Bokrétát a kalpagomhoz
szerző: Madách Imre
Bokrétát a kalpagomhoz,
Fürge lánykát az ölembe,
Édes bús dalt ajakamra,
Habzó poharat előmbe.
Mig csokor van kalpagomnál,
Van lány is, ki azt kötötte,
És előbb mint az lehervad,
Meg van már ez is ölelve.
Mert a lányka hevenyében
Megcsókolva kétszer édes,
Két édesebb a csók, érte
A csókolt ha kissé zsémbes.
S míg hamis lány űl ölemben,
Addig édes bús dal is van,
S bút elölni, kéjt nevelni
Jó ha bor van a pohárban.
Még az sem lehet jó ember,
Aki sohse tett bolondot,
Hogyha hóbort nincs a szívben,
Szeretet erénye sincs ott.
Aki mással nem nevetgél,
Mással biztosan nem is sír,
Embert gyűlöl, mert hogy érzi
Tisztább érzéssel ő sem bir.
Pedig higgyétek, barátim,
Az ember nem rossz, de gyenge,
Sírjunk-é hát s káromkodjunk
Vagy mosolygjunk csak felette?
El veled, te ronda bankó,
Nálam nem penészedel meg,
Örök ifjusága van a
Dalnak, bornak, vídám kedvnek.
Hogyha még akad bohó, ki
Érted ezeket eladja,
Hadd vigyen hitvány papíros,
A bölcs élvez és kacagja.
Minden édesen lefolyt perc
Egy-egy csillag lesz a sírban,
S addig is mint tündér ének
Elkísér az élet útján.
S észre sem vesszük, ha aggság
Lép elénk, nyugton mosolygunk,
Nem nyom a bűn, hogy élvezni
Valaha elmulasztottunk.
S bár elhangzott a dal, a lány
A virággal rég lehervadt,
Gondűző borocska mellett
Emlékök még egyszer áthat.