CXX. szonett
Hogy megvetél: most már megnyugszom ebben;
S minden sebet, mit elsőbb okozott
(Másképp aczélból, érczből kéne lennem),
Most meghajolva, nyugton hordozok.
Oh! mert ha téged is, szeretlenségem
Szintúgy sebzett: szived mit szenvedett!
S eszembe sem jutott, zsarnoknak nékem:
Enkinaimhoz mérnem tiedet!
Vérző sziveink felfogni mért nem birják,
Hogy a valódi bú mi mélyre metsz!
Siettem volna én is vigasz irját
Vinnem neked, mint te nekem sietsz.
Igy bűnöm dija bűnöd;és vele
(Mint véled én) velem számolsz le!