Borbálához
szerző: Madách Imre
I.
Ohajtanám, egész világ
Hogy ossza hő szerelmemet,
Azt illatozza a virág,
Azt hirdessék a gyors szelek;
A napsugár, a csillagok,
Minden... némán csak én legyek,
Mert hogyha szólni akarok,
Szivem szorul, szavam remeg.
II.
Óh, hogyha e csók forró léhe
Eltartana egy századot,
Melyet rejt, míg ki nem merítne
Minden bűbájt, varázslatot,
Ha karjaidnak ölelése
Mennyország lenne, kedvesem:
Remegnék, tán előbb telik le
Az is nálad, bár végtelen.
Néhány futó perc birtokom csak,
Amily futók, oly boldogok -
Mert e percekben századoknak
Üdve s egész egy menny ragyog.
III.
Szeretjük egymást, kedvesem,
Szeretjük egymást végtelen,
S mégis csak búsohaj,
Mi játszi dal s rózsák helyett
Végigzokog utunk felett,
Mint sorstól gunykacaj.
Szivem, mint elkényeztetett
Gyermek, sohsem elégedett;
Többet, többet ohajt -
A félbírásnak kínja öl,
Fut a jelen, jövőm gyötör
S felhőt fölémbe hajt.
Te meg, mint félénk röpke méh -
Egy árny, egy semmi jő elé.
S azonnal elriad -,
Bezárod nyíló kebledet
A sugárnak, mely éltetett,
Egy hűs szelet miatt. -
Ha majd e dús kor elveszett,
Mosolygunk önmagunk felett,
Hogy oly balgák valánk;
De e mosolyban könny ragyog.
És a világ kacagni fog,
Melyért azt áldozánk.