Budai zsinat után
| Budai zsinat után szerző: Barcsay Ábrahám |
Radvánszky Jánosnak.
Hát ti lator János elmés gyermekei!1
Kiknek tejet adnak Beszterce hegyei,
Ott, hol sebes Garam Radvánnak falait
Mossa s öntözgeti keskeny határait,
Hol a föld gyomrának hideg érc-köveit
Örök láng emészti vulkán műhelyeit,
Jele szomjúságnak, mellyel a halandók
Aranyat kívánók s kincset imádandók:
Mondjátok meg nékem igazán röviden
Hogy fordúlt kockátok utolsó gyűlésen,
Hogy végre közjóért hazánknak hasznára
Ti is felkapátok az ugorka-fára?
Nyilván szunnyadoztak Róma katonái,2
Nyilván elaludtak őrálló szolgái,
Eltemették Ignác híres bajnokjait.3
Ím, hasznát veszitek, áldjátok hamvait.
De kérlek, csak bölcsen bánjatok ezekkel
S vissza ne éljetek új szerencsétekkel,
Mert ha tűz támadna az egész országban,
Majd megint térnétek a régi fogságban,
Sőt még ami nagyobb, nem merem mondani,
Miklós fiad fognák robotra hajtani,
S Terka leánykádat, mint Ómár házában,
Heréltek kísérnék Császár udvarában.
Elhiszem, mosolyogsz ezen mondásimra,
De bár emlékezzél ily gondolatimra.