Boldog kéjvágy

A Wikiforrásból
Boldog kéjvágy
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Ne hallják, csak bölcsek s vének,
Mert gúnyt űz a pór belőle:
Élő vágyról szól az ének,
Mely a lángba halni dőlne.

Hűs közén szerelmi éjnek,
Mely nemzett, melyen nemzettél,
Egy új vágynak, egy új kéjnek
Hona lett a mécses szentély.

Lelked szárnya kifeszűl, és
Elhagyod a sötét ágyat,
Magasztosabb közösűlés
Kéjét sejti tisztult vágyad.

Távolság már nem riaszthat,
Hol világ van, oda szállasz,
S míglen csak a fényt szomjaztad,
Mint a lepke, lángban állasz.

S míg e kettőn át nem haladsz:
Halálon s föltámadáson,
Csetlő, botló vendég maradsz
Ezen ködös földvilágon.

Ha áldott lőn egy lenge nád,
Hogy a világnak édességet ád,
Ugy áldd, ég, ezt az iró szárat,
Hogy méz legyen, mi ebből árad.