Csábrág vára
| Csábrág vára szerző: Mikszáth Kálmán |
Ezek a falak még láthatták az Árpádokat.
Itt volt valamikor otthon a Hunth nemzetség, 1137-ben Hunth fiai, Dezső és Demeter bírták. Ősi neve Lytwa volt. Hanem ez a neve elveszett. A XVI-ik század óta Csábrágnak hívják.
...Ezekben az időkben olyan forgandó volt a vár, mint a pénz - természetes, hogy nem melegedhetett meg a fedele alatt sokáig senki se.
A várak és a fejek gyorsan gurultak a regényes középkorban!
A cseh rablók, a »zsebrák urak«, úgy látszik, nagyon szerettek várakban lakni, mert már a XV-ik században őket találjuk ott olyan nyugalmasan, mintha benne születtek volna. Később azonban a Krusichoké lesz Csábrág, kiktől Bakács Tamás, az esztergomi püspök veszi meg - az öccse fiai számára. Csakhogy a két Bakács fiú politikába keveredett János király mellett, amibe Ferdinánd úgy szokott beleszólni akkoriban, hogy »tessék, menjetek János király után, hanem a váratok is elmegy alólatok, ahová én küldöm« - és a várat elvette, s odaadta Illésházy Istvánnak.
Ez a forgandósága a váraknak sose volt olyan, mint az ellenkirályok alatt. Mert akinek vára volt, annak okvetlenül színt kellett vallani; vagy ide állni, vagy oda. Ha Ferdinándhoz állt valaki, akkor János kergette ki a birtokaiból, ha Jánoshoz szegődött, Ferdinánd üldözte el.
De hát mindez nem tartott sokáig. A szerencse változandó volt. Ha ma kikergették, holnap már diadallal jöhet vissza, úgy lehet. Nemsokára megint a Bakácsok kezén találjuk Csábrágot. Csakhogy ez a Bakács, névszerint Péter, tanult az apák kárán, s sietett eladni a várat Pálffy Péternek, ki atyja volt a későbbi győri hősnek, Pálffy Miklósnak.
S íme, jó előérzete vala Bakács Péter uramnak, mert éppen akkor élt a híres, nevezetes, gonosz lelkű Balassa Menyhért, akinek nagyon fájt a foga Csábrágra.
Márpedig Balassa uram nem azt tette, amit a többi főurak, ha valamit akart, hogy odament volna kuncsorogni valamelyik királyhoz adománylevelekért, hanem elvette ő maga erőszakkal. Sok gonosz cselekedet emléke maradt meg őkegyelme után...
Egy napon betört jól edzett katonáival a várba és elfoglalta. Most már három várból űzhette rablásait, mert Léva és Szitnya is az övé volt.
A »Garam- és az Ipoly-mellék királyának« nevezték Menyhértet a hízelgők; de tulajdonképpen nem volt más, mint főúri rabló-lovag. Hanem azt az egyet meg kell neki adni, hogy a kardot jól tudta forgatni. S bár rettegte nevét mindenki az Ipoly és Garam partján, vitézségéről mégis legendákat beszéltek.
Hogy milyen hatalmas lehetett, mutatja az, hogy az 1548-iki pozsonyi országgyűlés intézkedő határozatot hozott ellene, s a pozsonyi gróf Salm Miklós haddal indult meg megfékezésére.
Gróf Miklóssal seregek indulának.
Erős Csábrág alatt álgyuk igazgattatának -
zengi a jó Tinódi Sebestyén, ki hosszadalmasan verseli meg Csábrág bevételét Balassáékkal rokonszenvezve.
Menyhért úr egyébiránt élvén a gyanúperrel, jókor elillant Erdélybe János Zsigmond hűségére, de váraiban vitéz őrséget hagyott, kik derekasan védték magukat, míg csak lehetett. Ferdinánd bevévén a várat, visszaadta a Pálffyaknak, de királyi őrséget tartott benne. 1568-ban meghalt Pálffy Péter, s a vár egy Krusich Jánosnál férjnél levő leányágra szállott, s így száz év múlva megint ott volt a vár a Krusichoknál. Krusichné férje halála után Illésházy Istvánhoz ment nőül, aki lázadási gyanúba keveredvén Rudolf előtt, a várat elvette a császár, s odaadta Keraházi Joó Jánosnak, kitől nemsokára visszavette a győztes Bocskay, s visszaadta előbbi gazdájának, a melléállt Illésházynak. II. Ferdinánd 1622-ben Koháry Péternek, érsekújvári főkapitánynak ajándékozá, Szitnya várával egyetemben.
Azontúl aztán megpihent Csábrág a Koháryak kezén, a kuruc harcok idejét kivéve.
Mert rövid időközre elfoglalta Thököly, s magát Koháry Istvánt is rabul ejté. Ugyancsak keményen bánt vele. Hosszú három évig hurcoltatta mint rabot az egyik börtönből a másikba, Ungvárról Munkácsra, onnan Patakra.
Ez a Koháry István volt a költő, ki »keserves rabságban, Munkács kővárában« írogatta zamatos verseit.
Mikor végre kiszabadult fogságából, az uralkodó mindenféle kitüntetésekkel halmozta el, kinevezte grófnak, tábornoknak, s természetesen visszaadta neki Csábrágot is.
Hanem a nagy lojalitásával (minden Koháry lojális volt) még egyszer megjárta.
Thököly csillagának letűnte után megint megharsant nemsokára a tárogató, II. Rákóczi Ferenc lobogtatta a zászlókat - a »pro libertate«.
Lőn tehát, hogy a vár Rákóczi s illetve Bercsényi Miklós kezébe jutott 1705-ben, s maga Koháry bujdosni kényszerült. Ugyanebben az évben Bercsényi uram a bányavárosokba menőben benézett Csábrág várába is.
A kapu fölött megpillantván Koháry kevély föliratát:
DAT DEUS CUI VULT -
STEPHANUS KOHÁRY.
Nyomban parancsolá, hogy a feliratot enyésztessék el, s tegyék helyére ezt:
ACCEPIT UBI VULT -
NICOLAUS BERCSÉNYI.
A kuruc dicsőség letűntével ismét visszaszállt a vár a hű Koháryakra. S bírták is békével, mígnem az utolsó Koháry-fiú, örököse nem lévén leányát egy Cobourgnak adta nőül oly föltétel alatt, hogy az a Koháry nevet is vegye fel.
Ma is a Cobourgok bírják Csábrágot.
A Koháry nevet azonban elhajította később a Cobourg-család, s a várral nem törődött sokat.