Chesterton (Szerb Antal)
szerző: Szerb Antal
- When fishes flew and forests walked
- And figs grew upon thorn,
- Some moment when the moon was ...blood...
- Then surely I was born;
«Mikor a halak repültek és sétáltak az erdők és fügék teremtek a tüskebokron, egy percben, mikor vér volt a hold, bizonnyal akkor születtem én», mondja a Szamár, «az ördög négylábon járó paródiája», Chesterton leghíresebb költeményében. Hogy a halak repülni szoktak és az erdők sétálni, a XX. század költői fedezték fel, az Irracionalitás lázadói, akik ráeszméltek, hogy a költészet sokszor ott kezdődik, ahol a józan ész megáll, ahol a szabad asszociációk veszik át a parancsnokságot és a vers hajóját tágabb tengerekre engedik. Az expresszionistáknak, dadaistáknak, szürrealistáknak Chesterton volt az egyik előfutárja és egyuttal egyik legnagyobb teljesítője.
De a Szamárnak - hiába nevet rajta az egész bolond természet - volt egy órája: «Üdvrivalgás volt fülem körül és pálmák terültek a lábam elé». A szamár is beletartozik a dolgok örökmegszabott Rendjébe és ő is felmagasztosodik egy abszolút pillanat felé, neki is van transzcendenciája, mint minden dolognak. Chesterton a Rendnek is költője és hirdetője volt. Nem az a nagy szenzáció, mondta, ha a vonat kisiklik, hanem az, amikor annyi ellenkező lehetőség dacára mégis pontosan megérkezik.
Irracionalizmus és rend. Évszázadok óta minden rend az ész rendezettsége, nem is tudunk már más rendet elképzelni, mint amit az ész vonaloz meg és forradalmáraink annál vadabbak, minél észszerűbbek az utópiáik. Csak egy nagy képlet él még, amelyben abszolút irracionalizmus és abszolút rend összetalálkoznak: a katholicizmus, amelynek abszolút rendje innen van még a világ észszerű rendbeszedésein, még mágikus és szimbolikus jellegű, mert ősibb világérzésekből, Rend nagyobbarányú és megmagyarázhatatlanabb átéléseiből fakad, mint a racionalizmus parvenűen egyenes vonalai. Ezért kellett Chestertonnak eljutnia élete leghíresebb paradoxonjáig: megtéréséig.
Chesterton két ellentétes tendenciája, katholikus irracionalizmusa és katholikus Rend-tisztelete, közös lelki gyökerű. Egyik későbbi regényében, a The Return Of Don Quijote-ban, a hős elindul, hogy megvásároljon bizonyos régi festékeket, amelyeket gyermekkorában használt. De ezeket a házilag gyártott festékeket már nem kapni sehol, a nagyárúházak régen nem tartják őket. Az új Don Quijote hosszú bolyongás után egy tengerparti városkában bukkan rá az elöregedett festékkereskedőre, aki még gyártja a régi színeket... Még idejében jön, sikerül megmentenie, hogy ne csukják az őrültek házába.
Chesterton alapélménye a régi színek lehettek. Elkésett tagja volt a nagy prerafaelita nemzedéknek, annak az egész kiterjedt és egykor diadalmas európai családnak, amelyet emésztett és időnkint elmúlhatatlan művésszé sorvasztott az elveszett színek, a középkor Máriát zengő kékje és bajvívó hercegi vöröse után érzett nosztalgia.
De nekik még könnyű volt: Tennysonnak, Burne-Jonesnak, William Morrisnak és kontinentális rokonaiknak. Versben, festményben, vagy akár házban és annak a berendezésében ábránd-középkort építettek maguknak, ahol felelőtlenül jól érezték magukat. Talán csak az egy Morris volt, aki igyekezett valami aktuális következtetést levonni nosztalgiájából és ábrándos gesztussal, középkori alapokon megteremtett egy angol szocializmust, amelyet azután később a marxi, szakszerű szocializmus irgalmatlanul elsöpört.
Chesterton már abból a nemzedékből való, amely tudja, hogy a művészet dolga nem a szép hazugság, hanem a szép igazság. Az ilyen mély elvágyódáson mesék és ál-teljesülések amúgy sem segítenek. Ha az ember művész, akkor a nosztalgiát mint nosztalgiát kell ábrázolnia. Ezért nem írt történelmi regényeket, hanem nagyon is modern műfajokat, essayket és detektívnovellákat, amelyekben a nosztalgia mint stílus valósul meg, mint szín és főképp mint zárójelbe tett, titkos költészet. Költészete annál erősebb hatású, mert mindig váratlanul bukkan elő egy tanulmány hidegen csillogó, vagy egy detektívtörténet paradoxan bonyodalmas sorai közt.
És levonta a gyakorlati következtetéseket. A gyakorlati következtetéseket, amelyek a gyakorlat emberei számára annyira nem gyakorlatiak. Annyi minden ellen harcolt és oly reménytelenül: a sörivás korlátozása ellen, a nagybirtok ellen, a nagyipar ellen, az imperialista politika ellen. Egy új világért küzdött, amely - mint a régi világ - újra kicsi, de organikus, emberi történések útján létrejött közösségekből fog állani a mai gépiesen összeállított óriásképződmények, a racionalizmus hypertrophiájaként keletkezett világszervezetek helyett. Szélmalomharc volt, de így kívánta a nosztalgia és a legnagyobb angol hagyomány, a «kanyargós utak» hagyománya:
- I knew no harm of Bonaparte and plenty of the squire,
- And for to fight the Frenchman I did not much desire;
- But I did bash their baggonets because they came arrayed
- To straighten out the crooked road an English drunkard made.
(Nem tudok semmi rosszat Bonaparteról, annál többet a földesúrról, és nem volt sok kedvem harcolni a franciák ellen; mégis szétzúztam szuronyaikat, mert hadsorokban jöttek, hogy kiegyenesítsék a görbe utat, amelyet egy részeg angol csinált.)