Csalánok
szerző: Tompa Mihály
I. A Vitéz fiú.
«Fiam! lejártak napjaim…
Mely védte a magyar honát:
Őrizd meg kardom, a család
Hatszázados tulajdonát!
És – mert ki tudja a jövőt? –
Ha zúgna tán a harcvihar:
Honért, királyért hősileg
Villogtasd, mint igaz magyar!»
– És függ a kard, de béke van,
S henyélve hogy ne függjön ott:
Belőle a vitéz fiú
Dohányvágót csináltatott.
II. A gyászoló férj.
Csinos parasztlak udvarán
Gyászos karének hangja kel,
S a népnek nagyja, apraja
Tolong, hiszen bámulni kell!
És a nyugalmas sír felé
Kisérik a jó házi nőt;
A férjnek kínja végtelen,
S mondják: követni fogja őt!
És íme, a nép jóslata
Minő hamar beteljesült:.
Szegény, a gyászbeszéd alatt
Szerencsésen elszenderült!
III. Növelés.
Itt áll fiam, növelje ön
Hasznos polgárnak őt,
S hogy állhasson meg emberűl
Majd a világ előtt!
Költség kimélve nem leend…
S meg nem fogom kezét,
Fenyítse: ámde tartsa meg
Becsűlet-érzetét!
– Ez már értelmes egy apa
Minőt keresni kell…
Hohó, kérem! a botozást
Magának tartja fel!
IV. Lánc.
Nősülni messze földre vitte
Pál gazda egyetlen fiát.
Ki a suton ölelgeté már
Piros-pozsgás menyasszonyát.
– Mihelyt kiforr az érkövesdi,
Ha Isten éltet, eljövünk,
S két szívet a szent házasságnak
Láncával egymáshoz kötünk!
Ejh, már megint világba szól kend
Apám uram! nekem bizony
A lánca nem kell… meg nem untam
Két ízbe' tán Nagyváradon!
V. Költői szabadság.
Világom nagyszerű, csodás!
Melynek határa, vége nincs,
Szabad röptében képtelen
Szárnyam lekötni rabbilincs!
Hohó, barátocskám! ugyan
Minek már e badar beszéd?
Melyben szabadnak hirdeted
Magad, ez is kötött beszéd!
VI. Párbeszéd.
‚Ejh urfi! azt már nem tudom,
nem jártam iskolába én!
De, a méznél mi édesebb?
Azt mondja meg, hahogy legény!’
«Én nem tudom!» – ‚No lássa, hát
Édesebb az anyánk teje!’
«Azt én nem ízleltem soha!»
‚Mégis beh megnőtt a feje!’
VII. Magyarka.
L. a «Látogatás urambátyámnál» hasonló sorait.
‚Isten hozott öcsém! no csak…
Beh csínos köntös rajtad ez!’
«Csínos bizony mint a neve!»
‚No, ez tán a magyarka lesz!’
«Az ám!» – ‚Öcsém, hidd! illik is
Reátok név és öltözet,
Mert a magyarból bennetek,
Fájdalom, csak magyarka lett!’
VIII. Helénához.
Vagy én volnék süket, vagy te volnál néma,
De igy rosz pár lennénk, beszédes Heléna!