Cserfalevél – rózsabimbó bokréta

A Wikiforrásból
Cserfalevél – rózsabimbó bokréta
szerző: Tisza Domokos

Ledűltek már ó családi várak,
Ösök is már tehetetlen árnyak,
(Árnyak, többé kik vissza nem jőnek,
Árnyai egy jobb, elmult időnek.)
Hatalom s kincs elvesztek, romoltak,
Fejünkről lehullt a büszke kolcsag.

Ösöktől bár igen távol vagyok,
Én is a sas fajtájából vagyok,
Én is harczra, szerelemre lettem.
...Zöldelj levél, nyílj rózsa felettem!

A mint járok cserüllötte bérczen,
A vitézség melegít, ugy érzem,
Leszakasztok egy levélt a fáról,
Emlékezvén elmultak bajáról.
...S mit fogadok, ki is mondja a szám:
„Cserfalevél te légy a bokrétám!“

Fatövén meg virágbokort látok,
Rajta nyíló rózsákat találok,
Leszakasztok egyet a tüskéről,
Emlékezvén multak szerelméről.
...S mit fogadok, ki is mondja a szám:
„Rózsabimbó te légy a bokrétám.“,

És vitézség és szerelem képe
Fejem felett házasságra lépe,
Esküvőjök a szivembe szállott,
Nagy szerelmet érzek s bátorságot.

Mért szánnálak büszkén lengő kolcsag,
Napjaid tán boldogabbak voltak?
Én is harczra, szerelemre lettem:
...Zöldelj levél, nyílj rózsa felettem!