Cencihez

Cencihez
szerző: Vörösmarty Mihály

Görbő, 1823.

(Egy barátom kérésére)

Cenci! szíve belső rejtekében,
Lelke legszelídebb képzetében
     Téged érez és áld Gáborod.
Hű bajában hozzád, s örömében
Itt és távol, honn, künn: életéből
     Minden óra, minden perc tiéd.
A pirúló hajnal szép ölében,
Déli fényben, napnak alkonyodtán
     Téged óhajt, érted gerjedez.
Nincsen érzeménye, gondolatja,
Búja nincsen, nincsen vígasága.
     Csak teérted, vagy veled, kegyes! -
Cenci, édes Cencim, e világon
Ah ez állhatatlan rosz világon
     Sok megtörtént, még sok eshetik,
De hogy én tetőled elszakadjak,
Tenger, ég, föld hasztalan riasztnak,
     Míg szivem hév keblemen dobog;
Hű szerelmem lángja holtomig tart,
Olthatatlan, mint az élet és csak
     A hideg sír szélén hűlhet el.