Brana bácsi
| Brana bácsi szerző: Mikszáth Kálmán |
(Egy kis epizód a Trefort Ágoston útjából)
Trefort Ágoston a kormány »nyári feje« szokott lenni. Ez idén azonban a »téli fejjel« kellett gondolkodni a kánikulában is. Tisza itthon maradt, s Trefort megtehette szokott iskolalátogató körútját.
Maga mellé vette Szász Károlyt is, s úgy indultak el kettesben, mert mint mondani szokás, gazda szeme hizlalja az ökröt. A népnevelés hasznát látja ennek.
Voltak olyan idők is, amikor törvényt hoztak a rendek, hogy a király csak úgy derűre-borúra ne szálljon kíséretével a nemesek házaiba, hogy azokat kiegye - de ez a törvény már nincs érvényben, ennélfogva a király miniszterét és az ünnepelt költőt illő hódolattal és asztallal várták mindenütt.
Annyi államférfiúi belátás kultuszminiszterünkben is van, hogy a nyári iskolalátogatásokat a leghidegebb megyében, Máramarosban teszi.
Ott járt tehát, s többi közt megszállt a híres Brana bácsinál is.
Brana bácsi pedig nem valami közönséges ember ám, hanem valóságos orosz pópa. Csakhogy milyen orosz pópa - beillenék ez debreceni kálvinista papnak is!
A magyar zsinóros ruha már húsz év óta le nem ment róla, bajuszát a bikaszarvak módjára pödri, pipáját kosból való zacskóból töltögeti, híveit magyarul teremtettézi össze, s magyarul adja nekik elő az égi igét is. Mert amióta ott van, megmagyarosította az egész községet.
- Elszoktattam őket az orosz nyelvtől - szokta mondogatni -, legalább nem kaphatnak a halálom után olyan papot, aki elronthassa őket!
Az apróbb generáció már nem is konyít a rusznyák nyelvhez, s muszkának csúfolja a szomszéd vidéket, mely a nagy Matej Ignácot szülte a magyar nemzetnek.
Brana bácsi nagyon megörült, hallván, hogy a kegyelmes miniszter és a méltóságos költő az ő vendégei lesznek.
- Nosza, anyjuk, hirtelen befogatni. Nálam szükséget ne szenvedjenek! Hadd hozzak Szigetről szivart, teát, kávét, cukrot, gyömbért, sáfrányt, no, meg egy kis pezsgőt is, vagy két üvegre valót. Talán még nem is volt soha pezsgő ebben a kis faluban. Hej, atyafiak, látnak most kigyelmetek olyan bort, amelyik úgy lő, mint a puska.
Be is ment az öreg Szigetre, előszedte a régi harisnyákból az elrakosgatott tallérokat nagy félénken, hogy hátha talán már nem is járnak.
Útközben mindig azon törte a fejét, hogyha ő azt kitalálhatná, mit szeret a miniszter, többet érne négy jó prédikációnál.
És csakugyan útjába akad a tanfelügyelő királyi tanácsos őnagysága. Ez már nem bolond ember! Ez már járatos egész Európának a belső ügyeiben. Mindég a nagy potentátok körül forgolódott. Ettől kellene megkérdezni.
A tanfelügyelő aztán elárulta, hogy Trefort szereti a sört, Szász Károly is él-hal érte.
- Hát akkor viszek egy hordócskával - mond Brana bácsi örvendezve. S nyomban is feltétette a nagy piacon a hordócskát a saroglyába.
Estig bevásárolt mindent s aztán mivel úgyis holdvilág volt, szép lassacskán elindultak a két mokánnyal hazafelé, mert másnap délre már eljövendő vala a két kitűnő vendég.
Amerre mentek, az öreg bácsi mindenütt rákiabált a rusznyák szekerekre:
- Hop hó, térjetek ki, hó! Vigyázzatok, bele ne akadjatok a szekerembe.
Majd hozzá tette bizonyos kevélységgel.
- Mert állami portékát szállítok.
Az egyházfi uram hajtotta a két pejt, a kurátor pedig a két pezsgős palackot fogta, iszonyú óvatossággal és félelmek között, mivelhogy amint mondva volt, lőni szokott ez a bolond bor.
A tiszteletes úr csakhamar elszundikált a hátulsó ülésen, hogy feje jobbra-balra lóbálozott - míg a két ember eszmecseréhez fogott.
- Osztég miért is lő ez a bor, kurátor uram?
- Mért lő? Hát csak lő. Mivelhogy azt gondolom, olyan földbe van ültetve, amit katonák kapáltak fel.
Az egyházfi és a kurátor urak azokhoz az emberekhez tartoznak, akik a szelíd italokat kedvelik, amik nem lőnek, s ha az ember már Szigetre megy, ahol az auktoritást nem kell fenntartani, bizony nem vonja meg magától; - mi tűrés-tagadás, az ital nehézzé tette vala az ő koponyájukat is. Ők is elaludtak. A pezsgős palackok lecsúsztak a kas aljára az egyházfi kezéből, a gyeplő pedig kiesett a kurátoréból, s a két kis lovacska egészen a maga fejétől bandukolt az alig fehérlő dűlőúton.
Egyszer - közel lehetett már az éjfélhez - egy nagy zökkenőnél a két gebe muszka ésszel megállott, megérezvén a kormány hiányát, tiszteletes uram pedig a szörnyű rázkódás következtében felocsúdott, s a nagy rókatorkos köpenyegből, hová be volt húzva, felütötte deres fejét.
Körös-körül csendes éj, csak a bogarak sercegtek halkan. A két ló állott.
- Mi ez? Hm! - dörmögé. - Hát nem megyünk?
Eközben hallgatózva észrevevé, hogy valami csurog a földre.
- Ahá - szólt a tiszteletes úr, rájövén a lovak megállásának és csurgásának okára, elkezdett a lovaknak - a kocsis tudomány alaptörvényei szerint - fütyörészni.
Brana bácsi fütyült, de a csurgás csak nem akar megszűnni.
Már a fejét is rázta, de azért mégis csak fütyült. És akár meddig fütyült, azért mégis csak csurgott.
De minthogy minden mulandó ez árnyékvilágon, elmúlt a csurgás is, s a Brana bácsi által oldalba döfött kurátor felriadván, megindítá a lovakat, s istennek hála még hajnal előtt friss egészségben haza érkeztek.
Csakhogy nem járt le még a csodák ideje - mikor a szekérről lepakoltak, a kis sörös hordócska üres volt.
- Hogy történt ez? - kiálta az egyházfi elsápadva.
A kurátor keresztet vetett magára.
Brana bácsi dühösen markolt bele a saját üstökébe.
- Én már tudom, hogy történt.
S mérgesen megrúgta a kongó hordót, hogy az egész a sertésvályúig gurult.
- És még fütyöltem neki, az akasztófáravalónak!
Délben ott ebédelt Szász Károly és Trefort. Előre értesülvén, hogy a sört miképp engedte kifolyni Brana bácsi, Trefort az ebédnél naivul odaszólt az öregúrnak, mikor az mindennel kínálta.
- Köszönöm, már nem kérek... hanem ha egy kis pohár sört adhatna, kedves házigazdánk, azt nagyon megköszönném.
Brana bácsi homloka elborult - mire kitört a kedélyes nevetés az asztalnál.
- Fütyülje el, kérem, nekünk azokat a szép nótákat, Brana bácsi!
Brana bácsi irult-pirult... hogy így megtudták a nagy skandalumot.
Hanem aztán megvígasztalta a miniszter:
- Sohasem szoktam sört inni.
Mikor pedig elment, megsúgta neki, hogy majd helyreüti valahogy a kárát.
És Brana bácsi azután egy pár hétre meg is kapta a Ferenc József-rend keresztjét.
...Hiszen szép szép az ilyen kereszt is... hanem csak mégis többet ér meg egy hordó jó kőbányai sör.