Csavargás közben: Rothengurg
szerző: Bálint Aladár
Hálósipka. Jó melegtartó lágy fonálból kötött, egészen a fül tövéig lehúzható, a végén pedig nagy csimbók. Három duzzadt vánkos, alig látszik ki belőle az, aki rajta fekszik. Azután lúdtollal jót megtömött vörös kockás dunna. A fiókos szekrény tetején éjjeli mécses pislog, fölötte oszlopos óra, a zöld cserépkályhából dűl a meleg, az utcán pedig kegyetlenül fúj a szél. A városháza tornyán tizet üt az óra, cammog a dzsidás bakter talpig bundában és hosszú tülke, ahogy megszólal, keserves vonítással válaszolnak a kutyák. A kép alá pedig odaírom Rothenburg.
Az ablakok veretes rácsai mögött tarka cserépvirágok. A fák alighogy megkezdték levelük hullajtását, sugaras őszi délután támasztja fel halottaiból a szépséges nyarat ─ mégis, csak a hálósipkát, a fűtött polgári fészket érzem, bármerre nézek.
A kövek, a kapuk, a falak, nyíltan - ahogy gömbölyű kocsmárosnék szokták ─ együgyű, becsületes őszinteséggel polgári mivoltukat mutogatják. Szűkre szabott utcák, meghitt zúgok kicsi emberek suta álmait és csendes hegedűszóban elmondható históriáit őrzik, takargatják.
Büszkén különálló palotát itt alig talál az ember. A kicsi házak féltik egymást, segíteni akarják társaikat, összebújnak, szorosan egymáshoz tapadnak. Nagy szeretetükben a világért sem akar egyik sem túltenni szomszédján.
Mesteremberek, nem pedig urak városa ez. Természetes észjárású, józan kézművesek építették. Még templomuk alatt is viadukt vezet el. Kár lenne azért az öt perc kerülőért.
Senki sem gondolt itt parádéra, építészeti csodára és mégis, ami a kezük alól kikerült, az egész város úgy ahogy van, színtiszta művészet és egyszerűségében csodálatos harmónia.
A házak körülbelül majdnem mind egy stílusban vannak építve, mégis mindegyik utcának a talaj változása szerint, ahogy ezek az építőmesterek pompás érzékkel ki tudták formálni a házsorok profilját, külön-külön karaktere van.
Itt egy lépcső, ott egy erkély, amott egy vasból kovácsolt kiálló cégér, valamennyi egy-egy piktori vagy építőművészeti szépség tengelye. Csupa Schwind- még Spitzweg-kép.
A városkapu felé a völgyből minden oldalról több út kúszik fel. A völgyben két nagy domb között egymásra épített ívekből formált kettős híd.
Mostanában nagyon büszkék a rothenburgi polgárok. Valamelyik gazdag ember jóvoltából, minden délben toronyjáték mulattatja őket. Kinyílik a torony ablaka és két frissen mázolt új fabáb jelenik meg. Az egyik pálcát tart kezében, a másik pedig hatalmas kancsót emel a szája elé. Ez a Tilly und Nusch. Nusch volt az a híres legény, aki a várost elfoglaló Tilly generális által elitélt polgármester életét, hogy megmentse, kiállt a porondra és a Tilly által kiszabott feltételek szerint egy hajtásra kiitta körülbelül háromitcés kancsó tartalmát. Harminchat évig élt még e nevezetes ivás után a derék férfiú. Az itcéje még most is megvan a városi múzeumban, hol egy Napóleon-korabeli gránátos tollas csákója és néhány öreg ruha mellett, a harmadévi ünnepi kivilágítás fényképét is mutogatják. Azonkívül nevezetesebb írások is vannak az üvegszekrényekben. Mint például a szomorú halállal halt Johann Sebastian Mayer története is megfelelő rajz kíséretében. 1765-ben született a boldogtalan és 1776. június havának 12. napján, mikor egy ökröt legeltetett, a megvadult bestia agyontaposta. Csak tizenegy esztendős volt szegény. Kár érte. Ki tudja, mire vihette volna?