Borova hora
szerző: Tompa Mihály
'Elő! férfiak, ásót és kapát!
A hegynek gyomra kinccsel rakva van;
A kincs az emberé, őt illeti,
És a sötét föld rejti fukaran!
Törjük keresztűl a bérc oldalát...
Fel-fel! forgassa a csákányt karunk,
Míg a kincsbánya gazdag rejtekén:
Gyémánt- s arannyal megrakodhatunk!'
Imígy zugott, rivalt ezer torok,
S kétannyi kar zuzá a bércfalat;
Rengett, omlott a hegy; s a nép után
Hosszú, homályos sikátor lyukadt.
De visszahökkent a lázas tömeg,
A földre hullott ásó és kapa,
Mert zúgás támadt s mint egy lángszobor,
Előttök rémes zöld fény támada.
»Hah! vissza ember! - mennydörgött a hang, -
Ki megrabolni jöttél birtokom;
Reá, ki még egy vágást tenni mer,
A hegy száz mázsás szikláit dobom!«
S fenyegetve kinyujtá karjait,
Hanem a kincssovár ember csak állt...
Néhol már fénylett egy-egy vékony ér, -
És a kincsszellem folytatá szavát:
»Ember, az arany mit használ neked?
Hogy birtokáért ugy töröd magad!
Hiú fényt s külső szerencsét talán,
De boldogságot, nyúgalmat nem ad!
Te, a bércek dohos aknáiban
A hőn imádott bálványt keresed,
Nem látva, hogy vágy, kétség s munka közt
Mint a ruhát elnyűtted életed!
S míg a sziklák acél izmaiból
A szűk eret kínnal kivájhatod:
Tudod, boldogtalan, mivé leszesz?
Velőtlen váz s halvány élő halott!
S a föld szinére jutva, gúnyosan
Nevetnek rád a kincsnek halmai;
Mert múló árny vagy s nincs erőd, időd,
Többé élvezni és pazarlani!
A földre fel, fel! szebb ott a világ,
Süt a nap és a fáknak lombja zöld;
Az ég és föld boldogságot mosolyg...
Itt minden rideg, síri arcot ölt.
S mégis, ha már a kincsvágy úgy epeszt
Megenyhítlek, csak hagyd el e helyet!
Az aranyat, melyért itt küszködöl,
Ottfenn törődés nélkűl megleled.
Napkeltekor fűszál, lomb és csere,
Arannyal lesz bevonva gazdagon;
S míg nem bolygatod a hegy titkait:
Kincsbányád lesz fenn a bérc és halom!«
Hallá az ember és eltávozék:
Kincs, munka nélkül! ez kedvére van;
A szellem pedig a hegy gátorát
Berogyasztotta nagy haragosan.
Aztán a bércnek kellő közepén,
Hol a futó ereknek fészke volt,
S rejtett a szikla gazdag érceket,
Rémítő tűzzel állitott kohót;
Föld, kő elégett benne, mint a rongy,
Megolvadott a gránit, mint az ón;
Izzadt a bérc s távol mértföldekig
Bőgött a föld, mélyen, irtóztatón...
S míg a kohónak tágas üstiben
Pöfögve főtt a fényes olvadék:
Átszűrődve a bércnek rostjain,
A hő ércpára feltolakodék.
S kihűlve míg a föld szinére ért,
Önsúlya ismét visszahúzta ott;
S mint fínom, csillogó aranylemez,
Haraszton és füvön lerakodott.
És nagy volt az embernek öröme!
Szavát tartá a szellem csakugyan;
Gazdag bányája lőn a bérc, halom;
S kincs, munka nélkül: ez inyére van!
De telhetetlen állat ő! kinek,
A földet nyelje bár el, nem elég;
Itt is többet várt, s megbáná igen,
Hogy elhagyá a hegynek kebelét.
'Bolondok voltunk! boszankodva szólt,
Midőn e szellemmel megalkuvánk
E semmiséggel kell beérni most...
S ki tudja, mennyi kincs várt ott reánk?
Törpék arany-fogó növényeink,
Fű és haraszt, magasra egy se nő;
Jertek: ültessünk magas fenyveket!
Több aranypillét fog fel a fenyő!
Mi szép s jó lesz, ha a bérc homlokán,
Felhőkig nyúlt fákon a levelek,
A felkelő napnak sugáriban,
Aranyba öltözködve fénylenek!'
És tett követte a szót szaporán,
Szépen nőttek a fenyőcsemeték;
De pusztúlt az aranyfogó növény,
S a kincs szemlátomást kevesbedék.
Látván az ember ezt, haragra gyúlt,
S a bércoldalnak esett újolag;
Ontotta, vágta s messze behatolt:
De égett érc-salakot ása csak.
»Hol vagy, kincsszellem? - őrűlten rivalt,
Ha megszegéd az alkut álnokúl:
Nyisd fel gazdag kincstárad ajtait...!«
S nagy küzdelemmel mind beljebb nyomúl.
De hasztalan: káromlás, küzdelem...
A munka díja füstös szén, homok;
Lelankad a kar, a térd megtörik,
A nép csüggedten visszaváncorog.
S mi kincset még a bérctetőn talál,
- Mely semmiség volt nem régen neki, -
Az árnyékban tengődő fűveken
Reszkető gonddal fölszedegeti.
Kiveszett végre minden fű s haraszt,
És az aranyszedésnek vége lőn;
Az embernek, a sűrű fenyvesek
Siralmas leckét zúgván a tetőn.
A fenyves erdő zúgó lombja közt
Ez a rege susog mind e napig;
De a körében tengő fűveken,
Aranyfüst többé nem találtatik.