néhányszor, Terrike.
– Hallottad, leányom?
– Hallottam, édes mama. Majd várok egy kicsit, aztán megpróbálom. Kézit csókolom, most tovább keringek.
– Isten áldjon meg, édes lányom. Vigyázz magadra.