Bucsum írótársaimtól

Bucsum írótársaimtól szerző: Kis János

1844. Novemberben.
Mikor a Kisfaludy-Társaság tőlem munkát kivánt.

Nem kelek én többé veletek pályára, barátim,
   Engemet a vénség durva bilincse nyügöz.
A ragyogó célhoz míg birtak lábaim, én is
   Futni serénykedtem főbb jelesekkel elegy.
Nemzetemet dobogó szívvel lángolva szeretvén,
   S látván hogy vakság éji homálya födé;
Ész fáklyájával hon földén gyújtni világot
   S terjesztgetni dicső fényt igyekeztem egén.
Bízva sikert vártam, hazudott a csalfa reménység,
   Minden lépten gát torlata vára reám,
S gazságok s babonák nőttön nőtt hydrafejekkel
   Védni sötétséget mérgesen álltak elő.
Illy dühös ellenség számos legióju hadával
   Nem volt győzőleg küzdni hatályos erőm;
S fájdalom, e harcom közepén a vívni törekvő
   Kardot kénytelenűl rejtni hüvelybe kezem.
Ám de ti, kiknek az ég fiatal szív s férfias ért kor
   Éviben égi tüzet biztos erővel adott,
Kezdett háborumat diadalra segítni hivottak,
   Megteszitek, mihez én gyenge segélyü valék.
Melly jobb csillagzat mosolyog kedvezve reátok,
   Mint a mellynek az én éltem alatta vala!
Nézzétek, kis időn mint nőtt nagy számra seregtek.
   Hány bajnok készül vívni ki hősi nevet,
Melly gyönyörűn támad derülés a hosszu borúra.
   S mint vágy szebb alakot venni magára hazánk!
Boldogok! ő maga hív, a legszebb fényü dicsőség,
   Temploma nyiltan vár, utja simítva vagyon!
Menjetek, elhagyván a pórnép gyáva csoportját,
   Díjt ott nyerni, hol azt osztja magasztos erény;
Menjetek a sok díszkoszorúknál annak elébe,
   Mellyért leghőbb láng égeti kebleteket.
Szép anyanyelvünket szigorú s lankadni tudatlan
   Gonddal emeljétek szebb ideálja felé;
S díszítsétek örök remekekkel, mellyeket ízlés
   Számíthasson irók ritka csudái közé.
Oktassátok az észt bölcs vizsgálásra, hogy illőn
   Tudjon igazságot kémleni rejtekiben,
S minden szentet, jót, s szépet tisztítni salaktól,
   S gyújtni becsök buzgó tiszteletére szivet.
Éles szemmel idők évkönyvibe nézve, vegyétek
   Észre, hol ész vagy szív szerze hibázva veszélyt:
S szóljatok, a mocskot mint kell letörölni nemünkről,
   Melly még rajta maradt rút henyesége miatt.
A természet időfogytig bámulva csudálást
   Érdemlő miveit, sürge buvári, soha
Nézni ne szünjetek, és hálával tőle tanulni,
   Mint kell éltünknek szabni tökélyes irányt,
Mint euclidesi tan mesterségével emelni
   Fényre s erőre silány nemzeti társulatot.
S műipar útmutatása szerint gyors munkavarázszsal
   Sok kényelmekhez hozni sok újat elő.
A törvényszövevényt tegye fejtegetéstek okosság
   Kedves tárgyává, s a labyrinthba fonált
Adjatok a pörösök s bírák számára vezérül,
   Szent joga tárgyához hogy kiki leljen utat,
S egymást egyesek és népek szeretettel ölelve
   Bel s kül békében lássanak üdvös időt.
És ha dühét Marsnak zabolázni lehetlen örökre,
   Emberi vér özönét ontni parancsra ha kell,
Adjatok intést e gyászmesterséget üzőknek,
   Mint kell kímélést összecsatolni vele.
Szent szándéktokban mindnyájan tiszta barátság
   Kapcsával fűzvék szűntelenűl legyetek,
S ország kormányát tisztelve, kar-öltve honunknak
   Atyjaival céltok csak haza haszna legyen.
E közös édes anyánk buzdítson lelkesedésre
   Mindent tenni, mivel szebb virulásra jutand:
Hogy valamerre kelet, dél, éjszak s terjed enyészet
   Tisztelet és szeretet nyelve jelelje nevét.
Én a nézők közt, míg éltem mécse világol,
   Tapsolok érdemitek szép diadalmi fölött,
S boldog elődinkhez ha halál majd elhiv, azoknak
   Versenytek sikerét lelkesen emlegetem,
És e drága hazát mikor el kell hagynom örökre,
   Megviszem ősinknek felviradása hirét.