A lap feldolgozottságának foka

Cifra Laci

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Cifra Laci
szerző: Czuczor Gergely

Egy csárda áll Bakony erdejében,
Nagy a híre három vármegyében,
Magas bükkfák lengenek fölötte,
Csörgő patak futkos körülötte.
Hamis hely ez, bujdosók tanyája,
Ember legyen, ki betér alája,
Minthogy Cifra Laci iszik benne,
Ki az ördögnek is neki menne.
Ilyen legény egyszerre csak egy van,
Noha csárda több van a Bakonyban.
Már ültében látni, milyen derék,
Úgy ül ott a padon, mint a vasék,
Hát ha feláll, száz közől kiválik,
Asztal hídjától ér gerendáig,
S minő nyalka az ármányos fia!
Be válnék belőle szép katona,
Forgós csákó be jól állna fején,
S ha tarsoly ugrálna kardhüvelyén,
Hét országba nem volna oly huszár,
Talán úgy is hadak fia volt már.

Talán még sem, mert a haja megvan,
S arcát veri jó vastag csomókban,
Széles kalap van nyomva reája,
Arany sikkal himes karimája,
Kék selyembül függő szalag rajta,
Szellő játszadozva lobogtatja.
Hát a szűre? cifra, mint a manó,
Egy hétig dolgozott rajt' a szabó.
Csak úgy ég a sok veres posztótúl,
Ilyesmit nem látni, csak a Dunán túl.
Vizfolyás és patkó, és tulipán,
S egyéb varrások ellepik cifrán,
S mint tarka madár a fa tetején,
Könnyen fityeg magas válla hegyén.
"Korcsmárosné, verje meg a ragya,
Azt a pint bort be soká nem adja,
És te dudás, befagyott-e a szád?
Fújj bele, ha reped is a dudád."
Igy szól, szűrét balvállára veti,
Jobbik vállát rezes csatja lepi,
S kifehérlik gyönge gyolcs ruhája,
Bő ünge és még bővebb gatyája.
Aranycsipkés fátyol lebeg nyakán,
Tarka selyemkendő a derekán;
S amint kalapját fejébe nyomja,
S föltüremlik széles ünge újja,
Csudálni kell a karját, oly fehér,
Piros képén majd kicsattan a vér.
"Úgy ni, dudás, hordja el a kánya,
Ez Cifra Laci kedves nótája."
Szól, s ugyan megrakja kanászmódra,
Ugró-, düllögő- és dobogóra.
Baltája, mint sebes istennyila,
Suhog, villog pergő újjaiba',
S mint a rázott árvafűz ágai,
Hánykolódnak gatyája rojtjai.

   De nyílik az ajtó csikorogva,
S Cifra Laci megáll elbámulva,
Gerendába vágja a baltáját,
S ölelésre nyujtja a két karját.
Ki az, aki az ajtót kitárta,
Cifra Lacit úgy megbabonázta?
Annyi igaz, hogy ugyan derék csont,
Kacki, hegyes, begyes és körmönfont.

Zöld cipellő, kék harisnya,
Sarkig érő veres szoknya,
Csipőn szoros fehér kötény,
Kék selyemből fodros mellény,
Rövid üngújj dagadóra,
Nyakkendőcske szorítóra,

   Ezüst csat, mell-ékesítő,
Kalárisgyöngy nyakkdiszítő,
Rézkarika fúrott fülben,
Fésű magas, sürű fürtben.
Ez volt a viselete.

Mint a holló, fényes, barna,
Kontyra szedett hosszú haja,
Sürű szemöldöke sugár,
Két nagy szeme, mint a bogár,
Nyíló pipacs az orcája,
Csókra hívó picin szája,
Gömbölyű kar, domború mell,
Darázsderék, hószín kebel,
Magasra nyúló növése,
Gangos teste lebbenése:
   Ilyen arca, termete.

"Hej kincsem, galambom, hol mulattál,
Hogy engem oly soká magán hagytál?
Hiszen nemde, Bakony szép virága,
Te vagy a kocsmáros Panni lánya?"
Cifra Laci ezt jól ki sem mondta,
Pannikát már szépen átkarolta.

   "Hogy is van az a bakonyi nóta?
Vedd elő, ha a szél el nem hordta",
Igy kiáltott Laci a dudásnak,
S neki eredt a fris magyar táncnak,
Egy gondolat, s nincs a szűr nyakában,
Járja egy szál üngben és gatyában.
Szembe állva aprózza Pannika,
S meg-megpördül, mint a szélkarika,
Majd elkapja Laci és forgatja,
Hol ide, hol oda mártogatja.
S hogy megrakta minden cikornyáját,
Leült, mellé húzván Pannikáját,
Kalapját az asztalra levágta,
S szívkapuját ily szókkal kitárta:

"Ha nem mondom is, rózsám, ki vagyok,
Látod, hogy én szegény legény vagyok,
Aratok, ahol nem is vetettem,
Ha vígadok, más búsul helyettem,
Selymet, gyolcsot ide az erdőbe
Zsidó és tót behozzák előmbe,
Kasznár, ispán éléskamarája
Közös velem bora, szalonnája.
Szeress, rózsám, amint én szeretlek,
Ámbár a pap előtt el nem veszlek,
Baltámra esküszöm, híved leszek,
Mig a Bakonytúl búcsút nem veszek."

   De a leány Lacihoz fordulva,
Monda, mintegy rajta elbúsulva:
"Úr a vendég s várunk parancsára,
Azért jöttünk ide a csárdára,
Bort töltök a vendég poharába,
Föladom, ami van a kamrába',
Sütök, főzök inye, kedve szerint,
El is járom vele, ha táncba int,
Ha kivánja, még csók is jut neki,
Csókba úgy sem halt még bele senki;
De szerelmet többé nem adhatok,
Mert még ma estére gyürűt váltok,
Jó az Isten, jó urat ad nekem,
Vármegye pandúra vesz el engem."

   De Laciban ez nagy mérget gerjeszt,
Foga közől sok cifra szót ereszt,
Majd fölveti szűrét a nyakába,
Egy-egy pisztoly mindegyik ujjába',
A baltáját jobbkezében tartja,
S a palackot fenékig fölhajtja.
"Nem lesz ma kézfogó e csárdában",
Igy dörög haragra lobbantában,
És megindul, mint a veszedelem,
Szeme járkál úton és útfelen.
Nem fut el egy kis gyík a haraszton,
Nincs levélzörrenés, mit ne halljon,
Úgy fülel és figyel jobbra, balra,
Nagy indulat forr benn' a pandurra.

   Már hanyatlott a nap nyugovóra,
Még sem jött a pandúr kézfogóra,
Vagy ha jött is, más úton kerűle,
Cifra Laci új gondba merűle,
S gyilkos lassúsággal elsunnyogva,
Behúzódott a sűrű pagonyba.
És eltűnt az éjnek homályában,
Ki merné most kisérni nyomában?
Sötét igen az erdő sátora,
Ha nem világítja hold sugara,
Csak orzó vad és bujdosó legény,
Igazul el tekergős ösvényén,
És aki les vadat és bujdosókat,
Ösmer benne minden szöget-lyukat.
De mily zaj ez, milyen rivalkodás?
Egymást éri a puskaropogás,
Laci aligha meg nem ütközött,
Nagyon lángol ott a nyíres között,
S hogy elnémult a sürű puskaszó,
Keveregve hallik sok kemény szó,
S a zaj elhúzódva a pagonybúl,
A veszprémi országútra vonúl.

                    *

Most is fenn áll a bakonyi csárda,
Van bora, kenyere, szalonnája,
Pihenést ad fáradt utazónak,
Néha rejteket a bujdosónak.
De miolta haraggal elmene,
Cifra Laci, nem fordult meg benne,
A nyalka fi vajh hová lehetett?
Hogy Bakonyban híre is elveszett.
Rosz kenyér a bujdosó kenyere,
Nincsen neki se nyugta, se helye.
Laci is mindaddig költözködött,
Míg a kése végre benne törött,
Űzőbe vették őt, mint a vadat,
Törvény szolgált fejére igazat,
Nem volt rajta halálos nyavalya,
Ép létére ő mégis meghala,
Elevenen vitték temetőre,
Útmelletti kopár dombtetőre,
Magasra ment, s ott egy szegen akadt,
El lehetett járni lába alatt,
Szóval: kimúlt vármegye költségén,
Főbiró prédikált temetésén.