Családi ügy

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Családi ügy
szerző: Bálint György
1936

Thomas Mann meleg hangú levélben gratulált bátyjának, Heinrich Mann-nak, aki most lett hatvanöt éves. Ez nem volna említésre méltó, ha Thomas Mann csak magánlevélben üdvözölte volna említésre méltó, ha Thomas Mann csak magánlevélben üdvözölte volna bátyját. A szép és meleg üdvözlő sorok azonban a nyilvánosság előtt jelentek meg, a Neue Weltbühne című hetilapban, az egykori Weltbühne utódjában, melyet most Prágában adnak ki. Heinrich Mann, aki három év óta emigráns, gyakran ír ebbe a lapba; Thomas Mann viszont, aki turistaként ment külföldre három évvel ezelőtt, eddig távol tartotta magát azoktól a német lapoktól és folyóiratoktól, melyek a birodalom határain túl foglalkoznak politikával. A Varázshegy írója most változtatott magatartásán. A Neue Weltbühne hasábjain néhány nagyon szép sorban ünnepli bátyját, a menekült írót, aki most fejezte be történelmi regényét IV. Henrik francia király ifjúságáról.

„Ebben az elsőrangú műben – írja Thomas Mann – a jóság és bátorság úgy egyesült, hogy ha intellektuális síkból átléphetne a valóságba, megmenthetne egy világrészt."

Egészen különös melegséggel ír bátyjáról és bátyja regényéről ez a különben olyan szemérmesen tartózkodó, nagy író, aki nem szokta magánügyeit és családi ügyeit a nyilvánosság elé vinni. Levelét születésnapi kívánsággal zárja: „Kívánom, hogy öt év múlva, mire hetvenéves leszel, népünk és hazánk megint használni tudjon bennünket.”

Családi ügy, mondják erre egyesek, és vállat vonnak. Igen, családi ügy. De vannak helyzetek, amikor nehéz megvonni a határvonalat családi ügy és közügy, magánélet és közélet között. Az önkéntes-emigráns Thomas Mann és a kénytelen-emigráns Heinrich Mann születésnapi levelezése családi ügy, de nem csupán a Mann-családé. A szellem ügye a hanyatló harmincas évek hanyatló Európájában kezd egyre inkább családi üggyé válni. Azok, akik ma a szellemet védik és vele együtt a szabadságot, végeredményben egy család tagjai. Kevesen vannak, mint a családtagok, és összetartanak, mint a családtagok. Azok, akiket Thomas Mann „szellemi ember” szóval illetett tanulmányaiban, az utóbbi években közelebb kerültek egymáshoz, túl minden stílus- és vérmérsékletkülönbségen. Lehetnek közöttük véleményeltérések sok kérdésben. Valószínű, hogy nem tudnak tökéletesen megegyezni abban, amit javasolnak, de mindjobban összeforrasztja őket az, amit elutasítanak. Amikor szabadságról és emberségről beszélnek, valószínűleg nem egészen egyformán gondolják; ki-ki más valóságot képzel bele ezekbe a fogalmakba. De mindjobban elnémul közöttük a vita afölött, hogy mi a szabadság és az emberség legfőbb ellentéte. A párizsi írókongresszus tavaly nyáron egy nagy család egymásra talált tagjainak ünnepe volt. A közös veszély, a közös ellenség vezette őket egymáshoz. André Gide találkozott ott Heinrich Mann-nal, Aldous Huxley Ilja Ehrenburggal. Nem hasonlítottak egymásra, mégis felfedezték egymásban azt a rejtett rokon vonást, a szellemi arcnak azt a „különös ismertetőjelét”, mely elárulja a mély és erős összetartozást. És fölfedeztek még egy rokonságot a szellem emberei: a távoli, de egyre határozottabban mutatkozó rokonságot azokkal a tömegekkel. melyeket hasonló erők és veszedelmek fenyegetnek, mint őket.

„Veszedelmesen élni” – ezt a nietzschei jelszót meglepően gyakran használják a szellem és a szabadság ellenségei, a gépies vasfegyelem és a korbáccsal kényszerített tekintélytisztelet hirdetői. Furcsán és hazugul hangzik szájukból ez a nietzschei szó, a szabadság szava. Veszedelmesen élni annyi, mint intenzíven élni, elszántan és harcosan élni. Nietzsche büszkén vallotta magáról, hogy mindig olyan ügyek mellé állott, melyek kompromittálnak. Szellemi ember számára ma ez az igazi veszedelmes élet. A jóság és a bátorság egysége menthet meg egy világrészt – írja Thomas Mann. A jóság és a bátorság a veszedelmes élet kellékei a világrész szellemi családja számára. Ha merik szeretni egymást, és merik gyűlölni az ellenségeiket, akkor hozzájárulhatnak a világrész megmentéséhez – és a magukéhoz. Thomas Mann, a nemes humanista, egy tartózkodó és politikamentes élet csúcspontján, jóval túl az „emberélet útjának felén”, egy svájci falu önkéntes magányában eljutott a veszedelmes élet vállalásáig, a jóság és bátorság heroikus egységéig. Születésnapi üzenete a világrész legszebb és legnagyobb családi ügye az utóbbi években.

Forrás[szerkesztés]

  • Lásd a vitalapot!