Bolond Istók folytatásának terve
szerző: Arany János
1880.
- HARMADIK ÉNEK.
Bolond Istók látszólag lemondván, alacsony helyzetében, minden hírnév utáni vágyairól, practicus ember akar lenni; de hogy mégis nyoma maradjon földi itt létének, elkezdi megírni élete eddigi történetét, mely az I. énekbelitől nagyon különböző.
Mikor eszmélni kezdett, a mama igen szép asszony volt, s úgy hívták, hogy grófné. Egy nagy kastélyban laktak, melynek pompás kertje volt, de azontúl az egész vidék puszta, fátlan, alföldi síkság. Apjáról, a grófról, nem hallott semmit, nem is látta; egyszer azonban rebesgetni kezdték a cselédek, hogy a gróf haza jön. Úgy is lett; a gróf és grófné közt heves vita támadt, — minek eredmenyéül őtet a gróf inasa kocsin kivitte a puszta közepére, ott az országútra letette s maga visszahajtatott. Ő sírva maradt ott egy éjtszaka, nagyon szeretett volna visszamenni a kastélyba, de nem is látta már be, — megindult hát az úton s egy falu végihez ért. „Ni hiszen olyan, mint a kis Pista," mondá egy asszony a férjének, „ezt az isten küldi nekünk a kis Pista helyett.” Befogadták úri ruháit levették róla s parasztosba bújtatták. Pista lett hát ő is, a fogadó apja nevéről pedig Borond Pista. A vén orgazda, saját bűneit expiálandó, s a legrosszabb emberben is lappangó jobb érzéstől ösztönözve, papot akar belőle nevelni; első dolga tehát, hogy iskolába adja, (mert ő nem tanult soha), hol a gyermek igen tanulékonynak bizonyúl. Azonban az öreg Pista bácsi pár évre börtönbe kerül javait a tett károkért elárverezik, az asszony meghal és így Istók öcsénk, kit társai az iskolában Borond helyett Bolond-nak hívogattak, egyedül marad a világon. Senki nem gondolván vele, s mélyen sértve lelkét a fogadó apján esett szégyen, ott hagyja a falut; megy, megy; hol libapásztor lesz, hol csizmadia-inas akar lenni, de az élet practicumát nem tudja megtanulni, lelkét sérti a függés s valami elérhetetlenre vágy. Utoljára, az erdőháton, megakad egy faluban, hol az iskolamester ügyét felfogja, az eleven eszű gyermeket tanítja, majd Debreczenbe juttatja. Eddig az Istók önéletrajza.
- NEGYEDIK ÉNEK.
Most következik, vagy az ének végén, vagy a IV. kezdetén, a czigányok stratagémájának megfejtése. Tudniillik a czigányok tovább vándoroltak s idő múltával ismét tanyát ütöttek egy falu végin. Kastély volt ott, közel. A kastélyban ez történt. A grófné egyetlen csecsemő fiát a dajka a szénapadlásra vitte, hol, míg ő a kocsissal szeretkezett, a gyermek a lyukhoz mászott, hol a szénát lehányják a tartóba; lebukott és ez ott heverő szénavágóba esvén, e rettentő pallos ketté vágta a nyakát. Lett hát rémület nagy; a dajka elindult, a hátsó udvar kapuján, hogy világgá fusson. A közel tanyázó czigányok észre vették a nő kétsébeesését, és kivájták belőle titkát, segélyt igérve. Megtudván a bajt, a vajda mindjárt tanácsot ült a ravaszabb czigányokkal, s eredmény az lőn, hogy Istókot lopják vissza, és jó pénzért adják el a grófi háznak, mintha csak a másik volna. De a dajkától a követelt összeg nem telt; kénytelen volt a grófnénak bevallani a bajt és hogy mikép lehetne, a távol levő gróf előtt eltitkolva, a czigányok váltott gyermekét becsempészni. A grófné, ki érezte bűnös voltát, mert gyermekét egészen a cselédekre bízta, belé egyez, igér nagy sommát a czigányoknak, ha egy oly korú csecsemőt kerítenek. A czigányok vissza lopják Istókot, a holtat titkon eltemetik és Istók (valami aristocrata név alatt) mint grófi sarj nevekedik.
Itt az ének átmegy Istók lévita-élete folytatására. Megszeret a szomszéd faluban egy árva leányt, tanulatlan, de természetes észszel és gyöngédséggel felruházott nőt, Már azon a ponton van, hogy elvegye, (csak hogy níncs miből élníök) midőn híre futván Istók állását fölülhaladó eszének és tudományának, meghívást kap nevelőségre egy szomszéd grófi kastélyba. A grófné, (egykori anyja) miután férjével végkép is szakított (el nem válhatott) most saját jószágán egy német nevű őrnagygyal mint férjével él s tőle gyermeke van, kinek a nevelő kell. Az őrnagy úr azonban ritkán lehet honn, az asszony megszereti fia nevelőjét, s elcsábítja.
- Megjegyzés
- ↑ Egy 1880. júniusi akadémiai ülésre szóló meghívó hátlapjáról. (A kiadó-szerkesztő, Arany László megjegyzése.)